hirdetés

A túlsúlyos gyermekek több gyógyszert szednek

A túlsúlyos gyermekeknél lényegesen gyakrabban kerül sor vényköteles gyógyszerek felírására, mint normális testsúlyú társaiknál, ami tovább növeli a gyermekkori obezitás kezelésének egyébként is magas költségeit - állapították meg a University of Alberta friss kutatásában.

hirdetés

A 2007 és 2009 között lefolytatott Canadian Health Measures Survey vizsgálatban több mint 2000 gyermekgyógyászati gyógyszerfelírás adatait elemezték. Ebből az derült ki, hogy a túlsúlyos és elhízott gyermekek (12 és 19 éves kor között) 59 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak vényköteles gyógyszereket, mint átlagos testsúlyú társaik.

A cikk egyik társszerzője, Christina Fung azt magyarázza, hogy az utóbbi évtizedekben kétszeresére emelkedett a receptköteles készítmények felírása, ami így a kanadai egészségügyi ellátás költségeinek 17 százalékát teszi ki, ezzel pedig a második helyen áll a kórházi költségek mögött. A kormányzati szerveknek és az egészségügyi ellátóknak a teljes képet látniuk kell, hogy gazdaságosabban használhassák fel a rendelkezésre álló anyagi forrásokat.

„A túlsúlyos és elhízott betegek többe kerülnek az egészségügyi ellátó rendszernek, ami a gyógyszeres kezelést és a vényköteles gyógyszereket illeti. Kanadában közellátási rendszer működik, ezért fontos kérdés a finanszírozhatóság, illetve az, hogy az egészségügyre költött dollárokat hol, hogyan és mikor költjük el” – magyarázza Christina Fung.

Az Archives of Disease in Childhood című lapban publikált eredmények ugyancsak azt jelzik, hogy a túlsúlyos gyermekeknél kétszer akkora az esély arra, hogy légúti betegség, például asztma vagy allergia miatt gyógyszeres kezelésben részesülnek. Ez megerősíti egy korábbi, 2011-es vizsgálat tapasztalatait, mely szerint a túlsúlyos betegek kétszer akkora eséllyel betegszenek meg asztmában, mint normális testsúlyú társaik.

A közlemény másik szerzője, Paul Veugelers azt fejtegeti, hogy az eddiginél nagyobb kormányzati erőfeszítéseket kell tenni az obezitás megelőzésére. Az utóbbi negyedszázadban megkétszereződött az elhízás aránya Kanadában, és mára a 2 és 17 év közötti gyermekek 34 százaléka küzd kevesebb vagy több többletkilóval.

Veugelers, az Alberta Project Promoting active Living and healthy Eating (APPLE Schools) munkatársa így fogalmaz: „A gyermekek egészséges étkezését és aktív életmódját célzó prevenciós programokba befektetett pénzek azonnal megtérülnek az egészségügyi költségek csökkenésében. Az egészséges gyermekeknél kisebb a cukorbetegség, illetve 30-40 évvel később a szívinfarktus vagy a rosszindulatú daganat miatti halálozás esélye. Negyven év múlva látjuk majd a valódi megtérülést az egészségügyi költségekben.”

Az Archives of Disease in Childhood című lapban korábban megjelent egyik kutatás azt igazolta, hogy három, extrém fokban elhízott gyermek közül kettőnél legalább egy kockázati tényező fennáll kardiovaszkuláris betegség kialakulására.

Veugelers azt magyarázza, hogy mivel a 6 és 11 év közötti gyermekeknél még nem mutatkozik különbség a gyógyszerhasználatban, ez annak lehet betudható, hogy addig nem növekszik meg a gyógyszerigény, amíg a gyermek nem tölt nagyon hosszú időt egészségtelen táplálékon, illetve fizikailag inaktív életformával.

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.