hirdetés

Nemzetközi Media Award pályázati felhívás

Orvosok és gyógyszerészek figyelmébe: kérjük, jelentkezzenek a 9. Nemzetközi Media Awards
pályázatra

A tavalyi döntősök között volt Nemes Réka, MD, PhD is Debrecenből.

hirdetés

 

A Nemzetközi Medis Awards Díj Tudományos Bizottsága, immár 9. alkalommal értékeli a kiemelkedő tudományos kutatási eredményeket az orvostudomány és gyógyszerészet terén. Közép és Dél-kelet Európa kutatói 2022. november 3-áig jelentkezhetnek az elismerésre. A tavalyi döntősök között volt egy pályázó Magyarországról is: Nemes Réka, MD, PhD; az aneszteziológia és intenzív terápia területéről.

A tudományos munkára kiemelten fontos figyelmet fordítani és a kutatók kiválósága elismerést érdemel, hiszen tevékenységükre mind egyénileg, mind közösségként nagy szükségünk van, talán nagyobb, mint valaha! Prof. Borut Štrukelj, Msd Pharm, PhD, a Ljubljanai Egyetemről, a Nemzetközi Tudományos Bizottság elnökeként, így buzdítja az orvosokat és gyógyszerészeket a részvételre: "Szilárd meggyőződésem, hogy a díjra nevező kutatások eredményeit egyre jobban elismerik és elfogadják a tudományos közösségben az orvostudomány és a gyógyszerészet különböző területein, sőt, a nagyközönség körében is."

Pályázati feltételek

2022-ben is a gasztroenterológia, a nőgyógyászat, az intenzív terápia és aneszteziológia, a neurológia, a szemészet, a gyermekgyógyászat, a gyógyszerészet, a pulmonológia és allergológia, valamint a reumatológia területéről várják az orvosok és gyógyszerészek tudományos munkáit. A rangos szakmai versenyen Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Magyarország, Montenegró, Észak-Macedónia, Szerbia és Szlovénia kutatói vehetnek részt.

Kutatási munkájukat 2021. szeptember 1. és 2022. október 31. között kell közzé tenniük egy 1,500-nál nagyobb impakt faktorral rendelkező nemzetközi tudományos kiadványban. A jelentkezéseket 2022. november 3-áig lehet benyújtani angol nyelven a www.medis-awards.com.

A kutatás elismerése segíthet felhívni a figyelmet a betegbiztonsági kérdésekre is.

Az egyik döntős 2021-ben egy magyar orvos, Nemes Réka, MD, PhD volt, aki a Debreceni Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikáján terápiás szaktanácsadóként dolgozik. Dr Nemes úgy véli, hogy kutatásának elismerése segíthet felhívni a figyelmet a betegbiztonsági kérdésekre is. Bár a kutatómunka gyakran késő éjszakába nyúlik, a doktornő azt mondja, hogy soha nem unatkozik, és ez segít abban, hogy elkerülje a kiégést. Klinikai munkája mellett minden nap foglalkozik a kutatásával is, ami bár kimerítő tud lenni és a családjától is sok türelmet igényel, mégis hozzájárul ahhoz, hogy a betegek ellátása javuljon és új tudományos eredményekkel gyarapodjon szakmai közösség.

Bővebben itt: www.medis-awards.com

 

hirdetés

cimkék

Cikk[288702] galéria
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.