hirdetés

Az SCoR2 enzim eltávolítja a nitrogén-monoxidot a zsírfelhalmozódást szabályozó fehérjékről, blokkolásával lassítható a zsírszintézis.

A stimulánsok eddigi elképzeléseinkkel szemben nem a koncentrálóképességet növelik, hanem az éberségért és jutalmazásért felelős agyi központokat aktiválják.

Olaparibbal kombinálva mutatott jó eredményeket az Apt1 kódnevű rövid nukleinsavszekvencia.

A bélben élő mikroorganizmusok közvetlenül befolyásolhatják azokat az agyi kapcsolódásokat, amelyek a bipoláris zavar során érintettek.

A mesterséges intelligenciával kifejlesztett eszköz mikro-RNS-ek mennyisége alapján méri a biológiai életkort.

A NAD+ szint helyreállítása a betegség késői stádiumában is képes volt javulást eredményezni egér modellszervezetekben.

 

 

Az utóbbi években vissza-visszatérően sor kerül az Orvostovábbképző Szem­lében egy reumatológiai blokk szerkesz­tésére, ami nem könnyű feladat. Amellett, hogy a reumatológia minden ága fejlődik, valamennyi degeneratív és gyulladásos-immunológiai patogenezisű reumatológiai kórkép esetében egyre többet tudunk a molekuláris/szöveti háttérről, találunk újabb és újabb terápiás célpontokat, van­nak olyan problémák, amelyekkel a napi gyakorlatban mind sűrűbben találkozunk, és amikkel foglalkoznunk kell. A jelenle­gi lapszámunkban közzétett publikációk négy, napjainkban kiemelt jelentőségű témakört fognak át: a szarkopéniát mint progresszív izomvesztést, a nehezen ke­zelhető rheumatoid arthritis (RA) klinikai kihívásait, az RA-val társuló osteoporo­sist és törési kockázatot, valamint a kró­nikus mozgásszervi betegek centrális szenzitizációjának és fájdalomérzetének pszichoszomatikus összefüggéseit.

Az áttekintő közlemény összefoglalja azokat az ismereteket, amelyeket ma a szarkopénia etiológiájáról, patogeneziséről és kockázati tényezőiről tudunk. A hagyományos kezeléseken túl bemutatja a legújabb kutatások új molekuláris célpontjait és innovatív terápiás irányait.

A rheumatoid arthritis (RA) krónikus polyarthritis klinikai képében je­lentkező betegség, melyben a krónikusan fennálló proinflammatorikus citokinterhelés, inadekvát D3-vitamin-ellátottság, fizikai inaktivitás, másod­lagos sarcopenia, valamint a gyakran alkalmazott kortikoszteroid-terápia okozta csökkent csonttömeg akár a populáció 50%-ánál is fennállhat, 30%- nál pedig ez elérheti az osteoporosis mértékét. Emellett a törési rizikó, főleg a vertebrális, akár 3–5-ször gyakoribb lehet. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Reumatológiai és Immunológiai Klinika Kenézy Gyula Campusán a 2024. április és 2025. január közötti időszakban az RA-val gondozott be­tegeinkkel folytatott kutatásunk során azt vizsgáltuk, van-e különbség az RA-ban szenvedők és a korban és nemben illesztett RA-ban nem szenvedők között a csontdenzitás, a törési rizikó tekintetében, valamint a prevalens törések és elesések gyakoriságában. Másodsorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a csontdenzitást, az elesési és prevalens törési gyakoriságot hogyan befolyásolják az RA betegségspecifikus jellegzetességei.

A krónikus gyulladásos mozgásszervi betegek egy része a betegség megélt fizikai és funkcionális behatásait és mentális/érzelmi kihívásait az objektív biomarkerektől és a klinikai gyakorlatban általánosan alkalmazott indi­kátoroktól eltérően értékeli. A gyulladásos immunológiai mechanizmu­sok centrális szenzitizáló tényezőkként hatnak. Az itt bemutatott vizsgá­lat eredményei alátámasztják, hogy a gyulladásos szenzitizáción alapuló nociplasztikus fájdalmak, amelyek az érzékelt súlyosság és életminőség mentális, valamint a fáradtság vitalitási doménjeivel állnak kapcsolatban, a központi idegrendszeri plaszticitás révén részt vesznek a kapcsolódó pszichés képességek, illetve hiányaik és a betegségben mérhető mentális és érzelmi attitűd alakításában.

 

 

 

 

hirdetés
hirdetés

OTSZ PERCEK

 

 

A deréktáji fájdalom a leggyakoribb mozgásszervi betegség, amellyel a betegek orvoshoz fordulnak. Az esek legnagyobb részében rövid idő alatt megszűnik, akár kezelést sem igényel. Azonban ha krónikussá válik, kezelésében a biopszichoszociális megközelítés hozhat eredményt, amely teammunkában valósítható meg.

A derékfájás a leggyakoribb mozgásszervi panasz, így nem meglepő, hogy az alapellátásban igen gyakran ad feladatot a háziorvosoknak. Ez a feladat nemcsak a diagnosztikára és a terápiára, gondozásra terjed ki, hanem be­letartozik a primer, majd a szekunder prevenció is.

