Az obstruktív alvási apnoe betegség a populáció kb. 5%-át érinti, hazánk­ban kb. 500 000 embert. Jelentőségét a következményes betegségek tár­háza adja. Szerepe van többek között a magas vérnyomás, a szívinfarktus, különféle szívritmuszavarok, az agyi érbetegségek (stroke) kialakulásában. Jellegzetes következménye lehet a fokozott nappali aluszékonyság, és szá­mos, a kognitív működések különféle aspektusait érintő hatás. A kórképpel kapcsolatosan sok új vizsgálati eredmény, információ áll rendelkezésre. A patofiziológia új szempontok szerinti átgondolása hozzájárul a betegség valódi súlyának megértéséhez a következményes kórképek kialakulásában.

A koronavírus-fertőzés hosszú távú hatásairól szinte napról napra derülnek ki új információk. A fertőzés maradandó károsodásokat okozhat a szervezetben, nemcsak időseknél és krónikus betegeknél, hanem fiataloknál is. Akár a fer­tőzöttek 10–35%-ánál a megbetegedést követően újra tünetek jelentkeznek, melyek 3 hónapon túl is akadályozhatják a betegek megszokott életvitelét és a munkába való visszatérését. Az elkövetkező időszakban a COVID-19 utáni rehabilitációra egyre nagyobb szükség lesz. A döntően tüdőgyógyászati re­habilitáció 3–6 hétig is tarthat. Az ellátórendszernek fel kell készülnie a poszt- COVID-19 korai diagnózisára, gyógyszeres és rehabilitációs kezelésére.

Az elhízás a leggyakoribb metabolikus betegség a világon. Egyes elhízott egyéneknél Pickwick-szindróma  (obesitas-hypoventilatiós szindróma, OHS) alakul ki súlyos nappali álmossággal. A betegek többsége obstruktív alvási apnoéban is szenved, ami erélyes kezelést indokol. Az OHS kezelése főként a testsúly csökkentéséből áll. 

Az alvászavarok nagyon gyakoriak a lakosság körében, különösen az idő­sebb korosztályokban, és komoly hatást gyakorolnak emberek millióinak életminőségére.

A cikk összefoglalja két összefonódó éberségfüggő mozgás-rendellenes­ség, a nyugtalan láb szindróma és a periodikus lábmozgás zavar tüneteit, kórlefolyását, a komorbiditásukra, diagnosztikájukra, patofiziológiájukra, kezelésükre vonatkozó ismereteket és gyakorlatot. A két, egymást átfedő szindróma résztüneteinek megértésében az utóbbi 15 évben előrehaladás tapasztalható. Mind a háziorvosok, mind a neurológusok és belgyógyászok képzettségét növelni kell a gyakori, jelentős szenvedéssel járó, még nem kel­lőképpen diagnosztizált tünetegyüttes egyre szélesebb körű ismertetésével. Bár a megfelelő diagnózis csak alváslaboratóriumban állítható fel, a gyanúnak a háziorvosban is fel kell merülnie ahhoz, hogy javuljon a felismerési arány.

A krónikus szívelégtelenség gyakran előforduló, nagy morbiditású és mor­talitású betegség. Sok páciens a szívelégtelenség mellett veseelégtelen­ségben vagy diabetes mellitusban is szenved. A betegek életminősége szempontjából döntő fontosságú a standardizált, evidenciákon alapuló terápiák alkalmazása. A tanulmány a témakörben közreadott legújabb ismereteket taglalja.

Az inszomniák diagnózisának feltétele az elalvás nehezítettsége, az átalvás zavara, a korai ébredés, a nappali funkcionalitás zavara legalább heti három alkalommal, legalább egy hónapon át. A lelki és testi problémákat, gyógy­szerhasználatot, abúzust ki kell zárni a kiváltó tényezők közül. A krónikus inszomnia kapcsolatban áll kognitív zavarokkal, a szorongással, depres­szióval, a gyenge munkahelyi teljesítménnyel, a mortalitás fokozódásával. Nem gyógyszeres terápiái az alváshigiénés tanácsadás, a kognitív viselke­désterápia, a relaxáció, a többkomponensű terápia és a paradox késztetés.

A szerzők ismertetik az alvásfüggő légzészavarok, ezen belül az obstruktív alvási apnoe szindróma tünettanát, kivizsgálásának menetét, valamint a kezelési lehetőségeket. Felhívják a figyelmet a kórkép kezelése kapcsán felmerülő szövődményekre és azok elkerülési lehetőségeire.

Az alvásfüggő légzészavarok népegészségügyi jelentőségét – különö­sen a kardio- és cerebrovaszkuláris kórképek, a magas vérnyomás, illetve a mentális deficit, személyiségváltozás és napközbeni aluszékonyság szind­róma terén – az utóbbi években mind több tudományos bizonyítékként elfogadott vizsgálat erősítette meg. Mindezek mellett az alvásmediciná­ban ez a legnagyobb prevalenciájú és mortalitású betegségcsoport, az itt végzett diagnosztikus és terápiás munkában nyilvánul meg leginkább az alvásmedicina multidiszciplináris karaktere.

Hogy lehet három, egymástól szak­mailag távol eső közleményt közös keretbe foglalni? A kapcsolódási pont az, hogy mindhárom gyakori neurológiai betegségeket, illetve tüneteket – tremor, szédülés, alvás alatti légzészavarok – tár­gyal. Bár mind a három területen jelentős paradigmaváltás zajlott le az elmúlt évti­zedekben, ennek ellenére a közlemények­ben leírtak jelentős része még mindig nem ment át kellően az orvosi köztudatba, sőt számos téves, elavult nézet uralkodik vonatkozásukban.