A kéztőalagút-szindróma több mint kétszer olyan gyakran fordul elő azokban, akiknél később rheumatoid arthritist (RA) diagnosztizálnak, ami arra utal, hogy a CTS az RA kockázatának korai indikátoraként szolgálhat.

Az elhízás a gyulladásos bélbetegségben (IBD) szenvedő betegeknél csökkenti az IBD kezelésre adott választ.

E ritka autoszomális recesszív betegség kezelésében segíthetnek a népszerű készítmények.

A pénzügyi nehézségek, a csökkent fizikai aktivitás, a szabadidőben a képernyő előtt töltött idő növekedése, a depressziós és szorongásos tünetek, valamint az érzelmi evés összefüggött a testtömegindex (BMI) növekedésével.

A sejtkúltúrában és MASLD egérmodellben az elöregedő, szeneszcens sejtek csökkentésével előzi meg a májrák kialakulását az új hatóanyag.

Negyedére csökkenthető a GLP-1 hatóanyagok felhasználása az “antitestfestés” módszerével.

Az úgynevezett enterohormonok, azaz a glükagonszerű receptoragonista peptidek, az ugyanide tartozó, de kémiailag nem peptid vegyületek, valamint a glükagonszármazékok és a glükózdependens inzulinotróp polipeptid gyógyszerek és ezek kombinációi az utóbbi években rendkívüli módon megszaporodtak, és gyakorlatilag évek óta a legfontosabb szerepet játsszák az elhízás és a diabétesz, valamint az inzulinrezisztencia és szövődményeinek gyógyszeres kezelésében. A közlemény ezen vegyületek hatásait foglalja össze.

Mind a diabétesz mellitusz (DM), mind a krónikus vesebetegség (CKD), mind az elhízás és a hipertónia népbetegségnek tekinthető. Az említett betegségek korai kardiovaszkuláris halálozással járnak. Ebben a kontinuumban a máj megbetegedése is kialakulhat. Az SGLT-2-gátlók és a GLP-1-RA gyógyszerek megjelenése megváltoztatta ezen betegségcsoport prognózisát.

A fiatal felnőttkorban kezdődő 2-es típusú cukorbetegség olyan entitás, amely mostanában került a figyelem középpontjába. Nem csekély hányadát teszi ki a 2-es típusú cukorbetegségnek, mintegy 15-20%-át. Hazánkban a részaránya növekvőben van, ennek hátterében elsősorban a gyermekkori elhízás előfordulásának növekedését sejtjük. A fiatal felnőttek 2-es típusú cukorbetegségére az inzulinhiány és a súlyos inzulinrezisztencia egyszerre jellemző. A betegség progresszív természetű, azaz a Hemoglobin A1c a diagnózis felállítása után emelkedő tendenciát mutat. Mind a hazai, mind a nemzetközi adatok alapján ezeknek a fiatal betegeknek a kardiovaszkuláris, a renális és a daganatos relatív kockázata (a nem cukorbeteg populációhoz viszonyítva) magasabb, mint az időseké, ezért megfontolandó a célzott szűrésük és intenzívebb kezelésük.

Az elhízás olyan világjárvány, amely 2050-re a gyermekek egyharmadát is el fogja érni.