hirdetés

Szülési fájdalomcsillapítás a XXI. század elején

A fájdalom szövetkárosodáshoz társuló kellemetlen emocionális és szenzoros élmény. A szülés az egyetlen élettani folyamat, amelyet igen erős fájdalom kísér. A szülési fájdalmat már Hippokratész is részletesen vizsgálta és elemezte, melynek során arra a következtetésre jutott, hogy először szülőknél kifejezettebb és gyakoribb jelenség. A XIX. század közepéig a szülési fájdalmakat isteni eredetűnek tartották, s így – mint a szülés természetes velejáróját – meg sem próbálták enyhíteni.

A fájdalomingert közvetítő idegpályák megismerésével kezdődött a törekvés a fájdalom hatékony csillapítására. Az első szülési fájdalomcsillapítás (1847) a skót szülész, James Young Simpson nevéhez fűződik, aki e célból étert használt. John Snow 1853-ban a kloroformot alkalmazta Viktória királynő szülésénél, amikor Lipót herceget világra segítette. Ezt követően a kloroform volt a leggyakrabban alkalmazott szülési fájdalomcsillapító módszer közel 100 évig, amikor is a nitrogénoxidul, majd a parenteralis opiátok, illetve az epiduralis érzéstelenítés váltotta azt fel. A szülési fájdalomcsillapítás az elmúlt másfél évszázad során óriási fejlődésen ment keresztül, de speciális helyzete folytán folyamatosan a viták kereszttüzében áll.

A szülési fájdalomcsillapítás módszerei – tekintve, hogy terheseknél alkalmazzuk őket – mindig két személyre hatnak, a várandós nőre és magzatára. Ma is a tudományos munkák kedvelt témája a különböző fájdalomcsillapító eljárások magzati következményeinek vizsgálata. Az analgesia magzatra gyakorolt hatásának objektív megítélése céljából dolgozta ki Virginia Apgar (aki aneszteziológus volt) a napjainkban is széles körben alkalmazott Apgar-pontrendszert.

A szülések évezredekig fájdalomcsillapítás nélkül történtek, így a szülési fájdalomcsillapítás ma is „luxus” beavatkozásnak számít, tehát az abból eredő esetleges szövődmények mind emberi, mind jogi szempontból szigorúbb megítélés alá esnek.

A szülési fájdalomcsillapításnak számos kritériumnak kell megfelelnie, melyeket az 1. táblázat foglal össze.

A jó fájdalomcsillapítással nemcsak a „mai nők” fájdalommentes szülésre való igényét elégítjük ki, de számos kedvező hatásával mind az anya, mind a magzat állapota javítható, stabilizálható.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Dr. Hupuczi Petronella
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 10,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.