Tovább erősödött az a szemlélet, amely szerint az izom nem pusztán mechanikus működésű szerv, hanem fontos endokrin szereplő is.

Transzfúziódependens, alacsonyabb kockázatú mielodiszpláziás szindró­mában (MDS) az eritropoézist stimuláló szerek (ESA) hatékonysága korlá­tozott. Korábban a COMMANDS vizsgálat igazolta, hogy a luspatercepttel nagyobb arányban lehet elérni legalább 12 hetes transzfúziómentességet ebben a betegcsoportban, mint az epoetin alfával. A vizsgálat hosszabb távú elemzése alátámasztotta, hogy a terápiás válasz tartós és a vizsgált alcsoportokban is fennáll, így transzfúziódependens, ESA-naiv, alacsonyabb kockázatú MDS-ben a luspatercept lehet a választandó kezelés.

A célzott terápiák jelentősen javították a gyulladásos és autoimmun reuma­tológiai kórképek, így a rheumatoid arthritis kezelését. A betegek kezelése során elsődleges a terápiaválasztás, melynek során mérlegre kell tenni a kitűzendő célt, a hatás és kockázat viszonyát és a betegpreferenciákat. Cikkünk az ezzel kapcsolatos legfontosabb megfontolásokat tárgyalja.

A daganatos betegek életminőségét leginkább rontó vérszegénység szer­teágazó okokkal magyarázható, köztük a kemoterápia fontos negatív etiológiai tényező. 

Vastúlterhelődésnek nevezzük azt az állapotot, amikor a feleslegben lera­kódó vas szervi károsodásokat okoz. Leggyakrabban májzsugor, diabétesz és szívelégtelenség lesz a következmény. Szerzett és örökletes formákat kü­lönítünk el. A kórkép örökletes formája, a hemokromatózis bronzdiabétesz néven is ismeretes.

A népbetegségnek számító anémia leggyakoribb oka a vashiány. Az elmúlt években számos törekvés irányult a vashiányos anémia egyezményesebb kivizsgálására és kezelésére, amelyeket az alábbi összefoglalóban szeret­nénk ismertetni.

A kutatók kiderítették, hogy a petefészekrák és az emlőrák kemoterápiáját kísérő anémia kezelésére széles körben használt gyógyszer esetenként miért rontja a betegek életkilátásait azáltal, hogy nem kívánt módon stimulálja a tumor növekedését.

A kemoterápiát gyakran kíséri anémia kialakulása, mely a kemoterápia mieloszuppresszív hatásával és/vagy magával az alapbetegséggel magyarázható. Az anémia általános gyengeségérzéshez és életminőségbeli romláshoz vezethet, ezért kezelése a beteg gondozásának lényeges eleme.

A mieloproliferatív neopláziák (MPN) patogenezisének középpontjában a JAK2 tirozin kináz génjének V617F pontmutációja áll, de nem ez az egyetlen olyan molekuláris történés, ami MPN-ben ellenőrizetlen sejtproliferációhoz vezet. Jelenleg a JAK2 V617F mutáció a betegség két fő kritériumának egyike. Ez a molekuláris marker megkönnyíti a korai diagnózis felállítását. A fő terápiás célok a tromboembóliás események megelőzése, a mielofibrózis és az akut leukémia kockázatának minimalizálása. Kis vaszkuláris kockázat mellett flebotómiát és acetil szalicilsavat alkalmazunk; nagy kockázat esetén citoreduktív kezelésre van szükség. Klinikai vizsgálatok folynak különféle JAK-gátlókkal.

A biológiai terápia áttörést jelentett az artritiszek kezelésében, de a növekvő betegszám és költség feltétlenül indokolja más, alternatív stratégiák, köztük a biohasonló termékek bevezetését. A biohasonló molekula a referenciakészítményével azonos hatékonyság és biztonságosság igazolása után, az orvos által indikált helyettesíthetőség elveinek megfelelően alkalmazható az ugyanolyan originális molekula helyett. A gyógyszercsoporton belüli automatikus patikai helyettesíthetőség szakmailag nem támogatható. A cikkben tárgyaljuk az indikációextrapoláció és az immunogenitás kérdéseit is.