hirdetés

EBD - DIABHYCAR

A címben szereplő rövidítés a vizsgált populációra és a célra utal: a vizsgálat keretében DIABeteses, HYpertoniás betegek CARdiovascularis eseményeinek alakulását követték nyomon. Pontosabban: 2-es típusú diabetesben szenvedő, orális antidiabetikummal kezelt, albuminuriás betegek körében tesztelték a kis dózisú (napi 1,25 mg) ramipril kardiovaszkuláris eseményeket megelőző hatását.

A vizsgálat negatív eredménye közvetve arra hívja fel a figyelmet, hogy az ACE-gátlókat (köztük a ramiprilt) hatékony (azaz viszonylag nagy) dózisban kell alkalmazni ahhoz, hogy a kardiovaszkuláris kockázat érdemben csökkenjen.

Bár a bevezetőben nem illik elárulni a csattanót, mégis hangsúlyoznom kell, hogy viszonylag ritkán észlelhető eseménynek lehetünk tanúi: negatív eredménnyel zárult tanulmányt közöltek egy igen jó nevű szaklapban, jóllehet a kéziratot csak 2 évvel a vizsgálat lezárása után nyújtották be. (Napjainkban inkább az a szokás, hogy az átütő erejű vizsgálatok írásos változatait a kongresszusi első ismertetéssel egyidejűleg jelentetik meg.) A szóban forgó negatív közlés ténye önmagában is örvendetes, ráadásul közvetve ráirányítja a figyelmet a vizsgált szer nagyobb dózisával végzett korábbi vizsgálat pozitív eredményére.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Prof. dr. Jermendy György
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.