hirdetés

Ne hízz karácsonykor!

Az év végi ünnepek nemcsak a családi együttlétekre, hanem a nagy evészetekre is hagyományos alkalmakat teremthetnek. Az ilyentájt felszedett kilók legalább felétől igen nehezen szabadulhatunk meg.

hirdetés

Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott vizsgálatban három országból csaknem 3000 felnőtt személy bevonása alapján azt találták, hogy karácsony után 10 nappal a testsúly akár 0,6 százalékkal is meghaladhatja a karácsony előtt 10 nappal mért értéket.

Az Egyesült Államokban a felnőtt korú lakosság testsúly átlagosan 0,6 kilogrammal gyarapszik a karácsony és szilveszter közötti időszakban. Ezen túlmenően a szerzők azt találták, hogy a következő nyárig a résztvevők mindössze a felét adták le annak a többletsúlynak, melyet az év végi ünnepi időszakban felszedtek.

Dr. Brian Wansink és munkatársia a Cornell Egyetemről a Royal Society for Public Health (RSPH) adatait idézik a New England Journal of Medicine című lapban, melyek szerint az Egyesült Királyságban karácsony napján az átlagos napi energiabevitel elérheti a 6000 kalóriát is, ami éppen háromszorosa a javasolt napi energiafelvételnek. Ehhez járul még az a tény is, hogy ezeket a kalóriákat rendkívül nehéz elégetni. A RSPH szakértői megjegyzik, hogy egy nagy pohár forralt bor energiatartalma 44 perces gyaloglással adható le, míg egy karácsonyi vacsora kalóriáitól 1 óra 40 perces futással lehet csak megszabadulni.

A fentiek alapján Wansink és munkacsoportja arra figyelmezteti az egészségügyi dolgozókat, hogy a hozzájuk fordulók figyelmét hívják fel arra, hogy nagyobb önmérsékletet kell tanúsítaniuk az év végi ünnepek időszakában, és különösen azt kell hangsúlyozniuk, hogy az ünnepek alatt felszedett kilók tartós testsúlygyarapodást eredményeznek. „A leghelyesebben akkor járunk el, ha elmondjuk betegeinknek, hogy bár az ünnepi testsúlygyarapodás körülbelül fele röviddel az ünnepeket követően eltűnik, a másik fele akár a nyári hónapokig vagy még azon túl is velünk maradhat.” – mondja a felmérés vezetője. Könnyebb, ha az ünnepi lakomák idején nemet tudunk mondani, mint azon gondolkozni, miként szabadulunk meg a felesleges kilóktól. Ehhez ad tippeket a Medical News Today oldalon Erin Morse University of California-Los Angeles Ronald reagen Orvosi Központjának klinikai dietetikusa, aki az egészséges ételekre hívja fel a figyelmet, többek között az áfonyára, a karfiolra, illetve a szezonális gyümölcsökre és zöldségfélékre.

Az alábbi tippeket érdemes szem előtt tartani:

  • Ne üljünk farkaséhesen az ünnepi asztalhoz, előtte legalább egy kevés levest fogyasszunk, ami kellemes teltségérzést biztosít már a főétkezés előtt.
  • Válasszuk ki gondosan, mit eszünk, ezen belül igyekezzünk az egészségesebb, kalóriaszegényebb alternatívákat választani.
  • Különösen legyünk óvatosak akkor, ha az ünnepi étkezés büféasztal formájában történik, hiszen így kevésbé tudatosul, hogy a kínálat többszöri megkóstolásával valójában milyen sok kalóriát viszünk be a szervezetünkbe.
  • Figyeljünk a megfelelő fizikai aktivitásra, mely az év végi ünnepi lakomák idején különösen fontos.

„Próbáljuk meg nem teleenni magunkat és legyünk aktívak az ünnepek idején is! Ily módon elkerülhetjük a mérleg mutatója által keltett sokkot az ünnepek múltával” – figyelmeztet dr. Cramer.

Dr. S.I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.