Az artériafal merevsége és az agyi β-amiloid mennyiségnövekedése idősekben

A magas vérnyomás kapcsolatban áll a kognitív károsodással, az Alzheimer-kórt jellemző patológiás agyi elváltozásokkal, köztük a neurofibrilláris gubancokkal, az Aβ plakkokkal, valamint a cerebrovaszkuláris betegséggel és a fehérállományi hiperintenzitással (WMH, white matter hyperintensity). Úgy látszik, hogy az artériák merevsége döntő szerepet játszik a magas vérnyomás kialakulásában és ennek agyi következményeiben. Egyre több bizonyíték szól amellett, hogy az artériák merevségének idősekben szerepe van az agy egyes elváltozásainak patogenezisében, a cerebrovaszkuláris betegségben, a kognitív károsodásban és a demenciában.

Az újabb tanulmányok, amelyekben sugárzó anyaggal jelzett Aβ ligandumok alkalmazásával végeztek pozitron emissziós tomográfiás (PET) képalkotó vizsgálatot, azt mutatták ki, hogy a 80 évesnél idősebb, nem demens személyek több mint a felében jelentős fibrilláris Aβ lerakódás van. Ennek oka – az apolipoprotein E4 (ApoE4) genotípus kivételével – nem ismert. Egyes tanulmányok szerint az agyi Aβ lerakódása a vérnyomással függ össze, s az artériafal merevsége döntő szerepet játszik benne.

E közlemény szerzői nemrég igazolták, hogy az artériafal merevsége –pulzushullám sebességével (PWV, pulse wave velocity) mért- merevsége összefüggött az agyban lerakódott Aβ mennyiségével. Érdekes módon ez a kapcsolat független volt a standard kovariánsoktól és a szisztolés vérnyomástól. Az azonban eddig nem volt ismert, hogy az idő múlásával hogyan alakul az artériafal merevségének és az Aβ lerakódásnak a kapcsolata.

A jelen tanulmány során ezt a kérdést vizsgálták a szerzők, megmérve az artériafal merevségét és két alkalommal, mintegy 2 éves különbséggel az Aβ lerakódás változását; ebbe a longitudinális megfigyeléses vizsgálatba nem demens idős embereket vontak be. Feltevésük az volt, hogy ha merevebb az artériák fala, akkor 2 év alatt kifejezettebb lesz az Aβ felhalmozódása az agyban.

A vizsgálat résztvevőit egy másik tanulmány (GEMS) alanyai közül választották ki, akik 2000-ben 72–96 évesek voltak. Az első Aβ-PET vizsgálatot 2009-ben végezték, majd 2011-ben megmérték az artériák merevségét, és 2010 és 2012 között 81 személyben – akik időközben nem lettek demensek – elvégezték a második Aβ-PET vizsgálatot. Az átlagos időtartam a két PET vizsgálat között 1,8 év volt. A PET vizsgálatok mellett mágneses rezonancia képalkotást (MRI) is végeztek a WMH meghatározására. Közvetlenül a képalkotó vizsgálatok előtt felmérték a személyek kognitív képességeit és kérdőívvel depressziójuk mértékét, valamint azt, hogy milyen gyógyszereket szednek. Emellett ellenőrizték, hogy szerepel-e kardiovaszkuláris betegség a kórtörténetükben, s ellenőrizték azt is, hogy van-e valamilyen EKG-rendelleneségük.

Az artériák merevségét noninvazívan, PWV-vel határozták meg, egy automatikus hullámforma analizátor segítségével. A pulzushullám sebességét megmérték centrálisan (carotis-femoralis, cfPWV és szív-femoralis, hfPWV) és perifériásan (femoralis-boka, faPWV és brachialis-boka, baPWV) is. Ugyanezen alkalommal vérnyomást is mértek.

A szerzők a potenciális zavaró tényezőket – életkor, testmagasság, testsúly, testtömegindex (BMI), ApoE4 genotípus, vérnyomáscsökkentő gyógyszerek – is meghatározták.

Az első képalkotó eljárás idején a személyek 48%-ában találtak jelentősebb mennyiségű β-amiloidot, azaz ők Aβ-pozitívak voltak. A második képalkotó eljárás idejére már 75%-uk lett Aβ-pozitív. Az Aβ státusz mindkét méréskor szignifikánsan összefüggött az ApoE4 alléllel – a második képalkotás idejére már minden ApoE4 allél hordozó Aβ-pozitív lett. Az Aβ státusz marginálisan korrelált a BMI-vel és az enyhe kognitív károsodással. Nem találtak kapcsolatot viszont a második képalkotáskor meghatározott Aβ státusz és a kórelőzményben szereplő szívbetegség, a rendellenes EKG vagy a fennálló kardiovaszkuláris betegség között.

A második képalkotáskor a lerakódott Aβ mennyisége szignifikánsan korrelált a baPWV-vel (p<0,001), a cfPWV-vel (p=0,049), a hfPWV-vel (p=0,01), az faPWV-vel (p=0,008) és a szisztolés vérnyomással (p=0,02). Az artériafal merevsége – a baPWV és az faPWV is – szignifikánsan kifejezettebb volt az Aβ-pozitív személyekben a második képalkotás idején. Ha az adatokat korrigálták a zavaró változókra (életkor, BMI, vérnyomáscsökkentők használata) nézve, akkor az artériafal merevségének minden egy szórásnyi növekedése több mint háromszorosára növelte az Aβ-pozitivitás esélyét (pl. az esélyhányados a baPWV esetén 4,06 volt).

A lerakódott Aβ mennyisége az első és a második képalkotáskor szorosan korrelált egymással (r=0,88, p<0,001). Az Aβ lerakódás változása a két mérés között szignifikánsan korrelált a második képalkotás idején mért Aβ lerakódással (r=0,53, p<0,001), de nem állt kapcsolatban az első méréskor meghatározott Aβ lerakódással (r=0,07, p=0,54). A két mérés között eltelt 2 év alatt szignifikánsan nőtt az Aβ felhalmozódása (p<0,001). Hat személyben (7%) kissé csökkent vagy nem változott az Aβ felhalmozódása. Az Aβ mennyiségének változása szignifikánsan összefüggött az ApoE4-gyel (p=0,02), és a kardiovaszkuláris betegséggel (p=0,003) és a centrális artériás merevség mutatóival; a zavaró tényezőkre való korrigálás után a cfPWV egy szórásnyi növekedése majdnem két szórásnyi Aβ lerakódással járt együtt a 2 év alatt (p=0,001). Az eredmények hasonlóak voltak a hfPWV esetében is.

Ezek az eredmények igazolják és kiterjesztik a szerzők korábbi megfigyeléseit, azt mutatva, hogy az Aβ lerakódás szorosan összefügg a perifériás erek merevségének súlyosságával, s ez a kapcsolat más-más az egyes artériaszakaszokat tekintve. A két vizsgálatból az derült ki, hogy a baPWV alapján meghatározott szisztémás artériás merevség foka szorosan összefügg – mind az első, mind a második képalkotáskor – az Aβ lerakódás mértékével. Ezzel szemben a centrális merevség (pl. a cfPWV) inkább azzal áll szoros kapcsolatban, hogy milyen mértékben nő az Aβ lerakódása  az idők folyamán.

Forrás: JAMA Neurology