Kétrészes közleményünk célja a biszfoszfonátok farmakológiájának ismer­tetésén keresztül a biszfoszfonátterápia indikációjának, az alkalmazott gyógyszereknek és terápiás protokolloknak a leírása, valamint az ilyen gyógyszert szedő betegek konzerváló fogászati, fogpótlástani és szájse­bészeti ellátási lehetőségeinek összefoglalása. Ismertetjük a kúra mellék­hatásait és a terápiás szövődmények ellátási módszereit is. Az első rész a fogászati vonatkozásokat taglalja.

Az osteoporosis a csont ásványianyag-tartalmának megfogyatkozásával és a csontszerkezet minőségének romlásával járó idült csontanyagcsere-betegség, mely a csonttörési kockázat növekedésével jár. A biszfoszfonátok a legszélesebb körben alkalmazott specifikus antiporotikus szerek. A biszfoszfonátok akkumulálódnak a csontban, így az osteoclastokra kifejtett gátló hatásuk a gyógyszer elhagyását követően is fennáll. Emiatt, illetve a kezeléssel összefüggésbe hozott állkapocs-necrosis és atípusos femur-törés miatt a biszfoszfonátkezelés optimális időtartama a mai napig vita tárgya.

Nem növekszik a csonttörés veszélye akkor sem, ha a betegek a törési kockázattól függően időnként felfüggesztik a biszfoszfonátok szedését.

A lakosság átlagéletkorának növekedése és életmódjának átalakulása miatt egyre gyakoribb csontritkulás mindmáig aluldiagnosztizált és elégtelenül kezelt betegség. A megelőző intézkedések közül a primer prevenció életmódbeli beavatkozásokat foglal magába, másodlagos megelőzésként fontos a megfelelő kalcium- és D-vitamin-bevitel.