A sclerosis multiplexes (SM) betegek rokkantsága származhat relapszushoz társuló állapotromlásból (RAW) vagy relapszustól független progresszióból (PIRA). A jelen tanulmány szerzői megvizsgálták, hogy a relapszusok milyen mértékben járulnak hozzá a rokkantsághoz a betegség lefolyása során, hogyan kezdődik a korai progresszió, és mennyire késlelteti az SM gyógyszeres kezelése a rokkantság kialakulását.

Az elmúlt évtizedben a sclerosis multiplex (SM) lefolyásának spektruma megváltozott. A természetes kórlefolyás enyhébbnek tűnik, a demielinizációs megbetegedés első jeleitől kezdve a progresszív szakaszáig. Ez valószínűleg több tényező kölcsönhatásának eredménye, beleértve a diagnosztikai kritériumoknak és a sclerosis multiplex epidemiológiai jellemzőinek változását, a korai és megfelelő betegségmódosító kezelések hatását, és a népesség általános egészségi állapotának javulását.

Relapszus, rebound aktivitás

Rokkantsági mérföldkövek, demográfiai és klinikai jellemzőik

A NOVA vizsgálati eredményeiből azok a következtetések vonhatók le, hogy a korábban négyhetente natalizumabbal eredményesen kezelt betegek többsége a hatékonyság és biztonságosság megváltozása nélkül átállítható lenne hathetente történő adagolásra.

A szerzők olyan betegek MR-felvételeit hasonlították össze, akik hosszabb időközönként, illetve a hagyományos módon kapták a natalizumabot, utána pedig a teljes natalizumabcsoport képeit vetették össze az injekciós platformterápiákkal kezeltekével.

Új kutatások szerint a kognitív viselkedésterápia és a modafinil kombinációja csökkenti a sclerosis multiplexben szenvedő betegek fáradtságát.

A relapszusaktivitástól független progresszió meglehetősen gyakori a sclerosis multiplexben szenvedő betegek körében, és rosszabb prognózist eredményez.

Egy új kutatás szerint az autológ hematopoietikus őssejt-transzplantáció (AHSCT) a másodlagos progresszív sclerosis multiplexben (SPMS) előnyösebb más betegségmódosító terápiáknál (DMT).