FOLFIRINOX: kis lépés vagy nagy ugrás előre?

Az előrehaladott hasnyálmirigyrákkal kapcsolatban az utóbbi néhány évben végzett vizsgálatok csaknem mindig kiábrándító eredményekkel zárultak. Mind ez idáig majdnem minden III. fázisú vizsgálat arra a paradigmára alapult, hogy a hosszú távú referenciastandardnak számító gemcitabint hasonlították össze a gemcitabinalapú kombinációs sémákkal. Millióféle szert kipróbáltak a gemcitabinnal kombinációban; ezek között voltak citosztatikumok (platinaanalógok, fluoropirimidinek és camptothecinek) és célzott terápiák (farnezil-transzferáz, mátrix-metalloproteináz, vaszkuláris endothelialis növekedési faktor és epidermális növekedési faktor gátlószerei, hogy csak néhányat említsünk). Az epidermális növekedésifaktor-receptor tirozin-kináz inhibitor erlotinib kivételével – mely a gemcitabinhoz adva kisfokú lépcsőzetes javulást eredményezett – egyetlen vizsgálatban sem sikerült statisztikailag szignifikáns túlélési előnyt igazolni a kettős szerrel végzett terápia javára, bár némelyik vizsgálat a másodlagos végpontok, például a válaszarány vagy a progresszióig eltelt idő javulását mutatta. A több szerből álló kombinációk további alkalmazását valójában nem III. fázisú véletlen besorolásos vizsgálatokból származó adatok indokolják, hanem inkább az onkológiai gyakorlatban elterjedt elfogultság magyarázza, miszerint a kombinációs kezelés jobb a monoterápiánál. Emellett táptalajt jelentenek az olyan metaanalízisek, melyek bizonyos kombinációk túlélést javító hatását igazolták, különösen a jó általános állapotú betegek körében, illetve egyes gyakorlati irányelvek is ebbe az irányba hatottak.