Vizsgálatunkban a második emlőmegtartó műtét és szövetközi sugárkezelés eredményeit hasonlítottuk össze a „salvage” masztektómiával szemben, azonos oldali emlődaganat ki­újulása esetében. Emlőtumor lokális kiújulása miatt 195, korábban emlőmegtartó kezelésben részesült betegünknél végeztünk második emlőmegtartó műtétet perioperatív szö­vetközi sugárkezeléssel (n=39) vagy masztektómiát (n=156). A tumorágy és biztonsági zónájának területére összesen 5×4,4 Gy-t adtunk le, három egymást követő napon. 59 és 56 hónap átlagos követési időnél emlőmegtartás után 4 alkalommal (10,2%), masztektómia után 28 alkalommal (17,9%) fordult elő második lokális kiújulás. Az 5 éves második lokális ki­újulástól mentes túlélés, regionáliskiújulás-mentes túlélés, távoliáttét-mentes túlélés, betegségmentes túlélés, daganat­specifikus túlélés és teljes túlélés vonatkozásában nem volt szignifikáns különbség a kezelések között. A második emlő­megtartó kezelés után a kiváló és jó kozmetikai eredmények együttes aránya 70% volt. Eredményeink alapján a második emlőmegtartó kezelés jó kozmetikai eredmények és kevés késői mellékhatás mellett biztosít a sztenderd „salvage” masztektómiával megegyező 5 éves onkológiai kimenetelt. Magy Onkol 68:86-88, 2024

A felnőttkori gliómák elsősorban lokálisan agresszív be­tegségnek tekinthetők, így a kezelésükben is elsődlegesek a lokális terápiás modalitások, azaz a műtét és a sugárterápia. Azonban ezen kezelési formák sokszor nem kellő terápiás effektusa, a gyakori kiújulások miatt régi igény a gliómák ellátásában a hatékony gyógyszerterápiás algoritmusok igazolása. A gyógyszeres kezelések hőskorában a különböző kemoterápiás kombinációk és az alternatív adagolási utak voltak a mértékadók, majd húsz éve került a mindennapos gyakorlatba a mai napig leghatékonyabb „antiglióma” gyógy­szer, a temozolomid (önmagában, sugárkezeléssel, vagy más kombinációkban). Emellett az elmúlt két évtizedben a glió­mák ellátásában is megjelentek a predikción alapuló célzott terápiák, elsősorban az érújraképződést gátlók (a VEGFR inhibitorai) adásával, és már látszanak ígéretes eredmények a legújabb kori daganatellenes szerek, az immunterápia alkalmazásával is. Az egyre ígéretesebb gyógyszerterápiás kutatások és klinikai eredményesség mellett azonban még mindig elmondható, hogy a gliómák mind elsődleges, mind salvage ellátásában a leghatékonyabb eljárás a lokális ke­zelési modalitások és a szisztémás kezelések betegségre szabott optimális kombinációja, a képalkotó diagnosztika mindig megfelelő értékelése, és a beteg individualizált álta­lános orvosi ellátása. Magy Onkol 68:67-75, 2024

A prosztatarák a férfiak egyik leggyakoribb urológiai daganatos megbetegedése. A szerven belüli daganat eredményesen gyógyítható, így nem lehet eléggé hangsúlyozni az agresszív dülmirigyrák korai diagnosztizálásának jelentőségét. Előrehaladott stádiumban az egyre korszerűbb gyógyszeres kezelésekkel jól befolyásolható a daganat progressziója, ezek a terápiás lehetőségek hazánkban is elérhetők. Dolgozatunkkal szeretnénk bemutatni a prosztatadaganat jelenlegi diagnosztikus és terápiás lehetőségeit. 

A rák miatt végzett prosztatektomia után csak akkor kell posztoperatív sugárkezelést bevetni, ha a daganatos betegség kiújulásának biokémiai jele észlelhető.

