Az imatinib bevezetése jelentősen javította a gasztrointesztinális stroma-tumorok kezelési lehetőségeit és a betegek életminőségét. A szisztémás imatinib-terápia azonban önmagában nem gyógyítja meg a betegséget, és a tartós és jelentős remissziót az esetek többségében relapszus követi. A gasztrointesztinális stroma-tumorban szenvedő betegek ezért csak a teljes sebészeti eltávolítástól várhatnak gyógyulást. A rendelkezésünkre álló hatékony szisztémás kezeléssel magától értetődőnek tűnik a többféle terápiás eszközt használó stratégia alkalmazása, hiszen a tumorok jelentős része imatinib hatására reszekálhatóvá válik. Az ilyen stratégiák alkalmazásával és prognosztikai hatásával kapcsolatban azonban nincsenek prospektív adatok, és a retrospektívek száma is korlátozott, ami megnehezíti a betegekkel kapcsolatos klinikai döntéseket. Éppen ezért, cikkünkben kritikusan tekintjük át a gasztrointesztinális stroma-tumorok multimodális terápiájára vonatkozó bizonyítékokat, és szót ejtünk arról, hogy a modern diagnosztika eszközei, köztük a KIT genotipizálás, miként befolyásolhatja a döntéshozatalt.   A Time magazin egyik 2001-es száma borítóján hozta a hírt: „Új fegyver a rák elleni küzdelembenimages/ eljött a régen várt fordulat?”. A szalagcím arra utalt, hogy a szájon át adható tirozin-kináz-inhibitor imatinib helyet kapott a krónikus myeloid leukaemia és a gasztrointesztinális stromatumorok (GIST) kezelésében. Öt év múltán a GIST vonatkozásában határozott választ adhatunk a feltett kérdésre. Talán nincs még egy olyan daganattípus, melynek diagnosztikája és patogenetikájának megismerése ennyit fejlődött volna, és az új ismeretek ilyen rövid idő alatt megmutatkoztak volna a kezelés sikerében is.

  A rosszindulatú daganatos betegségeket kísérő anorexia– cachexia szindróma következtében kialakuló testsúlycsökkenés jelentős morbiditási és mortalitási kockázatot jelent. A leromlott állapotú rákbetegek gondozásában a fogyás megállítása és a súlygyarapodás megindítása céljából ezért alapvető a mesterséges táplálás. A tumor azonban olyan, a mesterséges táplálás hatásait gyengítő, tartós anyagcsere-változásokat indukál, melyek nehezítik a tápláltsági állapot fenntartását vagy javítását. Az anabolikus tényezők daganatos cachexiára jellemző gátlása hátterében a vázizmok és a máj fehérje-anyagcseréjének változása és a csökkent fizikai aktivitás állhat. A folyamatot proinflammatorikus citokinek, tumorspecifikus cachexia faktorok és az izmok katabolizmusának neuroendokrin mediátorai közvetítik. E hatások szövevényes kapcsolatai következtében unimodális mesterséges táplálással valószínűleg nem érünk el sikereket. A sikeres táplálás kialakításához kombinációs kezelést vagy immunológiai táplálást vizsgáló kutatásokra van szükség.   Bevezetés  A rákbetegek testsúlya az étvágytalanság és/vagy anyagcserezavar következtében csökken. Az elsősorban étvágytalanság okozta fogyást hatékonyan kezelhetjük mesterséges táplálással. A behatárolt élettartamú beteg esetében legfeljebb az életminőség fenntartása és az invazív technikák alkalmazása közötti egyensúly megtalálása jelent nehézséget. A rákbetegek zöménél azonban nem ez a helyzet. A testsúlycsökkenés hátterében étvágytalanságon kívül kóros metabolizmus is áll, ami nehezebb feladat elé állítja a kezelésre vállalkozó szakembert, és az ilyen betegeknél a táplálás önmagában biztosan nem elegendő. Eddig pontosan nem tisztázott okok miatt a kizárólag a táplálkozást célzó beavatkozások nem fordítják vissza a daganatos betegséget kísérő fogyást [1]. Ez a következő tényezőkre vezethető vissza: a táplálás elsődlegesen a daganat növekedését segíti, a tumor „nitrogéncsapdaként” működik, és a daganatos cachexia létrejöttében részt vevő komplex metabolikus és katabolikus folyamatok tartósan fennállnak. A tumoros cachexia anabolikus blokádjának hátterében álló mechanizmusok pontosabb megismerése bizonyára új kezelési lehetőségeket nyit majd meg a betegek kilátásainak javítására és a mesterséges táplálás teljessé tételére.

