A pszichológiai stressz és a daganatos betegségek közötti kapcsolat a közbeszédben gyakran oksági narratívaként jelenik meg, azonban ezt a jelenlegi tudományos evidenciák nem támasztják alá. Epidemiológiai és prospektív kohorsz­vizsgálatok alapján a pszichológiai stressz önálló karcinogén tényezőként nem igazolható, és populációs szinten nem mu­tatható ki konzisztens összefüggés a stressz és a daganatok incidenciája között. Egyes pszichoszociális tényezők – így a maladaptív coping stratégiák vagy a tartós distressz – mér­sékelt, nem konzisztens kapcsolatot mutathatnak bizonyos klinikai kimenetelekkel (pl. túlélés, kiújulás), azonban ezek az eredmények heterogének és módszertani korlátokkal terheltek. A pszichoonkológiai intervenciók igazoltan csök­kentik a pszichés distresszt és javítják az életminőséget, miközben a daganat biológiai progressziójára gyakorolt köz­vetlen kauzális hatásuk nem bizonyított. Ennek megfelelően a pszichoszociális ellátás klinikailag indokolt, a biológiai oksági narratíváktól egyértelműen elhatárolva.

Magy Onkol 70:161-167, 2026

A bőr laphámrákja az epidermisz keratinocitáiból kiinduló rosszindulatú da­ganat, amely a basalioma után a második leggyakoribb malignus bőrtumor. Kialakulása multifaktoriális, fő etiológiai tényezője az UV-sugárzás, amely genetikai károsodásokhoz vezet, de kialakulásában a HPV-fertőzés, kró­nikus bőrgyulladás, hegek, ionizáló sugárzás és az immunszuppresszió is szerepet játszhat. A klinikai kép rendkívül változatos, a precancerosisok, az in situ formák felismerése kulcsfontosságú a korai diagnózisban. A ke­zelés alapja a sebészi eltávolítás, előrehaladott esetekben sugárkezelés és immunellenőrzőpont-gátló terápia jön szóba. A prognózis általában kedvező, de magas kockázatú esetekben szoros onkodermatológiai követés szükséges. A megelőzés középpontjában az UV-expozíció csökkentése és a HPV-fertőzés elleni védelem áll.

A GLP-1-receptor-agonisták egyre elterjedtebb alkalmazása miatt szükség van a hatásukkal kapcsolatos ismeretek, mellékhatások és kockázatok folyamatos vizsgálatára és áttekintésére.

A pemphigus az autoimmun hólyagos betegségek közé tartozó krónikus bőrbetegség, mely a bőrt és a nyálkahártyát egyaránt érinti. Kezelésében jellemzően a kortikoszteroid a bázisterápia, de egyéb immunszuppresszív gyógyszereket is alkalmazunk. Gyakran találkozunk komoly kihívást jelen­tő, terápiarezisztens, súlyos esetekkel. A közleményben a szerző a Pécsi Tu­dományegyetem Klinikai Központ Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinikáján az utóbbi 12 évben gondozott pemphigusos betegek kezelési nehézségeit és az új terápiás lehetőségekkel elért eredményeket ismerteti.

Új elmélettel állt elő egy amerikai kutatócsoport, amely szerint nem is maga a fertőzés felelős a hosszú távú tünetek kialakulásáért.

Számtalan epidemiológiai vizsgálat bizonyította már az elmúlt közel száz évben, hogy az időben felismert és így korábban kezelt daganatos megbe­tegedések halálozási aránya kisebb. Az ideális szűrővizsgálattal szemben megfogalmazott elvárás a magas specificitás és az egyszerűség.

A szakirodalmi áttekintés a pszichiátriai zavarok – köztük a leggyakrab­ban előforduló depresszió – és a táplálkozás minősége közötti kapcsolatot mutatja be az agy–bélmikrobiom (ABM) rendszer közvetítő szerepének ismertetésével, egyben alátámasztja az étrendi beavatkozások jelentőségét a depresszió kezelésében.

Nagyon rövid idő, mindössze néhány nap alatt megváltozik az anyatej zsírsavprofilja, ha hús helyett húshelyettesítőt fogyaszt az édesanya.

A betegek egy részénél az állapot javulása, vagyis a rohamok számának csökkenése mutatható ki hosszú távon, de nem tudni, hogy ez spontán vagy a kezelés következményeként jön létre.

Fontos jel lehet a kockázat felmérésében, hogy milyen életkorban alakul ki a depresszió.