A fej-nyaki laphámsejtes rák kezelése multimodális, melyben a műtéti megoldásnak, a kemoterápiának és a sugárterápiának egyaránt fontos szerepe van, illetve ezeket gyakran kombináltan kell alkalmazni. Bár sok esetben teljes gyógyulás érhető el, még lokálisan előrehaladottabb esetekben is, nem ritka, hogy remissziót követően a betegség lokálisan kiújul. Amennyiben e recidívák esetén salvage műtét nem végezhető, úgy a szisztémás kezelés és a hagyományos külső sugárterápia alkalmazása jön szóba. Azonban ha korábban a betegnél már teljes dózisú irradiáció történt, akkor az ismételt sugárkezelés során leadható dózis már korlátozott, tekintettel a kumulatív dózisok okozta szövődménykockázatra. A CyberKnife (Kiber-kés) magas konformalitású, célzott sugársebészeti technológia, az ép szövetek nagyfokú védelme mellett alkalmas lehet e betegek eredményes kezelésére. Ezenkívül műtétileg nehezen hozzáférhető, ritka koponyaalapi és fej-nyaki daganatok frakcionált sztereotaxiás kezelésére is alkalmazható, mint a kordóma, kondroszarkóma és a glomusztumorok. A CyberKnife-kezelés 2018 eleje óta Magyarországon is elérhető az Országos Onkológiai Intézetben. Magy Onkol 62:180–185, 2018

Kulcsszavak: fej-nyaki daganat, CyberKnife, robotikus sugársebészet, sztereotaxiás sugárkezelés, SBRT, célzott sugárterápia

A myeloma multiplex (MM) a B-limfociták időskorban nem ritka malignus betegsége. A kiújuló, progrediáló vagy refrakter MM új betegellátási elveit az illetékes német munkacsoport 2003 és 2013 között publikált kutatások alapján dolgozta ki. A 75 évesnél fiatalabb, jó általános állapotú betegeket általában nagy dózisú kemoterápiában és autológ őssejt-transzplantációban kell részesíteni. 

Az agresszív B-sejtes limfómák első vonalbeli kezelése a stádiumtól és a kockázati tényezőktől függetlenül rituximabot, valamint cyclophosphamidot, adriamycint, vincristint és prednisolont tartalmazó polikemoterápia. A nagy nyirokcsomó-konglomerátum, illetve az extranodális szervérintettség konszolidációs sugárkezelést is indokolhat. A relabáló agresszív B-sejtes limfómás betegek közül csak azoknak van reális esélyük a hosszú távú túlélésre, akik sikeres mentő kezelést követően autológ vagy allogén őssejtátültetésben részesülnek. A többi beteget klinikai vizsgálatok keretében kell kezelni, illetve palliatív mono- vagy polikemoterápiában részesíteni.

A közlemény célja a prosztatadaganat kombinált külső és interstitialis sugárkezelése után kialakult helyi kiújulás miatt végzett „salvage” brachyterápia esetismertetése. Hatvanegy éves betegünk 2009-ben szervre lokalizált, közepes kockázatú prosztatadaganatára nagy dózisteljesítményű sugárforrással („high dose rate”, HDR) 1×10 Gy brachyterápiát és 60 Gy összdózisú, konformális külső besugárzást kapott. 2013-ig remisszióban volt. 2014-ben az emelkedő PSA-szint miatt végzett kismedencei MRI és egésztest-acetát-PET/CT a prosztatában jobb oldalon dorsalisan helyi kiújulást igazolt, a csontscan negatív volt. A „salvage” kezelés lehetőségeiről történt átfogó felvilágosítást követően a beteg brachyterápiát választott, így kis dózisteljesítményű 125I sugárforrással („low dose rate”, LDR) transrectalis ultrahangvezérlettel „salvage” brachyterápiát végeztünk. A kezelés során transperinealisan szúrt tűkön át 21 db 125I „seed”-et ültettünk be a beteg prosztatájába. A teljes prosztatára, illetve a tumoros részre leadott dózis 100 Gy, illetve 140 Gy volt. A beteg jól tolerálta a kezelést. A CT/MRI fúzió alapján végzett ún. posztimplantációs dozimetria kielégítő eredményt adott. A „salvage” kezelés előtti 1,46 ng/ml-es PSA-érték a kezelés után 1, illetve 2 hónappal 0,42 ng/l-re, ill. 0,18 ng/ml-re csökkent. A betegnél gastrointestinalis mellékhatások nem jelentkeztek, a vizeletürítése kissé gyakoribbá vált. Prosztatatumor primer besugárzását követő egyedüli helyi kiújulás esetén válogatott betegeknél a LDR brachyterápia jó választás a „salvage” kezelésre. A multiparametrikus MRI alapvető, az acetát/kolin-PET/CT fontos kiegészítő módszer lehet a tumoros kiújulás helyének megállapításához és a „salvage” brachyterápia dózistervezéséhez. Magyar Onkológia 58:219–224, 2014

