A pszichológiai stressz és a daganatos betegségek közötti kapcsolat a közbeszédben gyakran oksági narratívaként jelenik meg, azonban ezt a jelenlegi tudományos evidenciák nem támasztják alá. Epidemiológiai és prospektív kohorsz­vizsgálatok alapján a pszichológiai stressz önálló karcinogén tényezőként nem igazolható, és populációs szinten nem mu­tatható ki konzisztens összefüggés a stressz és a daganatok incidenciája között. Egyes pszichoszociális tényezők – így a maladaptív coping stratégiák vagy a tartós distressz – mér­sékelt, nem konzisztens kapcsolatot mutathatnak bizonyos klinikai kimenetelekkel (pl. túlélés, kiújulás), azonban ezek az eredmények heterogének és módszertani korlátokkal terheltek. A pszichoonkológiai intervenciók igazoltan csök­kentik a pszichés distresszt és javítják az életminőséget, miközben a daganat biológiai progressziójára gyakorolt köz­vetlen kauzális hatásuk nem bizonyított. Ennek megfelelően a pszichoszociális ellátás klinikailag indokolt, a biológiai oksági narratíváktól egyértelműen elhatárolva.

Magy Onkol 70:161-167, 2026

Japán kutatók szerint az ARDS kezelésében a bazofil–IL-4–neutrofil útvonal megcélzása hatékony eszköz lehet.

Egyre jobban értjük az életkorral összefüggő neurodegeneratív betegségek patofiziológiáját miközben nem rendelkezünk hatékony betegségmódosító kezelésekkel.

A nozokomiális pneumóniák (kórházi eredetű tüdőgyulladás, NP), külö­nösen a ventilációval összefüggő (VAP) és a multirezisztens (MDR) mikro­organizmusok okozta fertőzések az egészségügyi intézmények gyakori és súlyos problémái. Az új diagnosztikai és terápiás eszközök – például a célzott antibiotikumterápia és a légzőszervi fizioterápia optimalizálá­sa – jelentősen hozzájárulnak a gyógyulás elősegítéséhez és a mortalitás csökkentéséhez. A mesterséges intelligencia és a molekuláris diagnosztika integrálása, valamint az új antibiotikumok fejlesztése tovább javíthatja a nozokomiális tüdőgyulladások kezelésének hatékonyságát.

A kortikoszteroidokat fertőzésekre hajlamosító tényezőként tartják szá­mon és megfelelő antimikróbás kezelés nélküli alkalmazásuk katasztrofális következményekkel is járhat. Az elmúlt évtizedek során azonban kiderült, hogy a kortikoszteroidok korai és megfelelő alkalmazása számos fertőzéses kórképben, így szepszisben, COVID-19-fertőzésben, súlyos otthon szerzett tüdőgyulladásban javíthatja a betegség kimenetelét.

Napjainkban egyre több figyelem irányul a mentális zavarok kibontako­zásának, zajlásának és kezelési vonatkozásainak immun-metabolikus ös­szefüggéseire. A mentális működéseket mélyrehatóan befolyásolják a me­tabolikus diszfunkciók, az inzulinrezisztencia, az immun- és gyulladásos folyamatok. A tudomány által feltárt összefüggésekre alapozva hatékony metabolikus intervenciókat alakíthatunk ki. Ezekkel a területekkel foglal­kozik a metabolikus pszichiátria, amely évszázados orvosi megfigyelések csíráiból napjainkban kivirágzó diszciplína.

Az EMDR a traumával és stresszorral összefüggő zavarok bizonyítottan hatékony pszichoterápiás módszere, amely egyéb indikációkban is ígére­tes. Az alábbiakban ismertetjük az eljárás történetét és működését, rövid esetleírásokkal illusztrálva.

A 2-es típusú diabetes kezelésének elsőként választandó gyógyszere a metformin. A sejtekben anyagcsere-módosító, glükózszintcsökkentő aktivitásának döntő részét az AMPK aktiválásának útján át fejti ki. Van azonban sok egyéb, többek között a kardiovaszkuláris szövődményeket, a pulmonalis fibrosist és hypertoniát, a neoplázia keletkezését, a Covid–19- fertőzést előnyösen befolyásoló hatása is. A szerző a metformin célszervek­ben (májsejt, izomsejt, vastagbél), valamint az egyéb szervekben (kardio­vaszkuláris rendszer, tüdő, daganatsejtek, immunrendszer, Covid-fertőzés stb.) kifejtett hatásait, azok mechanizmusát foglalja össze.

Jó ismert, hogy a krónikus stressz jelentős kardiometabolikus kockázati tényező, ugyanakkor a különböző alvászavarok kialakulásában is szerepet játszhat. Az insomnia jelentősen rontja az életminőséget, miközben számot­tevően növeli a szívizominfarktus kockázatát. Ezzel összefüggésben talán kevéssé ismert, hogy az alvás hosszának csökkenése is fokozza a szívizom­infarktus rizikóját. A mindennapi gyakorlat szempontjából ezért fontos a betegek alvásminőségének feltérképezése és szükség szerinti kezelése.