A metabolikus diszfunkcióval társuló steatohepatitis (MASH) miatt kompenzált cirrózisban szenvedőkben az efruxifermin napi egyszeri, 50 mg-os adagja 96 hét alatt csökkentette a fibrózist.

A születéskor várható élettartam folyamatosan növekszik, melynek hatásá­ra az idősek aránya világszerte fokozatosan emelkedik. Az öregedés során a hipotalamusz-hipofízis tengely működése módosul, ezáltal az endokrin és a metabolikus folyamatok többrétű változása észlelhető. A fiziológiás és patológiás eltérések megítélése, kezelése ezért egyes esetekben nagy kihívás a klinikusok számára. Ebben a cikkben az életkorral járó hormonális eltéréseket, a hipotalamusz-hipofízis és endokrin mirigyek különböző ten­gelyeinek, a kalcium- és csontanyagcsere, valamint a glükózhomeosztázis életkorral összefüggő változásait tárgyaljuk.

A biszfoszfonátok, különösen a risedronát alkalmazása csontritkulásban szenvedő betegeknél az akut zugzáródás nagyobb kockázatához kapcsolódik.

A D-vitamin szerteágazó hatásai számos szerven és szervrendszeren érvé­nyesülnek. A D-vitamin-hiány jól ismert előnytelen csontrendszeri, immu­nológiai, infektológiai, onkológiai, endokrinológiai és anyagcserehatásairól egyre több információ ismert, vagyis a megfelelő D-vitamin-ellátottság kardinális kérdés. Magyarországon az étkezési szokásokat és a napsütéses órák számát figyelembe véve leginkább az őszi és a téli hónapokban magas a D-vitamin-hiányosok száma, így a megfelelő D3-vitamin-pótlás kiemelt fontosságú.

Amikor csontritkulásról (oszteoporózisról) hallunk, legtöbbször egy idős nő
képe dereng fel a szemünk előtt. Nem csoda, hiszen a csontritkulás leggyakrabban
a változókoron már átesett (posztmenopauzában lévő) nőket fenyegeti.
Ám fontos tudni, hogy a csontok ásványianyag-tartalmának megfogyatkozása
férfiaknál is előfordulhat, sőt vannak bizonyos betegségek és gyógyszerek,
amelyek mellett az átlagosnál nagyobb arányban, illetve fiatalabb korban is
jelentkezhet oszteoporózis. Ezeket vesszük sorra jelen betegtájékoztatónkban.

Az óriássejtes arteritis – régi nevén Horton-féle betegség vagy temporalis arteritis – az 50 év feletti populáció leggyakoribb vasculitise. Granulomatózus gyulladás, mely a nagy és közepesen nagy artériákat érinti, azok akut vagy krónikus károsodásához vezet. Az idősebb életkorral való jól ismert társulás mellett más tényezők, így a major hisztokompatibilitási komplex geneti­kai variánsai, különösen a HLA DRB1 0404 is hozzájárulnak az óriássejtes arteritis (GCA) kialakulásához.

A gyógyszer indukálta állcsontnekrózis az antireszorptív gyógyszerek ritka mellékhatása, amely jelentősen rontja az érintett betegek életminőségét. A betegség több faktor együttes jelenléte esetén alakul ki. Ilyen fontos patogenetikus tényezők például a gyulladás, a csontremodelling gátlása, vagy a genetikai hajlam. A ritka mellékhatás 2003-as első leírása óta egyre növekvő számú adat utal a genetikai faktorok lehetséges szerepére a beteg­ségben. A molekuláris biológia fejlődésével a DNS bázissorrendjét vizsgáló módszereken túl e kórképben is megjelentek az újabb módszerek, például miRNS-, illetve génexpressziós vizsgálatok is.

A tumor indukálta hypercalcaemia az egyik leggyakoribb anyagcsere-rend­ellenesség daganatos betegeknél. Kialakulásában elsősorban a humorális és a csontáttétek indukálta hypercalcaemia játszik szerepet. Az időben diagnosztizált esetek jól kezelhetők hidrálással és biszfoszfonátok, kalcitonin vagy denoszumab adásával.

Új adatok szerint a csontritkulás elleni gyógyszerek hosszú távú alkalmazása csökkenti a törést követő halálozási kockázatot.

Évtizedek óta ismert, hogy a premenopauzális nők korai stádiumú, receptor-pozitív emlőrákjának utókezelésére használt-5 évig tartó tamoxifenadagolás jelentősen csökkenti az emlőrákos halálozást, mivel gátolja (főleg) az ovariumokban termelődött ösztrogének emlőre gyakorolt serkentő hatását. Posztmenopauzális nők hasonló tumoraiban a testben több helyütt terme­lődött androgén típusú hormonokból az ösztrogén hatású hormonokká való átalakulást megakadályozó aromatázgátlók legalább ilyen hatáso­sak. Premenopauzális esetekben a tamoxifen hatását tovább emelhetjük az ovariumműködés egyidejű elnyomásával, hiszen közel „posztmenopauzális” állapotot alakítunk ki. Ilyenkor az aromatázgátlók már hatásosak.