Génterápia

A gének szerkezete azonban kóros irányba módosulhat, egyes gének hi­ányozhatnak, illetve működésükben zavar állhat be. A mutációknak is nevezett kicsiny módosulások a fehérjék képződésének megváltoztatása révén hatással lehetnek a szervezet egészének normális funkciójá­ra, ami olyan alapvető életfunkciókat érint­het, mint például a légzés, a járás vagy az emésztés. A gének szerkezete és működése megváltozhat öröklött mutációk következ­tében (melyet a szülők adnak át gyerme­keiknek), de az idősödés velejárójaként is létrejöhetnek, vagy bizonyos káros vegyi anyagok vagy sugárzás is károsíthatják a gének épségét.

A GÉNTERÁPIA ALAPJAI

A génterápia egy orvosi eljárás a génelté­rések okozta betegségek kezelésére vagy megelőzésére, melynek során az orvosok igyekeznek korrigálni a fennálló genetikai problémát. A génterápia kapcsán nem mű­tétre vagy gyógyszeres kezelésre kerül sor, hanem az érintett személy genetikai állo­mányának kedvező irányú befolyásolására.

A génterápia első módszere az úgyne­vezett géntranszfer vagy génhozzáadás volt, melynek célja új génnek vagy adott gén hibátlan kópiájának célzott bevétele a hiányzó gén pótlása vagy a betegséget okozó kóros génkópia hibátlanra cserélése céljából.

A későbbi kutatások és technikai fej­lesztések nyomán lehetőség nyílt az egyén genetikai állományának (genomjának) szerkesztésére, melyre különféle eljárások és megközelítések kerültek kidolgozásra. Ez utóbbi módszerrel nem bővül új geneti­kai anyaggal a sejtek eredeti génállománya, hanem erre alkalmas eszközökkel moleku­láris szinten módosítják kedvező irányban a sejtben lévő DNS-t. A génszerkesztés célja lehet:

1. egy adott genetikai eltérés korri­gálása oly módon, hogy normalizálódjon a gén működése;

2. egy gén működésének „bekapcso­lása” a betegség legyőzése érdekében;

3. egy hibásan működő gén „kikap-csolása”;

4. a gén működését megzavaró, ezzel betegséghez vezető kóros DNS-darab el­távolítása; vagy

5. a kóros sejtek genetikai állomá­nyának olyan célú módosítása, hogy azok könnyebben felismerhetők és így elpusztíthatók legyenek az immunrend­szer számára.

Amennyiben új genetikai anyag bevi­telére kerül sor a génterápia során, azokat úgynevezett vektorok segítségével viszik be a sejtekbe. Vektorként leggyakrabban különféle vírusokat használnak, mivel a vírusok általában kiváló képességekkel rendelkeznek ahhoz, hogy a sejtek bel­sejébe jussanak. Bár első pillantásra akár aggasztónak tűnhet, hogy így a vírusgének is bekerülhetnek az emberi sejtekbe, a ku­tatók ma már számos módszert ismernek arra, hogy a vírus genetikai állományát úgy semlegesítsék, hogy mindeközben a vírus továbbra is be tudja tölteni ezt a „szállító” funkcióját.

Egyelőre még viszonylag kevés beteg­ség kezelésére áll rendelkezésre hatásos génterápia, ezek közé tartozik például a gerincvelői izomsorvadás (spinális musz­ kuláris atrófia, SMA). Jelenleg is számos génterápiás technika áll kifejlesztés, illetve klinikai vizsgálatok alatt.

NÉHÁNY PÉLDA A GÉNTERÁPIÁRA ALKALMAS BETEGSÉGEK KÖRÉBŐL

Ma már ígéretes módszerek vannak már bizonyos rosszindulatú hematológiai be­tegségek és örökletes szembetegségek génterápiás gyógyítására is. Tudni kell azonban, hogy e módszerek jelentős ré­sze még csak a klinikai vizsgálatok stádi­umában tart.

Azok a kórképek, melyek esetében szóba jön a génterápia, jórészt az úgyne­vezett ritka betegségek közé tartoznak, és nem egy közülük az életet veszélyeztető vagy jelentős fokú funkciókárosodást vagy életmódromlást okozó megbetegedés. (A ritka betegségek közé azokat soroljuk, melyek a népesség kevesebb mint minden 200 000-ik tagját érintik.)

Nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy a következő 5–10 évben engedélyezés­re kerülő génterápiás módszerek csaknem fele rosszindulatú daganatos megbetege­dés, míg körülbelül 38%-a örökletes geneti­kai betegségek kezelését célozza majd.

