Az obstruktív hipertrófiás kardiomiopátiát túlnyomórészt műtétileg kezelik, de a műtétre nem alkalmas betegeknek nagy segítséget jelenthet egy új kísérleti szer.

A hipertrófiás kardiomiopátia a leggyakoribb monogénes kardiomiopátia. A hir­telen szívhalál elsődleges és másodlagos megelőzése, valamint a genetikai ta­nácsadás pontos diagnosztikát követel. Tünetekben megnyilvánuló lefolyás ese­tén a kezelés középpontjában a béta-blokkolók és a kalciumantagonisták állnak. Ugyancsak bevett kezelési mód a miektómia és a septum részeinek perkután al­koholos ablációja. Nehéz feladat az elsődleges megelőzés céljából implantálható kardioverter-defibrillátorral ellátandó betegek azonosítása. Ehhez az elterjedt koc­kázati tényezők mellett az új képalkotó eljárásokat is érdemes segítségül hívni.

Két munkacsoport különböző módszerekkel értékelte az AFFIRM tanulmány ered­ményeit, és a digoxin hatása szempontjából ellentétes eredményekre jutottak. Továbbra sem tudjuk biztosan, hogy a digoxinnal kezelt, pitvarfibrillációban szen­vedő betegek nagyobb halálozása toxikus gyógyszerhatás következménye-e, a két elemzés részletes összehasonlítása mégsem nélkülözi a tanulságokat.

Az AFFIRM tanulmány témája az életkor előrehaladtával mind gyakoribb pitvarfibrilláció optimális ellátása. A dolgozat azt igazolta, hogy a ritmuszavar kezelésére a szívritmuskontroll a szívfrekvencia megfelelő szinten tartásához képest nem javítja a túlélést, az utóbbi megoldás viszont csökkenti a mellék­hatások kockázatát. Az alvadásgátló kezelés folytatása mindkét esetben szük­séges az iszkémiás agyi katasztrófa lehető megelőzése végett.

Egy 82 éves asszony elektív ambuláns cardioversio céljából érkezett a kórházba. Hat hónappal korábban nagyfokú mitrális regurgitatiót okozó, myxomatosus mitrális billentyűjének elégtelensége miatt megműtötték. A műtét előtt sinus-ritmusa volt. Néhány nappal később, a posztoperatív szakban pitvarfibrilláció lépett fel, ami miatt eredményes cardioversiót végeztek. Később azonban a ritmuszavar visszatért. Az utóbbi négy hét során naponta 0,25 mg digoxint és 43150 mg disopyramidot szedett. Szérumában a digoxinszint 1,2 µg/dl volt. Warfarin-kezelést kapott, és elektív cardioversio végzése mellett döntöttek. A beavatkozás tervezett időpontja előtt 24 órával a digoxin adagolását felfüggesztették. Felvételekor tiszta tudatú, mentálisan ép volt a beteg. Vérnyomása 125/70 Hgmm, pulzusa szabálytalan, pulzusszáma 74/perc, légzésszáma 16/perc, hőmérséklete 37 °C volt. Kardiális állapotában sem pangásos szívelégtelenségre utaló jel, sem más említésre méltó eltérés nem volt észlelhető. A cardioversio előtt készített EKG-n pitvarfibrilláció volt látható, 72/perc kamrai frekvenciával és enyhe, digitalis-hatást tükröző ST-depresszióval. A cardioversiót egyszer, 200 joule energiával végezték. A monitor közvetlenül ezután lassú, arrhythmiás szívműködést mutatott. Az akkor készült EKG alább látható.