S. Rehart M. Henninger cikkei

Főbb tézisek:
 
 1. Az arthrosist ma egyre inkább multifaktoriális eredetű és szerteágazó szisztémás betegségnek tekintjük.
 
 2. Az arthrosis kockázata elsősorban testsúlykontrollal, az esetleges zsír- és cukoranyagcsere-zavar következetes kezelésével, a sérüléseket követő alapos kivizsgálással és az ízületeket nem terhelő erőnléti edzéssel csökkenthető.
 
 3. A szokásos konzervatív eljárások gyakran enyhítik a panaszokat. A porcvédőknek és az ízületbe adott hialuronsavnak nincs bizonyítható hatása. A genetikai terápia még gyerekcipőben jár. A biológiai szerekkel az arthrosis felismerhető szakaszában már nem lehet helyrehozni a szerkezeti elváltozásokat. A biológiai szerek vagy a hialuronsav-készítmények jobb eredményekkel kecsegtető korai alkalmazása meghiúsul azon, hogy a korai szakaszban a betegség klinikailag nem felismerhető.
 
 4. A porcrekonstrukciós eljárások egyelőre kísérleti jellegűek. Többnyire csak regenerációs porc képződése érhető el. A tényleges arthrosis korai és középső stádiumában az artroszkópos tisztítás klinikai javulást eredményezhet. A fájdalmas mozgásbeszűküléssel társuló késői stádiumban áldás a betegek számára a destruált ízület endoprotézissel történő pótlása.
  Kulcsszavak: ARTHROSIS, PORCREKONSTRUKCIÓ, ARTROSZKÓPOS TISZTÍTÁS, ÍZÜLETI ENDOPROTÉZISEK

  Az életkor előrehaladtával az arthrosis (osteoarthritis) egyre gyakoribbá válik és egyre súlyosbodik, jelentősen ronthatja az életminőséget. A betegség patomechanizmusában azonban a mai napig nem sikerült magyarázatot találni arra, hogy az életkor miért ilyen fontos kockázatnövelő tényező. Ismeretes, hogy az öregedéssel csökken a chondrocyták anabolikus képessége (mátrixképzés).Vita tárgya, hogy emellett a katabolikus folyamatok is megélénkülnek-e a mátrixdegradáló mátrix-metalloproteázok fokozott termelődése miatt, egyebek mellett azért, mert az öregedő chondrocyták kevésbé reagálnak az anabolikus ingerekre.