hirdetés

A rákkockázat megduplázódik két karcinogén „biztonságos” koncentrációjának hatására

Ismert tény, hogy az arzén és az ösztrogén rákot okozhat. Ha azonban alacsony a szintjük, akkor kevéssé vagy egyáltalán nem veszélyeztetik az egészséget.

hirdetés

A Texas Tech Egyetem kutatói azonban új eredményre jutottak: ha a két szer kis dózisát együtt alkalmazzák – még ha olyan koncentrációban is, amelyet önmagukban „biztonságosnak” tartanak az emberek számára –, akkor ez prosztatarákot okozhat.

A kutatás szerint a két szer kombinációja majdnem kétszeres valószínűséggel váltott ki rákot a prosztata sejtjeiben. Az eredményeket a The Prostate című folyóirat online kiadásában közölték június 26-án.

Mint azt KamelashwarSingh, a Texas Tech tanársegédje elmondta, az eredmények valószínűleg befolyásolni fogják az e szerek –és más szerek – „biztonságos” adagjaira vonatkozó szabályozást. A szabályozások rendszerint azon alapulnak, hogy egyszerre egyetlen szer hatását vizsgálják a sejtekre. Nagyon kevés olyan kutatás van – ha van egyáltalán –, amelyben több kémiai szer együttes hatását vizsgálnák.

„A rákok többségét környezeti hatások okozzák” – mondta Singh. „Csupán 5–10%-uk tudható be genetikai hajlamnak. A kutatók megvizsgálták a különböző kémiai szereket, például az arzént, és meghatározták, hogy milyen mennyiségük okoz rákot. De egy tesztben csupán egyetlen kémiai szert vizsgálnak. A való világban azonban egyszerre vagyunk kitéve számos szer hatásának.”

Singh elmondta, hogy amint egy közleményben az arzén karcinogén tulajdonságáról olvasott, rögtön feltámadt benne az érdeklődés az arzén és az ösztrogén együttes vizsgálata iránt. Mivel a cigarettafüst és egyes területeken (Indiában, Mexikóban, sőt, Lubbock megyében) a kútvíz arzént tartalmazhat, Singh és doktorandusza, Justin Treas arra voltak kíváncsiak, hogy miként módosul az arzén karcinogén tulajdonsága, ha egy másik karcinogén anyaggal párosítják.

Azért az ösztrogént választották, mivel ez az anyag nagy mennyiségben van jelen a környezetben. Sok műanyag (pl. a konzervek belső borítása) és a biszfenol A (BPA) kis mennyiségben olyan kémiai anyagokat bocsát ki, amelyek az ösztrogént utánozzák a szervezetben.

A vizsgálat egyik eredménye az volt, hogy az arzén és az ösztrogén már kis mennyiségben is rákkeltő hatású, sokkal inkább, mint ha egyenként alkalmaznák e szereket. Ezután a kutatók azt akarták megtudni, hogy milyen módon fejt ki ez a két anyag erősebb karcinogén hatást.

Szemben más, erősebb kémiai anyagokkal, amilyen például a benzén, amelyek súlyosan károsítják a sejtek DNS-ét, az arzén és az ösztrogén nem jelentős mutagén. Hatásuk abban nyilvánul meg, hogy megszüntetik egyes gének epresszióját a DNS hipermetilációnak nevezett folyamat eredményeként.

A vizsgálat során emberi prosztatasejteket kezeltek arzénnel, ösztrogénnel, illetve a kettő kombinációjával hetente egyszer hat hónapon át. Több tesztben olyan koncentrációkat alkalmaztak, amelyeket a Környezetvédelmi Hatóság biztonságosnak tart.

Treas elmondta, hogy a két szer leállította az MLH1 gént, amelynek az a normális funkciója, hogy ha a sejt megsérül, akkor olyan jelet küld, amely beindítja az önmegsemmisítő folyamatot. Ha a gén nem működik, az önmegsemmisítés nem következik be, és a sejt rákossá válik.

Forrás: Science Daily

Dr. W. J.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.