A csontritkulás nem csak az idős nők betegsége

Csontritkulás (orvosi nevén oszteoporózis) akkor alakul ki, ha a csontok elveszítik ásványianyag-tartalmuk egy ré­szét, és ez a csontok meggyengüléséhez, teherbíró képességük csökkenéséhez ve­zet. Ennek következtében a csontok kön­nyebben eltörnek, már viszonylag eny­he erőbehatás is elegendő a csonttörés bekövetkezéséhez.

A csontritkulás azért veszélyes, mert az esetek nagy részében még akkor sem okoz jelentősebb tüneteket, amikor az ásványi­anyag-veszteség már jelentős a csontrend­szerben, ugyanakkor a betegség okozta fokozott kockázat (emelkedett csonttörési rizikó stb.) már fenyegeti az érintettet.

Ha a csontritkulás folyamata már meg­indult, az nem gyógyítható végérvényesen, de megfelelő gyógyszeres kezeléssel és az életmód megváltoztatásával a folyamat lassítható, az oszteoporózishoz társuló koc­kázatok mérsékelhetők, a veszélyhelyzetek lehetőség szerint elkerülhetők.

A CSONTRENDSZER ÉLETKORI VÁLTOZÁSAI

A csontok anyagcseréjét a csontépítés és csontbontás állandó folyamata jellemzi, amelyek egyidejűleg zajlanak. A kétféle irá­nyú folyamat egyensúlya biztosítja a csont ásványianyag-tartalmának fenntartását, ezen keresztül a csontok teherbíró képes­ségének megőrzését.

Az élet korai szakaszában a csontépítés folyamata van túlsúlyban a csontbontással szemben, ennek következtében a csontok ásványianyag-tartalma ebben az időszak­ban növekszik. A csontépítés folyamata a tizenéves kor végére válik teljessé, így a csonttömeg körülbelül 25-30 éves korra éri el a csúcsát.

A nemi hormonok (pl. ösztrogén, tesz­toszteron) alapvető szerepet játszanak a csontok erejének megőrzésében mind férfiaknál, mind nőknél. Nőknél a változó­korban (menopauzában, a klimax idején) az ösztrogénszint jelentősen csökken, ami a csontvesztés felgyorsulásához vezet. A menopauza utáni első 5 évben a nők teljes csonttömegük akár egytizedét is elveszíthetik.

A CSONTRITKULÁS BÁRKINÉL KIALAKULHAT

Férfiaknál és nőknél egyaránt fennáll annak a kockázata, hogy a csontok „megritkultak”, azaz ásványianyag-tartalmuk csökken, el­vékonyodnak, meggyengülnek, teherbíró képességüket csökkentő szerkezeti átala­kuláson mennek át.

Az alábbi körülmények fennállása ese­tén kell arra számítani, hogy a csontritkulás előfordulási valószínűsége meghaladja az átlagnépességben megfigyelhető szintet:

– nőknél idősebb korban, a változókor után;

– ha a család más tagjánál már igazoló­dott oszteoporózis (különösen az elsőfokú rokonok körében [szülő, gyermek, testvér]);

– étkezési zavar (pl. anorexia nervóza) kapcsán;

– bizonyos gyógyszerek szedése mel­lett (elsősorban szteroidok – pl. prednizolon – okozhatnak csontritkulást, különösen ha alkalmazásukra 3 hónapnál hosszabb időtartamban kerül sor);

– dohányosok körében; – krónikus alkoholfogyasztás mellett (különösen akkor, ha a rendszeres alkohol­fogyasztás meghaladja a napi 4 adagot);

– kalcium-és D-vitamin-hiányos álla­potokban (elégtelen táplálkozás, elégte­len napfényhatás, de a mellékpajzsmirigy bizonyos betegségei is hajlamosíthatnak csontritkulásra);

– mozgásszegény életmód, immobilitás, tolószékhez vagy ágyhoz kötött életmód;

– egyes betegségek (pl. pajzsmirigy-túlműködés, cöliákia, Cushing-kór, gyulla­dásos bélbetegségek, idült vesebetegség, reumatoid artritisz, idült májbetegség, 1-es típusú cukorbetegség).

A fenti körülmények fennállásakor a csontritkulás fiatalabb korban, férfiaknál is, illetve a szokottnál gyorsabb progres­szióval is jelentkezhet.

A CSONTRITKULÁS TÜNETEI

Ahogyan korábban érintőlegesen már említettük, az oszteoporózis lassan, foko­zatosan, évek, sőt évtizedek alatt alakul ki oly módon, hogy még akár az ásványi­anyag-tartalom jelentős csökkenése mel­lett sem okoz tüneteket. Éppen ezért az érintettek gyakran nem is tudnak a beteg­ségükről (hacsak nem történik valamilyen okból a csontok ásványianyag-tartalmának meghatározását célzó denzitometria, vagy más okból végzett röntgenvizsgálat „mel­lékleteként” nem derül ki, hogy a csontok fokozott sugáráteresztő képessége alapján felmerül az oszteoporózis alapos gyanúja). A legtöbb esetben a csontritkulásra sok­szor az első csonttörés hívja fel a figyelmet, amely a csontok meggyengülése következ­tében számos esetben már olyan, viszony­lag kis erőbehatásra bekövetkezik, melyet egy egészséges csont még sérülés nélkül képes lenne elviselni. Ezek a törések tipi­kusan elesések kapcsán keletkeznek, ezek­re hajlamosít az a tény, hogy időskorban gyakoribb a járásbizonytalanság, szédülés, egyensúlyzavar stb.

