hirdetés

Az Alzheimer-kór és az agyrázkódás kapcsolata

Egy friss kutatás összefüggést talált a kórelőzményben szereplő agyrázkódás és az Alzheimer-kór kialakulása között, ami arra utal, hogy az eszméletvesztésnek szerepe lehet az agyi plakkok létrejöttében – állítják a minnesotai Mayo Clinic kutatói a Neurology című lapban megjelent közleményükben.

hirdetés

Az Alzheimer-betegség egyre nagyobb egészségi terhet ró az idősebb populációra, ezért az ezzel kapcsolatos kutatások mind nagyobb prioritást élveznek. A 2010-es adatok szerint csak az Egyesült Államokban több mint 83 ezren haltak meg Alzheimer-kór következtében, ezzel a betegség a hatodik a halálokok listáján. A Mayo Clinic szakemberei szerint korreláció mutatható ki a korábban elszenvedett agyrázkódás és az Alzheimer-kór között.

Az Alzheimer-betegség leggyakoribb megjelenési formája a demencia; a betegség károsítja a memóriát, a viselkedést és a gondolkodási képességeket. Bár a tünetek csak lassan, fokozatosan bontakoznak ki, idővel súlyosabb formát öltenek.

A mostani kutatásban 70 évesnél idősebb minnesotai időskorúaknál végeztek agyi képalkotó vizsgálatokat: 448 olyan személynél, akinél semmilyen jele nem mutatkozott memóriaproblémának, illetve 141 olyan betegnél, akinél enyhe kognitív károsodásnak megfelelő memória- és gondolkodási zavarok álltak fenn. A résztvevőket kikérdezték arról is, szenvedtek-e el korábban agyrázkódást, ezen belül is eszméletvesztéssel vagy amnéziával járó koponyasérülést.

A memória- vagy gondolkodási problémákkal nem küzdő betegek a résztvevők 17 százaléka számolt be agysérülésről, míg a memória/gondolkodási problémákkal sújtottaknál 18 százalék volt azok aránya, akiknek anamnézisében feji trauma szerepelt. A szerzők megjegyzik, hogy a fejsérülésre vonatkozó kórelőzménytől függetlenül nem találtak különbséget az agyi képalkotó vizsgálatok során a memória/gondolkodás zavarában szenvedő és nem szenvedő csoport között. Megfigyelték ugyanakkor, hogy a korábban fejsérülést elszenvedett betegek körében átlagosan 18 százalékkal nagyobb volt az amiloidplakkok száma, mint azoknál, akiknek kórelőzményében nem szerepelt trauma. „Érdekes, hogy a korábban agyrázkódást átélt betegek közül csak abban a csoportban mutatkozott különbség az agyi plakkok számában, ahol memória- és gondolkodási zavarok is fennálltak, szemben a normális kognitív funkciót mutató betegekkel” – jegyzi meg a vizsgálat vezetője, Michelle Mielke.

Nem ez volt az első vizsgálat, mely összefüggést állapított meg az agyrázkódás és az Alzheimer-kór között. Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott kutatás molekuláris szintű korrelációt igazolt az agysérülés és az Alzheimer-betegség között. A brit University of Cambridge szakemberei által végzett másik vizsgálatban azt találták, hogy a taunak nevezett protein kis mennyisége egy trigger eseményt követően – mely fejsérülés is lehet – kiszabadul a sejtek belsejéből.

Visszatérve a most nyilvánosságra hozott vizsgálatra, Mielke hangsúlyozza, hogy „az eredmények további megerősítésként szolgálnak ahhoz a feltevéshez, miszerint az Alzheimer-kór és az agyrázkódás patológiai háttere azonos lehet”. „Az a tény viszont, hogy memória- és gondolkodási zavarok hiányában nem találtunk összefüggést, azt jelzi, hogy a fejsérülés és az amiloidlerakódás között komplex korreláció áll fenn” – teszi hozzá a vizsgálat vezetője.

 

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.