A spironolakton hormonális hatásai nélkül biztosít azonos hatásosságot a negyedvonalbeli hatóanyag.

A rezisztens hipertónia nem betegség, hanem egy indikátor, amelyet arra kell használni, hogy azonosítsuk a magas kardiovaszkuláris kocká­zatú betegeket. A rezisztens hipertónia előfordulási gyakoriságát nehéz számszerűsíteni, de a reális becslések szerint a teljes hipertóniás populá­ció körülbelül 5%-át érintheti. A renin-angiotenzin rendszert gátló szer + kalcium-antagonista + vízhajtó alapú hármas gyógyszeres kombináción alapuló terápia hatékonyságának növelése az első lépés a rezisztens hiper­tónia kezelésében. Ennek egyik kulcsa a vízhajtókezelés optimalizálása. A negyedik szer kérdése is fontos, jelenleg a mineralokortikoid-receptor-antagonista a preferált, de opciót jelentenek a bisoprolol, a doxazosin és centrálisan ható szerek is. Az ajánlások kiegészítő kezelési lehetőségként a renális denervációt is javasolják.

A szívelégtelenség klinikai kimenetelét számos új szer kedvezően javítja, a mortalitást csökkenti, de az oedema kezelésének fő eszköze továbbra is a megfelelő dózisú kacsdiuretikum parenterális vagy orális alkalmazá­sa. A kacsdiuretikus kezelés azonban önmagában gyakran nem elegendő a retineált folyadék teljes eltávolításához, a tartósan megmaradó oedema pedig a rossz prognózis előjele. Logikusnak tűnt, hogy a kacsdiuretikumokat a nefron különböző helyein ható egyéb diuretikumokkal kombinálják. Bár kevés jó minőségű vizsgálatból származó adat áll rendelkezésre a kombiná­ciós vizelethajtó kezelés hatékonyságáról, óvatos optimizmussal javasolható terápiarezisztens esetekben a kacsdiuretikumhoz adott hydrochlorothiazid.

A biológiai és a valódi életkor szerepe

Az eplerenon viszonylag új gyógyszer, melynek használata meg sem közelíti a lehetőségek határát. Ennek oka részben az egyre bővülő háttérismeretek hiánya, különösen a pleiotrop hatások tekintetében. A szerző kiemelten foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy klasszikus, ACE-gátlóra ráépített eplerenonkezelésnél bizonyos helyzetekben a sorrend felcserélhető-e. Milyen érvek szólnak emellett? A spironolakton és az eplerenon mellékhatásprofilja jelentősen különböző, és eltérő a farmakokinetikájuk is. Az utóbbinak is fontos gyakorlati vonzata van. Súlyponti helyet kap az eplerenon unikális diuretikus profiljának elemzése. 

A vízhajtókat a hypervolaemia és a magasvérnyomás-betegség kezelésére, valamint a kardiális dekompenzáció tüneteinek enyhítésére használjuk. 

Az ízek megfelelő érzékelése magától értetődő minden egészséges ember számára. Ugyanakkor számos olyan állapota létezik az emberi szervezetnek, amelyben az ízérzékelő rendszerben is változások lépnek fel. Az ízérzékelés zavarával a táplálkozás minősége romlik, mennyisége csökken, az egyén elveszíti az étkezésből adódó örömérzetét, komolyan károsodhat az élet minősége. Ezek a panaszok a páciensek egyre szélesebb körét érintik, ezért fontos az ízérzékeléssel foglalkoznunk. Közleményünk érinti az ízérzékelés anatómiáját, élettanát, majd az ízérzékelés megváltozását, zavarait mutat­juk be többféle aspektusból.

Súlyos, a beteget életveszélybe sodró sav-bázis eltéréssel járó kórképpel minden gyakorló orvos találkozhat. A belgyógyászati anyagcsere-rendel­lenességek, intenzív terápiás ellátást igénylő betegségek mellett sebészeti beavatkozások, mérgezések, kardiológiai és pulmonológiai kórképek szö­vődményeként is kialakulhat ilyen állapot. Azonnali felismerése és szaksze­rű ellátása nélkülözhetetlen napjaink orvosi tevékenysége során.

Dán szerzők egy 2017-ben publikált tanulmányban kimutatták, hogy a hidroklorotiazid (HCTZ) alkalmazása fokozza a nem melanotikus bőr­rák kialakulásának kockázatát. Mind a bazálsejtes karcinóma (BCC), mind a laphámrák (SCC) esetében egyértelmű dózis-hatás összefüggést figyel­tek meg. Az alábbiakban részletezett elemzés arra kereste a választ, hogy a HCTZ feltételezhetően kedvezőtlen hatása kiterjed-e esetleg más bőrrák-típusokra is, nevezetesen a melanoma malignumra.

JAMA Internal Medicine, 2018. május

Az évekig tartó antihipertenzív/diuretikus hidrochlorothiazid terápia valóban emeli a nem melanoma természetű bőrrákok kockázatát.