  Háttér. A gasztrointesztinális endoszkópia során világszerte leggyakrabban benzodiazepineket, elsősorban midazolamot alkalmaznak. A szedáció minőségét többek között a beteg endoszkópiát követően vizsgált elégedettsége határozza meg. Ez azonban félrevezető, mivel a midazolam erős amnesztikus hatása elfedi az endoszkópia alatti valós fájdalmat, pedig a beteg hangos reakciói és védekező mozgásai elvonják az endoszkópos figyelmét az elvégzendő feladatról. Vizsgálatunkban – annak érdekében, hogy kiküszöböljük a betegek amnéziájának hatását a szedálás minőségének értékelésére – endoszkópos orvosokat és asszisztenseiket kérdeztük meg a midazolammal történő szedálással kapcsolatos tapasztalataikról. A pontatlan „compliance” fogalom helyett olyan kifejezéseket használtunk, amelyek egyértelműen írják le a betegek reakcióit a fájdalmas endoszkópos vizsgálat alatt.   Módszerek. Tizenkét kérdésből álló rövid kérdőívet dolgoztunk ki. Ezeket egy a gasztrointesztinális endoszkópiában alkalmazott szedálásról szóló tanfolyam résztvevői – 115 endoszkópos orvos és asszisztenseik – között osztottuk szét, három dél-németországi nagyvárosban. Információkat gyűjtöttünk arról, milyen tapasztalataik vannak a midazolammal szedált betegek diszkomfortérzésével és fájdalmaival kapcsolatban, szeretnének-e hatásosabb szedatívumokat, legszívesebben milyen nyugtatókat használnak, illetve milyen szakképzettséggel és szakmai tapasztalattal rendelkeznek.

  Célkitűzések. Crohn-betegségben gyakran alakulnak ki extraintesztinális szövődmények. Célunk az volt, hogy megvizsgáljuk, milyen összefüggések állnak fenn az extraintesztinális szövődmények, a Crohn-betegség (bécsi klasszifikáció szerint meghatározott) klinikai formái és a lehetséges kockázati tényezők között.    Módszerek. Százhetvenhárom Crohn-beteget vizsgáltunk. Lehetséges kockázati tényezőként vettük figyelembe a betegek nemét, a dohányzást, a Crohn-betegséggel kapcsolatos korábbi műtéteket, a családban előforduló Crohnbetegséget, a szteroidfüggőséget és legalább egy mutáns allél jelenlétét a CARD15 gén három vizsgált variánsának egyikében. A bécsi osztályozási rendszert használtuk, és az extraintesztinális szövődményeket elemeztük.   Eredmények. Összesen 61 betegnél (35,3%) alakultak ki extraintesztinális szövődmények. Gyakrabban fordultak elő nőknél, mint férfiaknál (41,1 vs. 26,7%) (esélyhányados: 1,92, 95%-os konfidenciaintervallum: 0,99–3,70; p=0,05), illetve szteroidfüggők körében, mint szteroidra reagálóknál (61,1 vs. 28,5%) (esélyhányados: 3,94, 95%- os konfidenciaintervallum: 1,83–8,49; p<0,01). Általánosságban nem találtunk kapcsolatot a Crohn-betegség extraintesztinális szövődményei és a dohányzás, a Crohnbetegséggel kapcsolatos korábbi műtétek, a családban előforduló Crohn-betegség, a szteroidrezisztencia és a CARD15 gén mutációi között.

  Bevezetés  A hemodializált betegek a hepatitis C vírus (HCV) okozta fertőzések szempontjából fokozottan veszélyeztetettek. A vérbankok 1992-ben kezdték meg az anti-HCV rutinszerű szűrését. Ez, valamint az erythropoetin bevezetése a poszttranszfúziós HCV-fertőzés kockázatának jelentős csökkenését eredményezte [1]. A kutatások ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy a HCV éves incidenciája a műveseállomásokon továbbra is 1,9%-ig terjed [2,3]. Napjainkban e megbetegedés jobbára nozokomiális fertőzés következménye, előfordulása pedig gyorsan csökkenthető, ha a hemodialízist végző személyzet következetesen tartja magát az általános óvintézkedésekhez [4].   A HCV-infekció kedvezőtlenül befolyásolja a végstádiumú vesebetegségben (ESRD, end-stage renal disease) szenvedők kilátásait [5]. Tanulmányok igazolják, hogy a HCVfertőzöttek túlélése vesetranszplantációt követően rosszabb, mint az anti-HCV negatív betegeké [6,7].   Bár az akut HCV-fertőzés tünetmentes vagy tünetszegény, nem uraemiás betegek körében az esetek 50–84%- ában idült formába megy át [8], míg a krónikus veseelégtelenség miatt hemodializált betegek esetében ennek aránya meghaladja a 90%-ot

