A retatrutid egy hármas (GIP-, GLP-1-, glükagonreceptor-) agonista ható­anyag, melynek hatásossága két kulcsfontosságú fázis 3 vizsgálatban is sokkal jobbnak bizonyult az eddig elterjedten alkalmazott inkretinalapú terápiáknál. Különösen figyelemre méltó, hogy 2-es típusú diabéteszben, ahol a fogyás általában mérsékeltebb, 11–15%-os átlagos testsúlycsökke­nést értek el vele. Új biztonsági aggályként a valamivel gyakoribbá váló húgyúti fertőzések és – épp kiemelkedő hatásossága miatt – a túl gyors fogyás kockázata merült fel.

Az obezitás a gasztroenterológus szemszögéből két okból lényeges. Egyrészt rizikótényezőként befolyásolja számos emésztőszervrendszeri benignus és malignus betegség kialakulását, rontja azok prognózisát és a kezelésre adott választ, ezért kihívás a mindennapokban a szakellátás so­rán. Másfelől a gasztroenterológus az egyre szélesebb körben elérhető en­doszkópos bariátriai módszereknek köszönhetően is részt vehet a testsúly­csökkentő kezelésben, a sebészi bariátriai eljárások alternatíváját kínálva.

Az obezitás krónikus, progresszív, visszatérő, de kezelhető komplex beteg­ség, amely a testzsír kóros mértékű felszaporodásával és diszfunkciójával jár. A diszfunkcionális zsírszövetben kialakuló enyhe, krónikus gyulladás metabolikus, kardiovaszkuláris, biomechanikai és pszichoszociális követ­kezményei jelentősek. Fontos, hogy ma már nemcsak a testtömegindex, hanem a testösszetétel, a zsigeri elhízás mértéke, a társuló betegségek, a szövődmények és a funkcionális állapot is értékelendő a terápiás stratégia megválasztásához. Jelen közlemény áttekinti az obezitás epidemiológiáját, patofiziológiáját, annak elsősorban endokrin és genetikai okait, az obezitás legfontosabb endokrinológiai következményeit, valamint a jelenleg rendel­kezésre álló kezelési lehetőségeket.

A ketogén étrend csökkentheti a hasnyálmirigy terhelését, és javíthatja a béta-sejtek inzulintermelő képességét 2-es típusú cukorbetegségben.

A korábbiaknál pontosabban képes azonosítani a fokozott kockázatnak kitett egyéneket az új fejlesztésű genetikai modell.

Az elhízott, 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő betegek a metabolikus bariátriai műtét után 5 évvel tartós fogyást és alacsonyabb HbA1c-szintet értek el, mint nem műtött társaik.

A háttérben zajló alacsony aktivitású krónikus gyulladás köti össze az obezitást, az inzulinrezisztenciát, a 2-es típusú cukorbetegséget, valamint ezek szövődményeit. A kezelés során az étrend, a mozgás és a bariátriai beavatkozások hatékonysága mellett az antidiabetikus terápia is gyulladáscsökkentő hatású.

Hasonlóan más krónikus betegséghez, a testsúlycsökkentő gyógy­szeres terápia is az életmód-változtatással kombinálva javasolt. A jelenlegi irányelvek szerint azoknál a betegeknél, akik életmódváltást kíséreltek meg, és a testtömegindexük (BMI) továbbra is 30 kg/m2-nél nagyobb, vagy a BMI ≥ 27 kg/m2, emellett elhízással összefüggő társbetegségük is van, javasolható a testsúlycsökkentő gyógyszeres kezelés megkezdése.

Az obstruktív alvási apnoe (OSA) gyakran más légzőszervi kórkép társbe­tegsége. A két betegség egyidejű fennállása (overlap szindróma) magasabb morbiditáshoz és mortalitáshoz vezet. Az OSA korai felismerése és kezelése javíthatja az alvást, az életminőséget és a betegségek kimenetelét.

A gyermekkori elhízás kezelésére jól reagáló gyermekek megbetegedési és halálozási kockázata fiatal felnőttkorban jelentősen alacsonyabb, mint lefogyni képtelen társaiké.