Az előrehaladott hasnyálmirigy-ductális adenokarcinómában adott liposzómás nanolipozomális irinotecan az előzetes kezelésektől függetlenül javítja a túlélést.

A gasztrointesztinális daganatok kezelésének gyakorlata az ASCO 2020-on ismertetettek szerint számos változást hozott.

A gasztrointesztinális rendszert érintő daganatos betegségek ellátásában fontos az aktív tumorellenes kezelést követő komplex utógondozás. Ennek része a terápiák okozta funkciózavarok felismerése és kezelése, valamint az esetleg kialakuló recidívák korai észlelése is. A jól felépített, egyértelmű utógondozási program, valamint a háziorvosok és a kórházi szakorvosok közti tevékeny együttműködés a siker kulcsa.

A leggyakrabban halálos kimenetelű hasnyálmirigyrákban egészen új kezelési módszerek megjelenése várható.

Az előrehaladott hasnyálmirigyrákkal kapcsolatban az utóbbi néhány évben végzett vizsgálatok csaknem mindig kiábrándító eredményekkel zárultak. Mind ez idáig majdnem minden III. fázisú vizsgálat arra a paradigmára alapult, hogy a hosszú távú referenciastandardnak számító gemcitabint hasonlították össze a gemcitabinalapú kombinációs sémákkal. Millióféle szert kipróbáltak a gemcitabinnal kombinációban; ezek között voltak citosztatikumok (platinaanalógok, fluoropirimidinek és camptothecinek) és célzott terápiák (farnezil-transzferáz, mátrix-metalloproteináz, vaszkuláris endothelialis növekedési faktor és epidermális növekedési faktor gátlószerei, hogy csak néhányat említsünk). Az epidermális növekedésifaktor-receptor tirozin-kináz inhibitor erlotinib kivételével – mely a gemcitabinhoz adva kisfokú lépcsőzetes javulást eredményezett – egyetlen vizsgálatban sem sikerült statisztikailag szignifikáns túlélési előnyt igazolni a kettős szerrel végzett terápia javára, bár némelyik vizsgálat a másodlagos végpontok, például a válaszarány vagy a progresszióig eltelt idő javulását mutatta. A több szerből álló kombinációk további alkalmazását valójában nem III. fázisú véletlen besorolásos vizsgálatokból származó adatok indokolják, hanem inkább az onkológiai gyakorlatban elterjedt elfogultság magyarázza, miszerint a kombinációs kezelés jobb a monoterápiánál. Emellett táptalajt jelentenek az olyan metaanalízisek, melyek bizonyos kombinációk túlélést javító hatását igazolták, különösen a jó általános állapotú betegek körében, illetve egyes gyakorlati irányelvek is ebbe az irányba hatottak.