  Praecursor elváltozások   Az esetek 85%-a ún. „sporadikus carcinoma”, azaz a betegek nem tartoznak CRC szempontból egyik magas rizikójú csoportba sem. A tünetek gyakran csak a betegség késői szakaszában jelentkeznek és rendszerint nem specifikusak. A már tünetekkel járó szakban diagnosztizált CRC prognózisa rossz, az ötéves túlélés nem haladja meg az 50%-ot. Emiatt a korai diagnosztika rendkívüli fontosságú, ugyanis a teljes gyógyulási esélyt adó kezelés csak a korai szakban diagnosztizált esetekben lehetséges. Mindezek indokolják, hogy egyre több országban javasolják és szervezik a CRC szűrőprogramokat [2,3,4].   A CRC-esetek 95%-a adenomatosus polypokból (adenomákból) alakul ki. A felmérések szerint az 50 évet elérő átlagos népesség akár 25–30%-ában igazolható adenoma, közülük 5%-ban alakul ki CRC. A vastagbél-adenomák malignus transzformációjának kockázata az úgynevezett rizikó polypok esetén nagyobb. Kockázatos adenomatosus polyp csoportba (advanced adenoma) az alábbi eseteket soroljuk: 1 cm-nél nagyobb polyp-méret, villosus adenoma, súlyos dysplasia az adenomában, többszörös adenoma (>3).

  Közelgő kongresszusok  IX. Nemzetközi, terápiás endoszkópos workshop 2007. december 8–10. Az Ibrahim Mostafa (Egyiptom) vezetésével rendezett konferencia ismét az egyiptomi, arab, európai és amerikai szakértők tapasztalatcseréjét tűzte ki céljául a gasztroenterológia, endoszkópia és hepatológia területén. State-of-the-art előadások mellett előadások hangzanak majd el a gasztroenterológia és hepatológia legfontosabb kérdéseiről.   ECCO Educational Workshop  Prof. Boris Vucelic, az ECCO Oktatási Bizottságának elnöke megbízásából hivtalosan meghirdetjük a II. ECCO Educational Workshop-ot, melynek témája a Crohn-betegség és colitis ulcerosa ECCO Konszenzusok alkalmazása. Az eseményre Bécsben kerül sor 2007. december 15-én. Kérjük, továbbítsa ezt a hírt az intézményében dolgozó más, IBD iránt érdeklődő kollégáknak. A jelentkezési határidő december 3., azokat beérkezésük sorrendjében fogadjuk el (max. 100 résztvevő). Kérdésekkel az ECCO Titkárságához forduljanak.

  Bevezetés   A máj az ember egyik legnagyobb tömegű belső szerve, ami központi szerepet játszik az emésztésben, a tápanyagok feldolgozásában, a méregtelenítésben, és természetesen számos létfontosságú anyagot termel. A modern társadalmi lét számos velejárója, a megváltozott táplálkozási szokások, a fokozott gyógyszerfogyasztás, a drogok és az alkohol növekvő élvezete, a környezetszennyezés mind-mind terheli a májat, amely csodálatos regenerációs képessége ellenére előbb vagy utóbb tönkremehet. Annak ellenére azonban, hogy a máj különféle megbetegedései epidemiológiai szempontból is fontosak, ma lényegében sehol sincs szervezett szűrési program a máj betegségeinek korai felismerése érdekében. Jelen dolgozatban megpróbálom minél több oldalról megvilágítani, hogy a kérdés felvetése mennyire időszerű és akár a ma divatos költséghatékonysági szemlélet oldaláról nézve is mérlegelhető (1. táblázat, 4. ábra).   A máj leggyakoribb megbetegedései, epidemiológiai vonatkozások  A máj epidemiológiai és népegészségügyi jelentőségű krónikus betegségei két fő csoportra oszthatók:  • a vírusos fertőző májbetegségek krónikus formái (HBV- ill. HCV-fertőzés)  • nem fertőző jellegű krónikus májbetegségek, ebben a csoportban azonban célszerű két további alcsoportot elkülöníteni: nevezetesen az alkoholfogyasztással, drogokkal összefüggő, progrediáló (toxikus) májbetegséget, illetve az ún. nem alkoholos krónikus májbetegségeket (jelentőségében itt a nem alkoholos zsírmáj említendő az első helyen, illetve ennek súlyosabb formái, a nem alkoholos steatohepatitis, fibrosis, cryptogen cirrhosis)