Erythrophobia: elpirulástól való félelem

Az életben számtalan zavarba ejtő helyzet van, függetlenül annak pozitív vagy negatív voltától zavarunkat számos esetben elpirulás teszi környezetünk számára is egyértelművé. Alig 15 másodperc alatt rákvörössé válunk és arcunk hőmérséklete is egy fokkal emelkedik. Bár a jelenség bőrszíntől és rassztól függetlenül megfigyelhető, a világos bőrűek hátránya, hogy rajtuk jobban észrevehető, mint sötétebb bőrű társainkon. Persze nem mindenki reagál így, de van, aki sokat szenved arca felhevülésétől és pirossá válásától. Tudunk-e orvosi segítséget nyújtani egy olyan probléma megszűnéséhez, aminek mechanizmusát nem is ismerjük?

Jelenlegi tudásunk szerint az elpirulás kizárólag társaságban jelentkezik, egyedüllétkor, zárt ajtók mögött nem fordul elő. Matthew Feinberg (University of Berkeley) és munkatársai ezért azt több vizsgálatuk alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a pirulás oka valamilyen szabály megsértésének tudata. Azonban mit kezdjünk azzal, amikor egy dicséret,  bók vagy váratlan kellemes meglepetés a pirulás oka? Erre mások azt mondják: a szervezet e gyors, azonnali fizikai jellel önmagát figyelmezteti a bonyolult, problémás, vagy kellemetlen szociális szituációra.  Meglehetősen furcsa érv, de jobbal még nem nagyon álltak elő.

Nem meglepő, hogy a jelenség leggyakoribb és legzavaróbb a pubertás környékén. Corine Dijk és munkatársai Hollandiában végzett internetes kérdőíves felméréseik során azt találták, hogy a  pirulástól való félelem, az erythrophobia a lakosság 3-4 százalékánál van jelen, és a szociális fóbiákban szenvedők fele rendszeres elpirul.

A pirulástól való félelem leküzdésére kidolgozott különböző viselkedési stratégiák nem csak az okok feltárására koncentrálnak, hanem biztonságos környezetben a helyzetek szimulálásával a kiváltó helyzetekre adható kevésbé emocionális reakciókat is gyakoroltatják a páciensekkel.

A pszichológiai beavatkozások eredménytelensége esetén maradnak a farmakoterápiás és műtéti próbálkozások. A kapillárisok átmérőjét szabályozó szimpatikus idegrendszer szerepe egyértelmű,

Peter D. Drummond és ausztrál kollegái szerint ilyenkor nem több vér áramlik a bőr hajszálereibe, hanem a bennük keringő vér elfolyása akadályozódik.

Vannak piruláshoz vezető betegségek: például a szerotonin termelő karcinoid tumorok: a vazodilatátorok valamint néhány más gyógyszer és az alkohol kölcsönhatása is okozhat pirulást, ezek jelenlétét természetesen az anamnéziskor ki kell zárni.

Kristian Smidfeld and Christer Drott Gothenburg sikeresen alkalmazott szelektiv szerotonin visszavétel gátlókat a pirulás és a szociális fóbia ellen és a béta-blokkolók használata sem ritka és sikerrel járt az ibuprofen kenőcs helyi alkalmazása is.

Ha a gyógyszerek sem hoznak gyógyulást, súlyos esetben lehetőség van az -eredetileg a másképp nem szűnő  hiperhidrózis eseteinek megszüntetésére kidolgozott- endoszkópos transztorakális szimpatektómia (ETS) bevetésére.  Ilyenkor a szimpatikus idegrendszer egyedi ganglionjainak reverzibilis vagy irreverzibilis működés felfüggesztése történik.

Smidfeld és Drott szerint a tapasztalt idegsebész által végzett műtét megfelelő betegkiválasztás esetén (pleura betegségben, thoracotomia esetén ellenjavallt) viszonylag kevés mellékhatással jár. Az átmeneti mellkasi katéter sem kellemes, de a ganglium stellatum károsodása miózissal (pupillaszűkület), ptózissal (felső szemhéj lecsüngése) és enophtalmusszal (szem besüllyedés) járó Horner-szindrómát eredményezhet. Figyelmeztetni kell a beteget, hogy ne legyenek irreális elvárásai, és a műtétet követően számos beteg további pszichológiai támogatásra szorul. Smidfeld és Drott 648 megműtött betegük átlagos 14,6 évig tartó követése alapján 73,5%-uk elégedett volt az eredménnyel, 11 %-uk elégedetlen, és további 15,5 %-uk pedig kifejezetten megbánta, hogy kés alá feküdt.

Magunk inkább a pszichiátriai segítség mellett tennénk le voksunkat.