Gyulladásos reumatológiai kórképekben felgyorsult atherosclerosis, vala­mint fokozott kardiovaszkuláris (KV) morbiditás és mortalitás figyelhető meg. Az atherosclerosis kialakulásában a szisztémás gyulladásos és autoimmun jelenségek szerepe az elsődleges, ugyanakkor a hagyományos rizikófakto­rok hatása is jelentős. Ezért az ilyen betegeket, még KV betegség hiányában is, rendszeresen szűrni kell az elterjedt rizikófelmérő pontrendszerek vala­melyikével. Ahagyományos vaszkuloprotekció mellett elsődleges elérni az alapbetegség remisszióját gyulladáscsökkentőkkel és betegségmódosító szerekkel. Az ismert „testsúlyparadoxon” és „lipidparadoxon” miatt a test­súlyt, a vérzsírokat és azok változását csak a gyulladásos aktivitás vissza­szorítása után javasolt mérni. A nem invazív ultrahangos technikák is segít­hetnek a pontos rizikófelmérésben. Arthritisekben a nem atherosclerotikus szívbetegségek közül megnő az aritmiák, hipertónia, szívelégtelenség és vénás tromboembóliás betegségek rizikója is. Fontos ismernünk, hogy az alapbetegség mellett az alkalmazott reumatológiai gyógyszerek hogyan befolyásolják e szív- és érrendszeri kórállapotokat. Mindezzel kapcsolatban az EULAR több ajánlást fogalmazott meg. Ennek hazai adaptációja, valamint a téma kardiovaszkuláris konszenzusba való beemelése is megtörtént.

A genderszempontú gyógyászat különbséget tesz a férfiak és nők kardio­vaszkuláris megbetegedéseinek kialakulását, illetve az egészségük meg­tartását befolyásoló biológiai és szociokulturális szempontok között. Ez a látásmód lehetővé teszi az egyes nemekre jellemző rizikófaktorokhoz köthető, személyre szabott betegségmegelőzést.

Egyre több kutatás igazolja az összefüggést a krónikus obstruktív tüdőbetegség, illetve a kardiovaszkuláris morbiditás és mortalitás között. Jelent tanulmány szerzői a COPD-hez társuló kardiovaszkuláris kockázatot hasonlították össze COPD-ben nem szenvedő dohányos és nem dohányzó kontroll személyekével. Azt találták, hogy COPD kapcsán a mérések és számítások nagyobb kardiovaszkuláris rizikót jeleznek.

Bár a krónikus obstruktív tüdőbetegséget légúti megbetegedésnek tekintik, szisztémás manifesztációi fokozott morbiditással és mortalitással járnak. Korábban úgy vélték, hogy komorbiditások csak a betegség késői stádiumaiban jelentkeznek, az utóbbi évek kutatásai rávilágítottak, hogy már enyhe hörgőszűkületet is kísérhetnek komorbiditások. A lehetséges komorbiditások körének meghatározása alapvető jelentőségű a terápiás döntések meghozatalakor, illetve a kórjóslat előrejelzéséhez. (Health Sci Rep. 2022;5:e586.)

A pulmonális artériás hipertónia kezelésének és utánkövetésének kulcsa a rizikóbecslés és a betegek erre alapozott kockázati besorolása. A prognózis és a halálozás előrejelzésében az érfali merevség monitorozása pontosabb információkkal szolgál, mint a hagyományos hemodinamikai paraméterek. Megfelelő pontosságú kockázatbecsléssel optimalizálhatók a progresszió lassítását és a kimenetelek javítását célzó terápiás döntések. A kockázat emelkedésével párhuzamosan valószínűleg a tüdőartériák elasztin- és kollagéntartalmának kedvezőtlen irányú változása vezet az érfali merevség progressziójához.

A béta-2-mikroglobulin (B2M) a hisztokompatibilitási molekulák I-es osztályának kis alegysége, mely minden sejtmaggal rendelkező sejtben megtalálható. Mivel nem kovalens kötéssel kötődik az ᾳ-lánchoz, és nem kapcsolódik közvetlenül a sejtmembránhoz, a szabad B2M a sejtfelszínről való leválását vagy intracelluláris felszabadulását követően szabadon kering a vérben. Felszabadulását követően a B2M csaknem kizárólag glomeruláris filtrációval ürül ki a szervezetből, ami alapján meghatározható a becsült glomeruláris filtrációs ráta (eGFR, estimated glomerular filtration rate).

Bár a plazma cinkszintje fordított kapcsolatban áll a szisztémás gyulladásos aktivitással a nagyon idős emberekben, de az artériafal struktúrájának vagy funkciójának megváltozásával nem függ össze.

A β-amiloid (A β) agyi lerakódása nem demens idősekben fokozódik az életkor növekedésével, s az ezzel szorosan öszefüggő artériamerevséggel.

Az itt következő közleménycsokor egybekötve nagyon fontos kérdést feszeget. Reumatológusként mindennap találkozunk azzal a közvéleményben is, de sajnos a szakmában és a döntéshozók között is elharapózott téveszmével, hogy a gyulladásos betegségek, így pl. az artritiszek, nem túl súlyos, fájdalmat ugyan okozó, de az életet nem veszélyeztető állapotok. Az elmúlt évtizedben nagyobb figyelem fordult a társbetegségek és azok kutatása felé.

Az artériák falának merevségének pulzushullám sebességgel történő mérésekor azt találták, hogy az inzulinpumpával kezelt, 1-es típusú cukorbetegek erei rugalmasabbak maradnak, mint az inzulin injekcióval kezelt betegeké.