A fülzúgás diagnózisa

A fülzúgás gyakori rendellenesség, és sokféle oka lehet. A tinnitusok többsége szubjektív, de némelyikük a vizsgáló számára is hallható. A szubjektív tinnitus leggyakrabban fülészeti okokra - elsősorban halláscsökkenésre - vezethető vissza. A vezetéses halláscsökkenés gyakori okai közé tartoznak a hallójárati fertőzések, az impaktált cerumen és a savós középfülgyulladás. Idegi halláscsökkenést okozhatnak a nagy intenzitású zajexpozíció, a presbyacusis, ototoxikus gyógyszerek és a Méničre-betegség. A féloldali halláscsökkenés és a fülzúgás tünetegyüttese felveti a nervus acusticus neurinomájának gyanúját. Szubjektív tinnitust kiválthatnak neurológiai, metabolikus vagy pszichés rendellenességek is. Az objektív fülzúgást általában az arteria carotis vagy a vena jugularis rendszerének rendellenességei okozzák. A kezdeti kivizsgálás során a részletes anamnézis felvétele után fül-orr-gégészeti és hallásvizsgálatot kell végezni. A féloldali vagy pulzáló fülzúgás alaposabb kivizsgálást igényel.

A tinnitus elnevezés latinul csengést jelent. Definíció szerint a tinnitus általában lokalizált kiindulású, belső eredetű, nem kívánt hangélmény, melyet mások csak ritkán hallanak.1 Ez a gyakori jelenség az USA lakosságának akár 10%-át is érinti. A fülzúgás 40 és 70 éves kor között a leggyakoribb, körülbelül azonos arányban fordul elő férfiak és nők között, s gyermekek körében csak ritkán észlelhető.

A tinnitus súlyossága változó. Az egyik vagy mindkét fülben időszakosan jelentkező fülzúgás (csengés, sziszegés, zúgás, morajlás, kattogás, csattogás) mellett előfordul elviselhetetlen tinnitus is, amelynek hatására a beteg az öngyilkosság gondolatáig is eljuthat.1,2 A pszichésen hasonlóan jellemzett tinnitusban szenvedő betegeket néha egészen eltérő mértékben zavarja a fülzúgás, és eltérően élik meg annak mindennapi életükre gyakorolt hatását. Epidemiológiai adatok szerint a tinnitustól szenvedők mintegy negyedét zavarja a fülzúgás, a többiek ennek nem adják különösebb jelét.