A veleszületett szívbetegségek megjelenési formái újszülöttés fiatal csecsemőkorban

   FŐ SZEMPONTOK
   1. Az újszülött megtekintésekor észlelhető a cyanosis, de hasonlóan fontos a diszmorfiás jellegzetességek felismerése is. A prekordiális pulzáció értékelése ugyanolyan fontos, mint a szív meghallgatása.
  2. A gyermekkardiológusi vizsgálatra szoruló újszülötteknél rendszerint előfordul a következő négy tünet valamelyike: 1) tünetmentes szívzörej; 2) cyanosis (gyakran zörej nélkül); 3) fokozatosan súlyosbodó szívelégtelenség tünetei; illetve 4) katasztrofális szívelégtelenség és sokk.
  3. A tünetmentes újszülötteknél észlelhető zörejt okozhatja billentyűregurgitáció, illetve a nagy erekben turbulenciát okozó eltérés, melyek együtt is előfordulhatnak.
  4. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a szérumban a B-típusú natriuretikus peptid (BNP) szintje segítheti a klinikust a tachypnoe és a szívelégtelenség pulmonális és fertőzéses okainak elkülönítésében.
 5. A ductus-dependens balszívfél-rendellenességek sajnos gyakran csak a szülészeti osztályról történő hazabocsátást követően jelentkeznek. A ductus arteriosus összehúzódása és záródása a szisztémás véráramlás csökkenését, oliguriát, acidosist, tüdő-oedemát és szívelégtelenséget okoz.

  Bevezetés
  Gyermekkorban gyakorlatilag bármikor fény derülhet súlyos veleszületett szívbetegségre (CHD, congenital heart disease). Egyes formáit mindig felismerik már újszülöttkorban, míg más betegségeket csak csecsemőkorban azonosítanak. A prenatális ultrahangvizsgálat már a megszületés előtt kimutathatja a CHD-t, de az alapellátásban dolgozó orvos elengedhetetlen feladata azon újszülöttek felismerése, akiknél megszületéskor felmerül a szívbetegség gyanúja. Összefoglalónk azokkal a formákkal foglalkozik, amelyek tünetei újszülöttkorban vagy korai csecsemőkorban jelentkeznek. A megszületéskor zajló mélyreható hemodinamikai átalakulás miatt a szívbetegségek klinikai jeleinek azonosítása olyan, mintha „mozgó célpontot” próbálnánk eltalálni. Noha a kardiológiai ultrahangvizsgálat gyakran kimutatja egy adott eltérés anatómiai jellegzetességeit, a fennálló patofiziológiai alapelvek ismerete révén a kezelőorvos a problémákat előre jelezheti, és jelentkezésükkor haladéktalanul kezelheti azokat.