A GÉNTERÁPIA VESZÉLYEI

Talán nincs is olyan kezelési forma, melynek alkalmazása nem járna kisebb-nagyobb kockázatokkal, mellékhatásokkal, és ez alól sajnos a génterápia sem kivétel. A génte­rápiák esetében az egyik legnagyobb ve­szélyforrást az jelenti, hogy a géneket nem lehet könnyedén közvetlenül bejuttatni a sejtekbe, ehhez a már említett vektorokra van szükség. A vírusokat azonban az emberi szervezet idegen behatolóként azonosítja, ennek megfelelően mozgósítja velük szem­ben teljes védekező rendszerét. Bár vek­torként való alkalmazásuk előtt a tudósok eltávolítják a vírusokból saját betegségoko­zó génjeiket és azokat a gyógyítás céljából hasznos génekre cserélik, ezzel általában nem sikerül teljes mértékben semlegesíteni a kockázatokat, melyek a következők:

1. Nem kívánt immunreakciók. A szerve­zet által idegen ágensként felismert vírusok ellen fellépő immunreakciók gyulladáshoz, súlyos esetben akár szervi elégtelenséghez is vezethetnek.

2. Nem megfelelő sejtek célbavétele. A vírusok többsége nem csupán egyet­len sejttípus befolyásolására képes, éppen ezért lehetséges, hogy a vektorfunkciónak megfelelően módosított vírus nemcsak a mutált gént tartalmazó sejtekbe jut be, hanem további, akár egészséges sejtekbe is. Ilyen esetekben az ép sejtek károsod­hatnak, ami más betegségek – például rosszindulatú daganatok – kialakulásához vezethet.

3. A vektorvírus okozta fertőzés. Egyes esetekben előfordulhat, hogy az emberi szervezetbe jutva a vírus visszanyeri ere­deti betegségokozó képességét, ami akár súlyos vírusinfekcióhoz is vezethet.

4. Rákbetegség kialakulása. Amennyi­ben az újonnan bevitt gének nem a gaz­daszervezet DNS-ének megfelelő helyére kerülnek beépítésre, a rossz helyre beéke­lődött géndarab rosszindulatú elfajulás kiindulópontjaként szolgálhat.

A GÉNTERÁPIA EREDMÉNYEI

A génterápiával kapcsolatos kutatások és a mindennapi gyakorlati alkalmazás ta­pasztalatai egyaránt ígéretesek. Többek között az alábbi betegségek kezelésére folynak előrehaladott klinikai vizsgálatok, jó eredményekkel:

• súlyos kombinált immunhiányos állapot;

• hemofília;

• a szem ideghártyájának gyulladása (retinitis pigmentosa) által előidézett teljes látásvesztés;

• leukémia;

• talasszémia;

• Parkinson-betegség;

• időskori makuladegeneráció;

• Epstein–Barr-vírus okozta limfóma;

• bőr festékes daganata (melanóma) stb.

Nem szabad azonban elhallgatni azt sem, hogy a génterápiás módszerek fej­lődése előtt még számos akadály tornyo­sul, melyet a kutatóknak le kell győzniük. Többek között megbízható, biztonságos és hatékony módszert kell kidolgozniuk a genetikai anyag sejtekbe juttatására; pontosan a megfelelő sejteket kell célba venniük; valamint úgy kell módosítaniuk a génterápiás technikát, hogy azok alkal­mazása minél kevesebb és minél enyhébb mellékhatásokkal járjon – hogy csak a leg­inkább kézenfekvő kihívásokat említsük.

A génterápiás fejlesztések során meg­nyugtató megoldást kell találni az etikai aggályokra is, hiszen nem feledkezhetünk meg arról, hogy a génterápia az adott személy genetikai állományának megvál­tozását vonja maga után. Ezen túlmenően gyakorlati és etikai buktatók merülhetnek fel a klinikai vizsgálatokba való betegtoborzás, a vizsgálatok lefolytatása és az eredmények értékelése terén is, hiszen a klinikai vizsgála­tok feladata, hogy meghatározza: az adott kezelés biztonsággal végezhető-e, milyen dózisban hatásos és biztonságos, milyen úton és módon, illetve kiknél alkalmazható az adott génterápiás eljárás, valamint egy­általán kellőképpen hatásos-e az.

A GÉNTERÁPIA JÖVŐJE

Mint minden betegségre, úgy a génterápiás gyógyítás szempontjából szóba jöhető kórképekre is igaz, hogy a kezeléstől akkor várható a legjobb hatás, ha annak alkal­mazására a lehető legkorábban kerül sor. Ebből a megfontolásból megkezdődtek a kutatások a már magzati korban végez­hető génterápiás eljárások kifejlesztésére, melyek számos örökletes betegség gyógyí­tásában kaphatnak fontos szerepet.

EZ A TÁJÉKOZTATÓ NEM HELYETTESÍTI AZ ORVOSI KEZELÉST. A BETEGEK SZÁMÁRA KÉSZÍTETT MÁSOLATOKTÓL ELTEKINTVE FELHASZNÁLÁSA CSAK A KIADÓ ÍRÁSOS HOZZÁJÁRULÁSA NYOMÁN ENGEDÉLYEZETT.