Az előrehaladott prosztatarák kezelésében alkalmazott androgénreceptor-útvonal-gátló (ARPI) kezeléseket követő újabb vonalbeli terápiák igény­bevételére és klinikai eredményeire vonatkozóan igen kevés, valós kör­nyezetben keletkezett (real world) adat áll rendelkezésre. Az eredmények szerint a jelenlegi gyakorlatban a korábban ARPI-terápiában részesült, metasztatikus kasztrációrezisztens prosztatarákban (mCRPC) szenvedő betegek 57,1%-a kapott valamilyen másik ARPI-t következő vonalbeli ke­zelésként, és 23,9%-uknál váltottak kemoterápiára. A kezelési idő mediánja (4,1 hónap) és a teljes túlélés (15,2 hónap) rövid volt, ami rávilágít a további, hatékony terápiák szükségességére.

Clinical Genitourinary Cancer, 2024 augusztus

A colorectalis carcinoma az esetek döntő többségében endoszkópos vizsgála­tok során felismerhető prekurzor elváltozások, adenomák malignus transzfor­mációjával fejlődik ki. A folyamat időigényes volta, az érzékeny diagnosztikus és hatékony terápiás lehetőségek miatt optimális jelölt a szekunder prevencióra, ezért a gasztroenterológiai társaságok már évtizedek óta szorgalmaz­zák a populációs szintű szűrés bevezetését. Ennek kulcsfontosságú módszere a colonoscopia, mely a szűrővizsgálatok során átlagosan minden második, az alappopulációban minden negyedik betegnél detektál polypot. Jelen köz­lemény célja ezért áttekinteni és összevetni a vastagbélszűrésre, illetve post-polypectomiás utánkövetésre vonatkozó nemzetközi irányelveket.

A nyelőcső refluxbetegség (GERD) az egyik leggyakoribb gasztroenterológiai kórkép. Az alábbiakban a legújabb nemzetközi szakmai irányelvek alapján áttekintjük a GERD diagnózisával és kezelésével kapcsolatos legfontosabb gyakorlati szempontokat, amelyek jól hasznosíthatók az alapellátásban tevékenykedő háziorvosok számára.

A policisztás ovárium szindróma a reproduktív korban lévő nők legelterjed­tebb endokrin elváltozása, amit korábban – ahogy az elnevezés is mutatja – a petefészkekkel és azok elváltozásaival azonosítottak. Ennek kapcsán so­káig a meddőséget tartották a fő problémának és szövődménynek, azonban ma már tudjuk, hogy akár a kialakulása, akár a lefolyása vagy kompikációi tekintetében is ennél sokkal árnyaltabb a kép. Mai napig nem sikerült tel­jesen feltárni ennek a szindrómának a mélységeit, bár az utóbbi időkben nagy előrelépések történtek, többek között a patomechanizmus terén. Ennek az összefoglalónak célja, hogy betekintést nyújtson az elmúlt évek kutatási eredményeibe, egy kis szeletet adva ebből a rendkívül összetett kórképből, kezeléséből.

Az interstitialis cystitis az életminőséget jelentős mértékben rontó, kezelés nélkül progresszív lefolyású, nőket és férfiakat egyaránt érintő betegség. Jelen közlemény rövid áttekintést nyújt a betegség előfordulásáról, patogenetikai hátteréről, klinikai formáiról, azok jellegzetes tüneteiről és a potenciális társuló kórképekről. Ezt követően részletesen ismerteti a jelenleg elfogadott diagnosztikus protokollt, valamint az oki és tüneti kezelés lehetséges módozatait, kihangsúlyozva az interdiszciplináris együttműködés jelentőségét a kórkép felismerésében és kezelésében.

Az adrenalis incidentalomák kezdeti értékelésének minden esetben a malignitás és a funkcionalitás kizárására kell irányulnia, mivel a glükokortikoid-termelés, az autonóm kortizolszekréció igazolása nagyon lényeges szempont. A hyperkortizolizmus számos metabolikus útvonalat érint, spektrumának közepén valószínűleg a lehetséges és bizonyított autonóm kortizol szekrécióban szenvedő betegek állnak. Esetükben számos kardiometabolikus társbetegség, magasabb a nem hormontermelő mellékvese incidentalomás vagy a mellékvese daganattal nem rendelkező populációhoz képest.

A szakértők vitatkoznak arról, hogy definiálják-e és hogyan határozzák meg az elhízást, de úgy tűnik, hogy a klinikusok hozzáállása és viselkedése az elhízott betegekkel szemben nem esik hasonló vizsgálat alá.

Három cikk szerzői is az vizsgálják, hogy milyen szerepe legyen a testtömegindexnek (BMI) aaz elhízás meghatározásában, és helyes-e az elhízás betegségként való meghatározása.

Az SMA a figyelem középpontjába került az elmúlt években a genetikai hát­terének feltárása, a genetikai alapú terápiás lehetőségek és az újszülöttkori szűrés bevezetése következtében, melyek új távlatokat nyitottak és új ki­hívásokat is hoztak az SMA gondozásában részt vevők, a társszakmák és a háziorvosok számára is. Az SMA ellátásában a terápiás eredmény maxima­lizálása csak a személyre szabott, komplex gondozással biztosítható, mely multidiszciplináris ellátást és holisztikus szemléletet igényel.