Az astegolimab egy humán IgG2 monoklonális antitest, amely az ST2- receptor gátlásával csökkenti az IL-33 által közvetített gyulladásos folya­matokat. A fázis IIb ALIENTO vizsgálatban a kéthetente adott astegolimab statisztikailag szignifikáns mértékben csökkentette a középsúlyos vagy sú­lyos exacerbációk gyakoriságát a placebohoz képest. A fázis III ARNASA vizs­gálatban a tendencia hasonló volt, de itt a statisztikai szignifikancia nem teljesült.

A hosszabb élettartam egyelőre nem jár együtt az egészségben eltöltött évek növekedésével.

A módszer még egy éves időtávon is jelentős és tartós hatást mutatott az alkoholhasználat mérséklésében.

A közepesen súlyos ischaemiás stroke kezelésében statisztikailag szignifikáns előnyt mutatott a korán megkezdett orális, kettős vérlemezkeaggregáció-gátló terápia, és a biztonságossági kockázat sem nőtt jelentősen. A TAPIS vizsgálat kétségtelenül kedvező eredményeinek általánosíthatósá­gát azonban korlátozza, hogy kizárólag kínai betegeken végezték, illetve súlyos esetekben még nem értékelték a kezelést.

A vizsgálatok arra utalnak, hogy a Sjögren‑szindrómának legalább két immunológiailag elkülöníthető típusa létezik.

A retatrutid egy hármas (GIP-, GLP-1-, glükagonreceptor-) agonista ható­anyag, melynek hatásossága két kulcsfontosságú fázis 3 vizsgálatban is sokkal jobbnak bizonyult az eddig elterjedten alkalmazott inkretinalapú terápiáknál. Különösen figyelemre méltó, hogy 2-es típusú diabéteszben, ahol a fogyás általában mérsékeltebb, 11–15%-os átlagos testsúlycsökke­nést értek el vele. Új biztonsági aggályként a valamivel gyakoribbá váló húgyúti fertőzések és – épp kiemelkedő hatásossága miatt – a túl gyors fogyás kockázata merült fel.

A leflunomid és a hidroxi-klorokin kombinációja hatékony és megfizethető kezelési lehetőséget kínál a betegség szisztémás aktivitással járó formájában.

Egy kanadai kutatóközpont új, konszenzusos ajánlásokat fogalmazott meg a Crohn-betegség posztoperatív ultrahangos utánkövetésének módszereiről.

A fázis III. ORATORIO-HAND klinikai vizsgálat eredményei szerint jelentősen lassítja a hatóanyag a funkcióvesztést még előrehaladott primer progresszív sclerosis multiplexben is.

Az obezitás krónikus, progresszív, visszatérő, de kezelhető komplex beteg­ség, amely a testzsír kóros mértékű felszaporodásával és diszfunkciójával jár. A diszfunkcionális zsírszövetben kialakuló enyhe, krónikus gyulladás metabolikus, kardiovaszkuláris, biomechanikai és pszichoszociális követ­kezményei jelentősek. Fontos, hogy ma már nemcsak a testtömegindex, hanem a testösszetétel, a zsigeri elhízás mértéke, a társuló betegségek, a szövődmények és a funkcionális állapot is értékelendő a terápiás stratégia megválasztásához. Jelen közlemény áttekinti az obezitás epidemiológiáját, patofiziológiáját, annak elsősorban endokrin és genetikai okait, az obezitás legfontosabb endokrinológiai következményeit, valamint a jelenleg rendel­kezésre álló kezelési lehetőségeket.