hirdetés

Halfogyasztással az Alzheimer-kór ellen

Azt eddig is tudtuk, hogy a halfogyasztás jót tesz a szív egészségének. Egy friss kutatás újabb bizonyítékkal szolgált arra, hogy az agy állapota is javítható ily módon.

hirdetés

A University of Pittsburgh kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy kisebb eséllyel jelentkezik Alzheimer-kór azoknál a személyeknél, akik hetente legalább egyszer fogyasztanak halat. Ezen túlmenően kisebb volt az enyhébb fokú kognitív károsodás előfordulása is, melyből az esetek egy részében később Alzheimer-kór alakulhat ki.

Az MR-felvételek tanúsága szerint a rendszeres halfogyasztóknál nagyobb a szürkeállomány térfogata, mint azoknál, akik nem esznek rendszeresen halat. A nagyobb agyi volumen azt jelezheti, hogy kevésbé érintettek a memória- és gondolkodási funkciók, míg az agyállomány sorvadását kapcsolatba hozzák az Alzheimer-kórnak és más típusú demenciáknak a kialakulásával.

Érdekes megfigyelés volt, hogy a sült halnak nem mutatkozott agyvédő hatása, szemben a párolással vagy főzéssel készült halételekkel. Az erre vonatkozó első eredményeket az Észak-Amerikai Radiológus Társaság éves kongresszusán ismertették.

„Ez az első olyan vizsgálat, mely közvetlen összefüggést jelzett a halfogyasztás, az agyi struktúrák és az Alzheimer-kockázat között – mondja dr. Cyrus Raji, a University of Pittsburgh szakembere. − Az MR-felvételek arra utalnak, hogy jobban megőrződik a szürkeállományuk azoknak, akiknek az étlapján hetente legalább egyszer szerepel főtt vagy grillezett hal. Ez különösképpen szembetűnő azokon az agyi területeken, melyek különösen veszélyeztetettek az Alzheimer-kór jellegzetes patológiai eltérései szempontjából.”

A mostani kutatásba 260 nőt és férfit vontak be a hosszú távú Cardiovascular Health Study elnevezésű vizsgálat részeként. A vizsgálatba való belépéskor egyetlen résztvevőnél sem mutatkoztak Alzheimer-kórra jellegzetes komolyabb memóriaproblémák. A résztvevőket arra kérték, hogy kérdőív alapján számoljanak be étrendjükről; összesen 163-an válaszolták azt, hogy hetente legalább egyszer esznek halat, legtöbbjük hetente 1−4 alkalommal fogyaszt halat.

A kutatók speciális MR-berendezés segítségével határozták meg az agyi volument minden résztvevő esetében, melynek keretében sor került a szürkeállomány 3D ábrázolására is. Az 5−10 éves megfigyelési periódus alapján úgy tűnik, hogy a rendszeres halfogyasztók szürkeállománya jobban megőrződik a memória − és így az Alzheimer-kór − szempontjából kritikus agyi területeken, például a hippocampusban.

A főtt vagy párolt halat rendszeresen nem fogyasztókhoz képest a halfogyasztók csoportjában csaknem ötödére csökkent az Alzheimer-kór vagy az enyhe kognitív hanyatlás előfordulásának esélye. Úgy tűnik, hogy a halfogyasztásnak az agyra kifejtett védő hatása független az Alzheimer-kór egyéb kockázati tényezőitől, például az életkortól, iskolázottságtól, elhízástól, a fizikai aktivitás mértékétől vagy az APOE-E4 gén jelenlététől, melyet kapcsolatba hoznak az Alzheimer-kór iránti hajlammal.

„A főtt vagy párolt halak a szürkeállományi neuronok állapotát javítva és méretét növelve fokozzák az agy térfogatát – emeli ki dr. Raji. − Ezzel az egyszerű életmódbeli változtatással erősíthetjük az agy Alzheimer-kórral szembeni védelmét, és így mérsékelhetjük a betegség kialakulásának esélyét.” A rendszeres halfogyasztók jobban teljesítettek a munkamemóriát vizsgáló tesztekben is, mely lehetővé teszi számunkra, hogy az adott feladatra összpontosítsuk figyelmünket és az információkat eltároljuk rövid távú memóriánkba. Alzheimer-kórban éppen e munkamemória károsodik. A halfogyasztás és a munkamemória közötti összefüggés az esetleges egyéb befolyásoló tényezők (pl. iskolázottság, nem életkor, fizikai aktivitás) figyelmen kívül hagyását követően továbbra is fennállt.

Más vizsgálatokban is arra a következtetésre jutottak, hogy a halfogyasztás kedvezően befolyásolja az agyműködést; ezek közé tartozik az a fejlődő országokban lefolytatott nagy vizsgálat is, mely szerint a halban gazdag étrend csökkentheti az Alzheimer-kór kockázatát: minél több halat eszik valaki, annál kisebb a valószínűsége a demencia kialakulásának. A hagyományos mediterrán étrenden élő, sok halat, zöldséget és gyümölcsöt fogyasztó olaszok, spanyolok esetében ugyancsak kimutatták az étrend agyvédő hatását.

A potenciális protektív hatásán túl a halfogyasztás másik előnye, hogy emellett csökken a kevésbé egészséges ételek − például a vörös húsok és a telített zsírsavak − bevitele.

A népszerű étrendkiegészítőknek számító halolajkészítmények ugyancsak előnyösnek bizonyultak az agyműködés szempontjából. A halolajok olyan ómega-3-zsírsavakat tartalmaznak, mint amilyen például a dokozahexaénsav (DHA). Amennyiben a DHA nagyobb mennyiségben van jelen az agyban, úgy kisebb az esély az Alzheimer-kór előfordulására. A kutatók feltételezése szerint a halolajban megtalálható ómega-3-zsírsavak gyulladáscsökkentő hatással rendelkeznek, a szívbetegségek és az Alzheimer-kór hátterében pedig éppen a gyulladásnak tulajdonítanak szerepet.

Forrás: Kirk Erickson, Ph.D., Oscar Lopez, M.D., Lewis Kuller, M.D., et al: Radiological Society of North America

Fisher Center for Alzheimer’s Research Foundation 

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.