A várandós és szoptató anyák COVID-19 védőoltása védi az újszülöttet

A várandós és szoptató anyák mRNS-alapú COVID-19 védőoltása erős immunválaszt vált ki, és a keletkezett antitestek a placentán keresztül a magzatba, illetőleg az anyatejjel az újszülöttbe is eljutnak.

Az American Journal of Obstetrics and Gynecology-ban 2021. március 25-én megjelent közlemény eredményei azt is igazolták, hogy a terhesség és szoptatás alatt végzett vakcinálásra kialakuló antitest-válasz jelentősebb, mint amit egy terhesség alatti COVID-19 fertőzés kiváltana. Bár sikerült SARS-CoV-2 antitesteket kimutatni a köldökzsinórban és az anyatejben is, egyelőre nem tudjuk, hogy ezek mekkora védelmet nyújtanak az újszülöttek számára.

A kutatók 84 várandós, 31 szoptató anyát és 16 nem terhes nőt követtek, akik valamennyien COVID-19 vakcinációban részesültek. A SARS-CoV-2 tüske-protein elleni IgG, IgA és IgM antitesteket, a receptor kötő helyet (RBD) a spike S1 és S2 komponensét mérték négy alkalommal a 131 résztvevő vérében, és a szoptató nők anyatejében: először kiinduláskor, később a második vakcina beadásakor, harmadszorra 2-6 héttel a második vakcina beadása után, és végül a szülés idejében (annál a 13 asszonynál, akinél a szülés a vizsgált periódus során következett be). A vizsgált asszonyok elsősorban egészségügyi dolgozók és túlnyomórészt fehérek voltak. Két terhes, két szoptató és egy nem terhes asszonynak előzetesen már volt SARS-CoV-2 fertőzése.

 A legtöbb várandós asszony a második (46%), vagy a harmadik trimesterben (40%) kapta meg a vakcinát. Mind a 3 csoportnál (terhes, szoptató, nem terhes) ugyanazok a mellékhatások jelentkeztek: a második adag után a terhesek 32%, a nem terheseknél 50%-a tapasztalt lázat/meghűléses tüneteket. A vakcina által kiváltott ellenanyag titerek azonosak voltak a 3 csoportban, és értékük attól sem függött, hogy melyik trimesterben kapták az asszonyok az oltást. A vakcinák nyomán keletkezett ellenanyagok titere mindenképpen nagyobb volt, mint a 4-12 héttel korábban a SARS-CoV-2 fertőzésen átesettek ellenanyag szintje (P<0,001). A kutatók mérték az IgG, az IgA és az IgM antitesteket az anyatejben, és az IgG-t a második adag vakcina után is, de nem tudjuk, hogy ezek az antitestek bejutnak-e az újszülöttekbe. Mind a 10 vizsgált köldökzsinór-vérben is találtak antitesteket, egy olyan szülő nőnél is, aki már két oltásban részesült. A legalacsonyabb tüske és RBD-specifikus IgG-t annál az anyánál mérték, aki az első és a második vakcina-adag között szült, az első adagot mindössze 17 nappal a szülés előtt kapta, ami arra utal, hogy két adag szükséges ahhoz, hogy az újszülött egy optimális humorális immunitást kapjon. A többi vakcinához hasonlóan, a placentán át a köldökzsinórba átjutó anyai IgG mennyisége függ attól, hogy melyik trimesterben történt az anya vakcinálása. Az immunitás átadásának optimális ideje valószínűleg a terhesség korai szakaszában van, de ezt még a jövőben közvetlenül vizsgálni kell.

Bár a köldökzsinór-szérumban alacsonyabb a neutralizáló antitestek szintje, mint az anyai szérumban, a különbség nem szignifikáns (P=0,05). Két esetben nem találtak neutralizáló antitesteket a köldökzsinór vérben: az egyik asszony nem kapott második adagot, a másik asszony 1 héttel a szülés előtt kapta a második oltást.

Az adatok tehát igazolják, hogy a COVID-19 mRNS vakcinák terhes és szoptató, valamint nem terhes asszonyokban hasonló humorális immunitást váltanak ki. A magzatra nézve esetleges veszélyt nem láttak. Igazolódott, hogy a COVID vakcinák immunogének terhességben is, a placentán átjutó antitestek valószínűleg előnyösek az újszülöttek számára, de nem ismerjük a terhesség során beadott vakcinák biztonságosságát és hatásosságát. Eddig az USÁ-ban a terhes nők között 73.600 COVID-fertőzöttet jelentettek (közülük sajnálatos módon 80-an elhunytak), de egyik COVID-19 vizsgálatba sem vontak be terhes, vagy szoptató asszonyokat, ezért számukra a vakcinát kezdetben óvatosságból nem is javasolták. Bár igazolódott, hogy az mRNS vakcinálással antitestek képződnek, amik át is jutnak a köldökzsinóron és az anyatejen, de ez a való életből származó tapasztalat nem tartalmaz biztonságossági adatokat és nem ismerjük a terhességi vakcinálás optimális idejét sem. Mindenesetre látjuk, hogy a terhes anya mRNS vakcina az anya mellett védi az uterusban a magzatot (köldökzsinór) és védi az anyatejen keresztül az újszülöttet. 

Források:

Haelle T. Maternal COVID-19 vaccination protects fetus, infants, study shows. Medscape Medical News. March 25, 2021

 

Dr. N. T.
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.