Amennyiben mégis tünetet okoz, akkor jellemzően tartós hát-és derékfájás hív­hatja fel rá a figyelmet. Előfordulhat az is, hogy az érintett a testmagasságának csök­kenéséből gyanítja, hogy oszteoporózisa lehet. Ennek hátterében az áll, hogy az oszteoporotikus törések leggyakoribb lokalizációjának számító csigolyatörések következtében akár több csigolyatest is összeroppanhat, ami a testmagasság csök­kenéséhez vezet.

AZ OSZTEOPORÓZIS KIVIZSGÁLÁSA

A csontritkulás diagnosztizálásának ob­jektív, kvantitatív módszere a csontok sűrűségmérése, azaz a denzitometria (DEXA, DXA rövidítéssel is szokás jelölni). A denzitometria rövid, fájdalommentes vizsgálat, melynek során a csontok „sűrű­ségét” (ásványianyag-tartalmát) mérik, és az eredményt a csúcscsonttömegtől vagy az azonos életkorra jellemző átlagtól való eltérés mértékeként pontszámok (score-ok) formájában adják meg. A mérés – a készülék típusától függően – leggyakrabban a csuk­lón, a csípőn vagy a csigolyákon történik.

A denzitometriát bizonyos életkor felett rendszeresen javasolt elvégezni, különösen nőknél, de az előbbiekben felsorolt állapo­tok fennállásakor elvégzése férfiaknál, illet­ve fiatalabb korban is indokolt lehet.

AZ OSZTEOPORÓZIS KEZELÉSE

Ha önnél csontritkulást diagnosztizált az orvosa, különösen nagy figyelmet kell for­dítania az elegendő kalcium-és D-vitamin-bevitelre: ez történhet gondosan összeál­lított étrenddel vagy táplálékkiegészítők formájában. Emellett elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás, amelynek során kellő hangsúlyt kell kapniuk a test­súlyt megtartó mozgásformáknak, például a gyaloglásnak.

A csontritkulás legtöbb esetében gyógyszeres kezelésre is szükség lehet a csontvesztés ütemének lassítása és a csonttörések megelőzése érdekében. A gyógyszerek közül leggyakrabban úgy­nevezett biszfoszfonátok adására kerül sor, melyek csontbontást gátló hatásuknál fog­va segítenek a normális csonttömeg fenn­tartásában. A biszfoszfonátok közé tartozik például az alendronát, a rizendronát, az ibandronát és a zoledronsav.

A biszfoszfonátokon kívül más ható­anyagok (denozumab, teriparatid stb.) is rendelkezésre állnak a csontritkulás kezelésére.

ÉLET CSONTRITKULÁSSAL

Amennyiben az orvosa önnél oszteoporózist állapított meg, bizonyos életmódbeli változtatások is segíthetnek a folyamat lassí­tásában, illetve az elesések megelőzésében.

– A fizikai aktivitás már említett növe­lése mellett fontos, hogy ha dohányzik, szokjon le erről a szenvedélyéről! Ugyanez vonatkozik a túlzott alkoholfogyasztásra is.

– Az elesések megelőzése céljából igye­kezzen biztonságossá tenni az otthonát. Ennek érdekében távolítsa el az útból a kis szőnyegeket, elektromos vezetékeket, ki­sebb dísztárgyakat. Gondoljon arra, hogy a háziállatok is veszélyforrások lehetnek, ha jártában-keltében beléjük botlik.

– Nemcsak az otthon, hanem az udvar és az utca is lehet veszélyforrás, például hi­deg, jeges, csúszós időben. Ha módja van rá, ilyenkor inkább maradjon otthon.

– Talán nem gondol rá, de ha nem lát jól, ez is fokozhatja az elesések kockázatát. Éppen ezért rendkívül fontos a rendszeres szemészeti ellenőrzés, és olyan szemüveg viselése, amellyel valóban élesen lát közel­re és távolra is.

– Vérnyomás-ingadozások is okozhat­nak megszédüléseket és járásbizonytalan­ságot, ezért fordítson kiemelt figyelmet a vérnyomása rendszeres ellenőrzésére és beállítására.

EZ A TÁJÉKOZTATÓ NEM HELYETTESÍTI AZ ORVOSI KEZELÉST. A BETEGEK SZÁMÁRA KÉSZÍTETT MÁSOLATOKTÓL ELTEKINTVE FELHASZNÁLÁSA CSAK A KIADÓ ÍRÁSOS HOZZÁJÁRULÁSÁVAL ENGEDÉLYEZETT.