Rákbetegség után is aktívan

Az inaktív életmód izomgyengeség­hez és a mozgástartomány beszű­küléséhez vezethet. Testmozgás közben „boldogsághormon”, endorfin szabadul fel a szervezetben, mely jótékonyan hat a hangulatra és a kedélyállapotra. Többek között ezért fontos, hogy a rákbetegség ke­zelése során a beteg – a körülményekhez mérten – a lehető legtovább megőrizze fizikai aktivitását, illetve a kezelés befeje­zését követően visszanyerje vagy legalább megközelítse korábbi erőnlétét.

Számos tényezőtől függ, hogy az adott beteg számára milyen jellegű, intenzitású és időtartamú testmozgás az ideális, így pl. a daganat típusától és stádiumától, a keze­lés típusától, a beteg erőnléti állapotától és preferenciáitól.

A kezelés alatt az aktív életmód elsődle­ges célja a szervezet fitten és aktívan tartása, ezzel segítve testünket a terápia nem kívánt mellékhatásainak legyőzésében. A kezelés után a testmozgás az erőnlét mielőbbi visszanyerésének egyik legfontosabb eszköze.

A rendszeres testmozgás lassú, fokoza­tos megkezdése történhet a beteg döntése és belátása szerint, mégis az a legjobb, ha a testmozgás megtervezéséhez, az edzés­terv felállításához szakképzett segítséget, orvos/gyógytornász tanácsát kéri. A szak­ember egyúttal azokra a figyelmeztető je­lekre is felhívja a figyelmét, melynek észle­lésekor fel kell függeszteni a testmozgást és kikérni az orvosa véleményét.

Testmozgás betegségmentes vagy stabil állapotban

Ebben a szituációban a fizikai aktivitás rendkívül fontos az általános egészségi állapot és az életminőség szempontjából. Több vizsgálat is igazolta, hogy bár köz­vetlen összefüggés nincs a fizikai aktivitás mértéke és a betegség kiújulásának koc­kázata között, egészséges életmód (test­mozgás, megfelelő étkezés és testsúly) mellett kisebb a kiújulás valószínűsége, és a kellő fizikai aktivitás a túlélési esélyeket is javíthatja. Az ezzel kapcsolatos újabb ada­tok nyilvánosságra kerüléséig az Amerikai Rák Társaság (American Cancer Society) azt javasolja az onkológiai kezeléssel be­tegségmentessé tett vagy stabil állapotú betegeknek, hogy (1) mielőbb kezdjenek el valamilyen rendszeres testmozgást; (2) kerüljék az inaktivitást, a kezelés alatt és után mielőbb igyekezzenek visszatérni megszokott mindennapi aktivitásukhoz; (3) a testmozgás időtartama hetente legalább 150 perc legyen, több részre elosztva; (4) és hetente legalább két alkalommal végezze­nek erősítő gyakorlatokat.

Testmozgás előrehaladott stádiumban

Igazolt tény, hogy a fizikai aktivitás még előrehaladott rákbetegségben is javít­hatja a betegek életminőségét. Előre­haladott betegségben azonban számos olyan egészségi probléma állhat fenn, mely fokozott körültekintést kíván, ezért a testmozgáshoz feltétlenül ki kell kérni a kezelőorvos véleményét. Fontos tudni azt is, hogy a beteg állapota akár napo­kon-heteken belül is jelentősen változhat, ezért elengedhetetlen a folyamatos orvosi kontroll. A mozgásprogram tervezésekor a betegség súlyosságán és jellegén túl fi­gyelembe kell venni a beteg célkitűzéseit, képességeit és preferenciáit.

A rákbetegség egyébként is az átlagos­nál nagyobb körültekintésre int, de ezen belül is külön megfontolást igényelnek az idősek, a csontbetegségben (pl. csontáttét, csontritkulás), más mozgásszervi betegség­ben (pl. ízületi gyulladásban) és idegrend­szeri érintettséggel járó betegségben (pl. perifériás neuropátia) szenvedők.

A mozgásprogram tervezésének szempontjai

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a testmozgás megkezdése előtt a beteg beszélje meg orvosával szándékát. Ennek különös jelentősége van akkor, ha olyan kezelést kap vagy kapott a közelmúltban, mely befolyásolja a tüdő és/vagy a szív működését, hiszen ezek a szervek fokozott terhelésnek vannak kitéve testedzés során.

A testmozgás megkezdése előtt beszél­jük meg az orvossal a legfrissebb leleteket. Az átlagosnál nagyobb óvatosságot igé­nyel a mozgás pl. akkor, ha a fehérvérsejtek megfogyatkozása miatt fokozott a fertőzés veszélye, vagy a vörösvértestek számának csökkenése miatt vérszegénység áll fenn. Előbbi esetben maradjunk távol a nyilvá­nos edzőtermektől vagy sportpályáktól, in­kább az önálló sportot válasszuk az otthon falai között vagy a szabadban.

