hirdetés

Növekedési fájdalom

Növésben lévő gyerekek ismeretlen eredetű fájdalma, a növekedési fájdalom nagyon gyakori és általában magától elmúlik, de mindenképpen ki kell zárni az esetleges valódi betegség (például autoimmun betegség vagy Lyme) lehetőségét.

hirdetés

A növekedési fájdalom elnevezés nem feltétlenül szerencsés, mert eddig egyetlen kutatás sem tudta bizonyítani azt, hogy a növekedés fájdalommal jár, illetve a gyerekek legintenzívebben csecsemő - és kamaszkorukban nőnek, a növekedési fájdalom ugyanakkor 3-12 éves kor között jelentkezik, leggyakrabban 6-7 éves korban. A kutatók úgy gondolják, hogy a fájdalmat arra lehet visszavezetni, amit a gyerekek egész nap csinálnak: futkároznak, fára másznak, ugrálnak, vagyis túlterhelik a fejlődésben lévő csont- és izomrendszerüket. A növekedési fájdalom mögött állhat még fáradtság, nyugtalan láb szindróma, D-vitamin hiány is.

A gyerekek és a tinédzserek véletlenszerű, legtöbbször este vagy éjszaka jelentkező ún. növekedési fájdalma olyan gyakori, hogy még egy 1980- as évekbeli sitcom nevét is inspirálta. Ám valójában senki sem tudja mi is valójában a növekedési fájdalom. A fogalom definíciói pont olyan véletlenszerűek, mint azok a fájdalmak, amelyekre a gyerekek panaszkodnak – számolnak be a kutatók a Pediatrics folyóiratban.

A gyermekek harmada által tapasztalt növekedési fájdalom kifejezés sokáig inkább népi gyógyászati, semmint tényleges orvosi diagnózisnak tűnt. Ennek ellenére a szülők, a tanárok és az orvosok gyakran használják, amikor nincs más egyértelmű válaszuk egy adott fájdalomra, amelyet egy gyermek vagy tinédzser leírhat. Legtöbbször a combban, a térd mögött, a sípcsontban vagy a bokánál, néha a karokban jelentkezik, gyakran kiséri fej- vagy hasfájás. Óvodáskortól általában tizenéves korig fordul elő, és magától megszűnik.

Az ausztrál Sydney Egyetem kutatóinak egy csoportja azt kereste, hogy van-e olyan kutatás, amely pontosabb meghatározást vagy kritériumokat kínál. Nyolc adatbázist fésültek át, hogy megtalálják azokat a dokumentációkat, amelyek növekedési fájdalmat említettek gyermekeknél vagy serdülőknél. 145 ilyen tanulmányt találtak, amelyekben azt keresték: Hol jelentkeznek a növekedési fájdalmak? Hány évesen kezdődtek? Vannak-e fellelhető fájdalom mintázatok? Azonosíthatók-e rizikófaktorok? Melyek a gyakori klinikai tünetek? Kapcsolódik-e a fájdalom jelentkezése bizonyos tevékenységekhez?

Arra a következtetésre jutottak, hogy nincs konszenzus abban, valójában mit is jelent a növekedési fájdalom. mi a definíciója és hogyan diagnosztizálható. A jelenség definíciói igen változatosak, sokszor homályosak, és néha egyenesen ellentmondásosak. A lokalizáció is eltér, egyesek szerint a karokban, mások szerint csak az alsó végtagokban jelentkezik, míg arról is beszámolnak, hogy a panasz izmokban, illetve az ízületekben lép fel.

A vizsgálatok fele említette, hogy az alsó végtagokban jelentkezik a fájdalom. Majdnem fele (48%) úgy írta le, hogy este vagy éjszaka fordul elő, 42%-a azt mondta, hogy ismétlődő, 35% számolt be arról, hogy a fájdalom a fiatalok egyébként normális fizikális vizsgálata során lépett fel, 31%-ban pedig a fájdalom a test mindkét oldalán jelentkezett.

A leírások több mint 80%-a nem említette, hogy a növekedési fájdalom milyen életkorban jelentkezett és 93%-a egyáltalán nem említette, hogy a fájdalom összefüggésben áll a növekedéssel.

Több tanulmány is elismerte, hogy a növekedési fájdalmak oka ismeretlen, és többen akkor mondták ki azt a diagnózist, amikor minden más, háttérben húzódó esetleges okot kizártak. Az elnevezés sem szerencsés, mert nem bizonyított, hogy a növekedés fájdalommal jár, továbbá növekedés csecsemő - és kamaszkorban a legintenzívebben, a növekedési fájdalom pedig 3-12 éves kor között, leggyakrabban 6-7 éves korban jelentkezik. A kutatók úgy gondolják, hogy a fájdalmat arra lehet a gyermekek egész napi intenzív mozgása, a fejlődésben lévő csont- és izomrendszer túlterhelése okozhatja. A növekedési fájdalom mögött állhat még fáradtság, nyugtalan láb szindróma, D-vitamin hiány is.

A szerzők fontosnak tartják, hogy a kifejezést ne használják a jelenség pontosa nélkül.

 

Források:

Pediatrics: "Defining Growing Pains: A Scoping Review."

The Journal of Pediatrics: "Prevalence of 'growing pains' in young children."

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.