A pulmonális Aspergillus-fertőzések száma évről évre növekszik. Ennek hátterében környezeti tényezők és az immunrendszer működésével kap­csolatos változások állhatnak. Különböző laboratóriumi diagnosztikus le­hetőségeink és a képalkotó vizsgálatok segítik a diagnózis felállítását. Az alábbi összefoglalóban a leggyakoribb pulmonális Aspergillus-fertőzések jellemzőit, diagnosztikáját és kezelési lehetőségeit tekintjük át.

A derékfájdalom a leggyakoribb egészségügyi panaszok egyike, amely jelentős egyéni szenvedéssel, munkaképesség-csökkenéssel és társadal­mi teherrel jár. A kórkép hátterében többféle mechanizmus – nociceptív, neuropátiás és nociplasztikus – állhat, amelyek aránya és kombinációja meghatározza a klinikai képet és a terápiás választ. Az akut derékfájda­lom többsége spontán javul, ezért a túlkezelés kerülendő, míg a krónikus forma komplex bio-pszichoszociális megközelítést igényel. A neuropátiás és nociplasztikus komponensek felismerése különösen fontos, mert a ha­gyományos fájdalomcsillapítók gyakran hatástalanok. A multidiszciplináris, személyre szabott kezelés a funkcionális helyreállítást és az életminőség javítását célozza.

A génterápiák fejlődése az elmúlt két évtizedben példátlan ütemű volt: a génpótló kezelésektől a precíziós génszerkesztési technológiákig mára valós klinikai lehetőségekké váltak azok az eljárások, amelyek korábban csupán elméleti ígéretként léteztek. A forgalomban lévő in vivo és ex vivo terápiák köre folyamatosan bővül, miközben a CRISPR-alapú beavatkozások új korszakot nyitnak a ritka betegségek célzott kezelésében. Jelen összefog­laló áttekinti, hol tart ma a génszerkesztés klinikai alkalmazása, és milyen technológiai, biztonsági és etikai kihívások határozzák meg a jövő irányát.

Az irritábilis bél szindróma (IBS) az agy-bél interakciók zavarával járó beteg­ségcsoport egyik ismert, krónikus, relabáló tünetekkel jelentkező tápcsator­nai kórképe, amely jelentős életminőség-romlással társulhat, és nagy terhet ró az egészségügyi ellátórendszerre. A jelenleg érvényben lévő Róma IV. kritériumrendszer szerinti pozitív diagnosztika, a Bristol-székletskála szerinti altípus-besorolás, valamint a személyre szabott, interdiszciplináris terápiák alkalmazása elősegíti az optimális betegellátást. Magyarországon a legutób­bi, 2024-ben megjelent irányelv segíti a diagnosztikát és a terápiát.

 

 

A tiazid és tiazidszerű diuretikumok régóta a magasvérnyomás-betegség kezelésének alapját képezik, utóbbi csoport esetében pedig számos nagy klinikai vizsgálat igazolta morbiditást és mortalitást csökkentő hatásukat (ALLHAT, PATS, HYVET). Ugyanakkor a tiazid diuretikumok esetében ismer­tek a kedvezőtlen metabolikus hatások: többek között a hiperlipidémia, az inzulinrezisztencia, a hiperglikémia és az újonnan kialakuló diabétesz kockázatát növelhetik. Mivel a kedvezőtlen hatások dózisfüggő módon jelentkezhetnek, ezért az ilyen gyógyszereket elsősorban alacsony dózis­ban alkalmazzák.

A lokálisan előrehaladott vagy áttétes uroteliális karcinóma kezelé­se első vonalban évtizedek óta platinaalapú kemoterápiával történik, mérsékelt eredményességgel. Fázis 3 vizsgálati eredmények szerint az enfortumab vedotin, egy nektin-4-ellenes antitest-gyógyszer konjugátum a pembrolizumabbal kombinálva jelentősen (majdnem kétszer) hosszabb progressziómentes túléléssel és össztúléléssel, valamint kedvezőbb válasz­aránnyal jár, mint a hagyományos kemoterápia, mellékhatásprofilja pedig a korábbi vizsgálatok eredményeinek megfelelőnek bizonyult.

A krónikus kismedencei fájdalom szindróma mindkét nemnél és bármely életkorban előfordulhat, igen gyakori probléma. A kismedence területén jelentkező fájdalom rendszerint több hónapig fennáll, és ha nem fertőzés vagy egyéb szervi eltérés okozza, akkor mondható ki a diagnózis.

Időskorban a memória hanyatlása, a depresszió, a szorongás és a demencia sok gondot okoz. Tájékoztatónkból megtudhatja, milyen tényezők segítik elő a mentális problémák időskori kialakulását, és mivel járulhat hozzá az idős ember vagy hozzátartozója a mentális egészség megőrzéséhez.

A könny nagyon gyorsan történő párolgása vagy a szem elégtelen könny­termelése szemszárazsághoz vezethet, és gyulladást is okozhat. Ez a tünet bármely életkorban előfordulhat, és a nők körében valamivel gyakoribb, mint a férfiaknál.
EKG-fiziológia dióhéjban

Hírlevél

 

Kedves Olvasóink!

 

Legközelebbi Hírlevelünket

 

2026. március 9-én küldjük ki.

Figyelje Hírlevelünket.

 

 

   Korábbi számainkat itt olvashatja.

   

Ha szeretne tájékoztatást kapni a legfrissebb szakmai híreinkről, iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!

books.medicalonline

 
Tovább a bolthoz