Kulcsszavak: prosztatadaganat, helyi kiújulás, „salvage”, „LDR” brachyterápia

Célkitûzés
A vizsgálat célja annak meghatározása volt egyetlen speciális ellátóközpont betegei körében,hogy a radikális prostatectomia (RP, radical prostatectomy) és a külsô sugárforrásból végzettradioterápia (EBRT, external beam radiotherapy) miként befolyásolja a távoli metasztázisok(DM, distant metastases) elôfordulását RP-vel és EBRT-vel kezelt lokalizált prosztatarákban.

Betegek és módszerek
Klinikailag T1c–T3b stádiumú prosztatarákban szenvedô betegeknél intenzitásmoduláltEBRT (> 81 Gy) vagy RP történt. Mindkét csoportot olyan betegek alkották, akiknél biokémiaikudarc esetén mentô („salvage”) sugárkezelésre vagy androgéndeprivációs terápiárakerült sor. Az RP-vel kezelt betegeknél mediánértékben 13 hónap, míg az EBRT-nátesett betegek esetében 69 hónap telt el a biokémiai recidíva és a mentô terápia között.A DM-re vonatkozó adatok összevetése elôtt korrekciót végeztünk a betegek életkora, aklinikai stádium, a szérumban mérhetô prosztataspecifikus antigén szintje, a biopszia alapjánmeghatározott Gleason-pontszám, valamint a kezelés éve szerint.

Eredmények
Az RP-betegek csoportjában 97%, míg az EBRT-betegek esetében 93% volt annak valószínûsége,hogy 8 év múltán nem jelentkezik metasztatikus progresszió. Az eset-mix szerintikorrekciót követôen a mûtét mutatott kapcsolatot az áttétképzôdés kockázatának mérséklôdésével(kockázati arány, 0,35; 95% CI, 0,19–0,65; p < 0,001). A prosztatarák-specifikushalálozás tekintetében hasonló eredmények születtek (kockázati arány, 0,32; 95% CI,0,13–0,80; p = 0,015). A metasztatikus progresszió aránya kedvezô kockázatú betegségbenhasonlónak adódott (1,9%-os különbség a 8 éves metasztázismentes túlélésben), mígközepes kockázat mellett kismértékben (3,3%), kedvezôtlen kockázatú betegségben pedigkifejezetten csökkent (7,8%-os különbség a 8 éves metasztázismentes túlélésben).

Következtetések
Kis kockázatú prosztatarákban ritkán fordul elô metasztatikus progresszió, függetlenül attól,hogy RP vagy EBRT történik. A nagy kockázatú betegség miatt RP-vel kezelt betegeknélkisebb a metasztatikus progresszió és a prosztatarák-specifikus halálozás esélye, mint EBRT-tkövetôen. A most kapott eredményeket a mentô kezelés alkalmazása és idôzítése torzíthatja.