Tűzzünk ki rövid és hosszú távú célokat. Motiváló lehet, ha a célkitűzéseket írásban is rögzítjük, és folyamatosan vezetjük az elért eredményeket. Ha sikerült elérni egy kitűzött célt, jutalmazzuk meg magunkat valamivel.

A testmozgás megkezdésekor a legfon­tosabb a fokozatosság és mértékletesség. Rövidebb ideig végzett könnyebb mozgá­sokkal, gyaloglás esetén rövidebb távokkal kezdjünk, majd fokozatosan növeljük a moz­gás időtartamát és intenzitását. Egy-egy testedzési perióduson belül iktassunk rövid pihenéseket az intenzívebb mozgások közé.

Ne végezzünk megerőltető testmoz­gást, ha fájdalom, émelygés vagy hányás, tartós hasmenés lépett fel, vagy egyéb ag­gasztó tünetet tapasztalunk.

Testmozgás közben fokozottan figyel­jünk a folyadékbevitelre és az izzadással el­veszített ásványi sók pótlására. Erre legjobb a lehűtött, de nem jéghideg szénsavmentes ásványvíz. A javasolt napi folyadékbevitel kb. 8–10 pohárnyi, ám vannak olyan állapo­tok, amikor az orvos folyadékmegszorítást tarthat szükségesnek.

A testmozgás során maradjunk a leg­feljebb közepes intenzitású mozgásnál. Ha mégis intenzívebb fizikai terhelést fontol­gatnánk, előtte osszuk meg orvosunkkal ebbéli terveinket.

A rákbetegség kezelése alatt és után vannak olyan időszakok, amikor nem ta­nácsos uszodába menni vagy szabadtéri vizekben fürdeni, illetve huzamosabb ide­ig napon tartózkodni – pl. állandó katéter vagy tápszonda viselése, közelmúltbeli kemoterápia, sugárkezelés vagy sebészeti beavatkozás miatt, vagy mert a laborató­riumi leletek fokozott fertőzéskockázatra figyelmeztetnek.

Akkor is igyekezzünk valamennyit mo­zogni, ha a betegség vagy a kezelés miatt legyengültünk. Ilyenkor elegendő lehet napi 10 perc könnyed mozgás, séta vagy könnyű torna.

A testmozgás során ügyelni kell a biz­tonságra és az egészséges környezetre – pl. ne gyalogoljunk vagy fussunk egyenetlen felszínen vagy forgalmas helyen. Igyekez­zünk kiküszöbölni minden olyan körül­ményt, ami elesés, elcsúszás veszélyével jár.

Ha bokaduzzadás vagy már enyhe ter­helés hatására fulladás, légszomj jelentke­zik, forduljunk orvoshoz.

Testmozgás a kezelések alatt és után

Bármilyen mozgásforma mellett döntöt­tünk, a legfontosabb az intenzitás fokozatos emelése. A rendszeres fizikai aktivitás leg­jobb és legegyszerűbb formája a tempós gyaloglás és a minden izomcsoportot ala­posan átmozgató, de nem túlerőltető torna. Kiváló megoldás lehet pl. egy 30 perces séta, akár 10 perces szakaszokra bontva, rövid pi­henővel az egyes szakaszok között. Szintén jó választás a jóga, a tánc vagy a tajcsi.

Ugyancsak jó és praktikus megoldás a mindennapi tevékenységébe beépítve fo­kozni a fizikai aktivitást, pl. ebédszünetben körbesétálni a háztömböt, egy megállóval előbb leszállni a buszról vagy a villamosról, a bejárattól legtávolabb eső parkolóhelyen hagyni az autót, lenyírni a ház körüli gye­pet, beszállni a gyerekek labdajátékába vagy fogócskájába, sétáltatni a kutyát, a lépcsőt használni a felvonó helyett.

Gondoljunk arra, hogy jó társaságban a testmozgás is élvezetesebb, ezért a sétá­hoz vagy tornához szervezzünk magunk mellé másokat is a családtagok, a szomszé­dok, a kollégák vagy a betegtársak köréből.

Az intenzívebb terheléssel járó moz­gást mindig levezetéssel, az izmok nyúj­tásával zárjuk le, így számos sérülésnek vehetjük elejét.

Olyan mozgásformát válasszunk, me­lyet szívesen, élvezettel végzünk. Ne eről­tessük a mozgást, ha nem esik jól. A teljesen gyógyult rákbetegnek is mértékletesnek kell lennie a sporttevékenységek során. Az első az egészség és a biztonság. Figyeljünk testünk jelzéseire.

EZ A TÁJÉKOZTATÓ NEM HELYETTESÍTI AZ ORVOSI KEZELÉST. A BETEGEK SZÁMÁRA KÉSZÍTETT MÁSOLATOKTÓL ELTEKINTVE FELHASZNÁLÁSA CSAK A KIADÓ ÍRÁSOS HOZZÁJÁRULÁSA NYOMÁN ENGEDÉLYEZETT.