hirdetés

Kutyaharapást szőrivel – tojásallergiát tojással

Tojásallergiában szenvedő gyermekeknek egyre nagyobb mennyiségű tojást tartalmazó ételeket adva megszüntethető az allergia vagy legalábbis enyhíthetők annak tünetei – hozták nyilvánosságra a Johns Hopkins Children’s Center és még négy másik egyesült államokbeli intézmény szakemberei.

hirdetés

A kutatás eredményeit a The New England Journal of Medicine című lap internetes kiadásában július 19-én publikálták. Eszerint egyre inkább bizonyítottnak látszik, hogy az allergiát okozó étel mind nagyobb mennyiségben történő fogyasztása – melyet orális immunterápiának is neveznek − egy idő múltán oda vezethet, hogy az immunrendszer minimális reakcióval, sőt akár mindenfajta reakció nélkül képes tolerálni a korábban még tüneteket kiváltó élelmiszert. A Johns Hopkins Egyetemen és más kutatóhelyeken nemrégiben lefolytatott kisebb vizsgálatok azt jelezték, hogy e megközelítés hasznos lehet a tej- és mogyoróallergiában szenvedő gyermekek esetében is. A kutatók szerint eredményeik biztatóak, de arra figyelmeztetnek, hogy az orális immunterápia egyelőre a kipróbálás stádiumában tart, ezért csak szigorúan ellenőrzött kutatási protokollok szerint szabad alkalmazni.

A mostani vizsgálatban 5 és 18 éves kor közötti gyermekeknek adtak emelkedő dózisban tojásfehérje port vagy placebót kezdetben 10 hónapon keresztül. A vizsgálati csoportból öten léptek ki, egy kivételével a kezeléssel összefüggő allergiás reakciók miatt. Az orális tojás-immunterápiával kezelt 40 gyermek közül 35-nél tapasztaltak javulást. A 10 hónapos bevezető időszakot követően közülük 22-en voltak képesek tolerálni a tojásban lévő fehérjét, ebből 14-en mindenfajta tünetek nélkül.

A javulást mutató 35 fős csoport 11 tagjánál a tojás okozta allergiás jelenségek hosszú távon is teljesen megszűntek. A többi gyermeknél a terápia eredményeként nagy mennyiségű tojás fogyasztásakor is csak legfeljebb enyhe tünetek jelentkeztek, a tolerancia azonban csak átmeneti volt, hiszen a kezelés felfüggesztését követően eltűnt. A kutatók azt tartják a legfontosabb terápiás markernek, ha a tolerancia bizonyos idejű absztinenciát követően is fennmarad, ez azonban csak az esetek egy részében volt így. A vizsgálatot végzők szerint ez is annak a fontosságát húzza alá, hogy a kezelésnek folyamatosnak kell lennie és biztosítani kell a naponként rendszeres allergénexpozíciót. Szerintük azonban a toleranciaküszöb emelése ugyancsak lényeges terápiás végpont, mivel véletlen allergénexpozíció ellen védelmet nyújt a súlyos allergiás reakciókkal szemben, és megnyugvást ad a gyermek és a szülők számára, hogy étteremben, baráti összejöveteleken vagy bármilyen más helyen, ahol nem követhető nyomon pontosan a felkínált étel összetétele, nem érheti súlyosabb károsodás a gyermeket.

„A vizsgálatban részt vevő gyermekek több mint egynegyedének tojásallergiája teljesen megszűnt, de azoknál is szembeszökő javulást észleltünk, akiknél a tojás fogyasztása továbbra is tüneteket okoz, ez pedig jelentős terápiás eredmény – értékeli az adatokat Robert Wood, a Johns Hopkins Children’s Center allergológus és immunológus vezetője. – Ezek a gyerekek onnan indultak, hogy a tojással készült süteményekből egyetlen falat is elegendő volt súlyos allergiás reakciók kiváltásához, és eljutottak oda, hogy nagyobb mennyiségű tojás fogyasztása is csak enyhe tüneteket okoz, ha okoz egyáltalán.”

A szerzők egyesült államokbeli statisztikákat idéznek, melyek szerint 3 éves korra a gyermekek körülbelül 4 százalékánál alakul ki allergia, 3 százalékban a tojással szemben. A gyermekek némelyike később „kinövi” az allergiáját, másoknál azonban az élethosszig fennmarad. Utóbbi esetekben az életveszélyes allergiás reakciók megelőzése érdekében az érintettnek élete végéig teljes mértékben tartózkodnia kell a tüneteket kiváltó élelmiszer fogyasztásától.

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.