A kardiovaszkuláris kockázat jelenlegi becslése elsősorban a klasszikus rizikótényezőkön alapuló klinikai pontszámokra támaszkodik, ezek azon­ban csak mérsékelt pontossággal képesek megkülönböztetni a magas és alacsony kockázatú egyéneket. Az utóbbi években egyre nagyobb figyel­met kapott a koszorúér-meszesedés mértékét jelző koronáriakalcium-pontszám (CACS) és a koszorúér-CT-angiográfia (CCTA). Jelen közlemény célja, hogy összefoglalja a CACS alkalmazását a lipidszintcsökkentő és a trombocitaaggregáció-gátló terápiák során, továbbá megvizsgálja an­nak lehetőségét, hogy a CCTA a plakkterhelés és a plakkfenotípus részletes jellemzésével miként járulhat hozzá az ateroszklerózis elleni kezelések hatékonyságának monitorozásához.

A terápia nem pusztítja el a B‑sejteket, hanem működésüket célzottan gátolja, így potenciálisan biztonságosabb megközelítést kínál a korábbi kezeléseknél.

Az új 4‑OI nevű hatóanyag alkalmazása új terápiás lehetőséget jelenthet a rheumatoid arthritis kezelésében.

Kiváló eredményeket hozott a hypoglossus ideg stimulációját értékelő OSPREY klinikai vizsgálat.

A Pathlight nevű eljárás rendkívül kis mennyiségű tumoreredetű DNS-t is nagy pontossággal képes azonosítani a vérben.

Az obezitás krónikus, progresszív, visszatérő, de kezelhető komplex beteg­ség, amely a testzsír kóros mértékű felszaporodásával és diszfunkciójával jár. A diszfunkcionális zsírszövetben kialakuló enyhe, krónikus gyulladás metabolikus, kardiovaszkuláris, biomechanikai és pszichoszociális követ­kezményei jelentősek. Fontos, hogy ma már nemcsak a testtömegindex, hanem a testösszetétel, a zsigeri elhízás mértéke, a társuló betegségek, a szövődmények és a funkcionális állapot is értékelendő a terápiás stratégia megválasztásához. Jelen közlemény áttekinti az obezitás epidemiológiáját, patofiziológiáját, annak elsősorban endokrin és genetikai okait, az obezitás legfontosabb endokrinológiai következményeit, valamint a jelenleg rendel­kezésre álló kezelési lehetőségeket.

Preklinikai modellekben az EPAC2 gén gátlása javított több jellemző viselkedési tünetet, például az érintésre való túlérzékenységet és a rohamokra való fokozott hajlamot.

Jó eredményeket mutatott a transzkraniális temporális interferencia stimuláció (TIs) korai és középsúlyos betegségben szenvedőknél.

A Polμ nevű fehérje alapvető szerepet tölt be a gyulladásos reakciók szabályozásában - a felismerés új típusú kezelésekhez vezethet.

Cél: Munkánk célja a tumor mikrokörnyezetének szerepét vizsgálni a daganatprogresszió két kulcsfontosságú folyama­tában: a sejtmotilitás szabályozásában és a célzott terápiával szembeni rezisztencia kialakulásában.

Módszerek: In vitro tüdőadenokarcinóma-sejtvonalakon ele­meztük a hipoxia hatását a sejtmigrációra, proliferációra, jelátviteli útvonalak aktivitására és az epiteliális-mezenhimális átmenet (EMT) markereinek expressziójára.

Eredmények: Eredményeink szerint a hipoxia csökkentette az egyedi sejtmigrációt és a proliferációt, ugyanakkor fokozta a kollektív inváziót, valamint sejtvonalspecifikus EMT-vál­tozásokat indukált. A hipoxiát utánzó CoCl2-kezelés nem reprodukálta teljes mértékben a valódi hipoxiás hatásokat. A vizsgálatok második részében egy BRAF V600E mutáns melanómából származó betegeredetű tumorxenograft (PDTX) modellben tanulmányoztuk a vemurafenibbel szembeni szer­zett rezisztencia kialakulását. RNS-szekvenálással új, poten­ciális rezisztenciamarkereket azonosítottunk, azonban ezek fehérjeszintű validálása nem volt egyértelmű.

Következtetések: Eredményeink rávilágítanak arra, hogy mind a hipoxia, mind a terápiás nyomás komplex és mo­dellfüggő módon befolyásolja a daganatprogressziót.

Magy Onkol 70:176-178, 2026