Az elmúlt évtizedben fej-nyaki daganatok esetében is fokozott a törekvés a szervmegőrzésre, csökkentve a kezelések kedvezőtlen hatásait, de javítva a túlélést és az életminőséget. Ennek megfelelően a transzorális robotsebészet (TORS) világszerte teret nyer. TORS beavatkozások 2023. január óta zajlanak a Pécsi Tudományegyetemen. 2024. júliusig
27, fej-nyaki laphámrákos beteget operáltunk, 15 esetben p16-pozitív daganatot. Nyaki disszekciót 19 esetben végeztünk. A robotsebészeti eszköz a szájgarati daganatok esetében nyújt elsősorban előnyt egyéb transzorális beavatkozásokkal szemben, segítségével más módszerrel nehezen megközelíthető területek érhetőek el. Ez különösen előnyös a fiatalabb, jobb prognózissal rendelkező, humán papillómavírushoz köthető orofarinxdaganatos betegek esetén, akiknek a várható élettartama magasabb. A korábbi stratégiával szemben különös előnyt nyújt a transzorális robotsebészet
ismeretlen primer daganatok (cancer of unknown primary, CUP) esetében. Az FDG-PET/CT-vel és a „vakon végzett” próbabiopsziával ellentétben, mely standard diagnosztikus eljárás volt sokáig, a TORS lehetővé teszi a nagyobb találati
arányt, teljes tonzillektómia és nyelvgyöki mukozektómia elvégzésével.

Magy Onkol 68:207-213, 2024

A képalkotó vizsgálatoknál fél évvel hamarabb képes előre jelezni az emlőrák kialakulását a szoptatós anyukák anyateje.

A szexuális úton terjedő fertőzések mind gyakoriságuk, mind az egyéni életminőségre és a reproduktív kapacitásra gyakorolt káros hatásaik miatt napjainkban is kiemelt figyelmet érdemelnének. Az utóbbi két évtized­ben számos, sajnálatos módon többnyire negatív fejlemény következett be e betegségcsoport területén, ami további súlyos problémákat vetíthet előre. Ezek közül a leginkább aggasztó, hogy a gonorrhoea kórokozója, a Gonococcus multirezisztens szuperbaktériumként nemrégiben az Egész­ségügyi Világszervezet (WHO) magas prioritású listájára került mint az egyik olyan kórokozó, melynek kezelése hamarosan lehetetlenné válhat.

A spinocellularis carcinoma a basalioma után a leggyakoribb nem melanoma bőrdaganat.

Korai stádiumban felismerve műtéttel gyógyítható. A bőrről kiinduló daganatok kb. 5%-a eredményez metastasist nagyobbrészt a regionális nyirokcsomókba, távoli áttétek is előfordulhatnak. A melanoma malignum után a második leggyakoribb, halált okozó bőrdaganat.

Az előrehaladott malignus daganatos betegségben szenvedők több mint felénél kialakul az összetett anyagcsere-változásokkal járó cachexia szind­róma. A cachexia jellemzője a súlyvesztésen túl, a zsírveszteség és az izom­tömeg vesztése. A rosszindulatú daganatos megbetegedéssel járó cachexia ellátása sokat fejlődött az utóbbi évtizedben. A cachexiás beteg megfelelő ellátásához szükséges multidiszciplinális folyamatban az egészségügyi rendszer szinte minden résztvevőjének fontos szerepe van, hiszen más-más ponton kapcsolódnak be a beteg ellátásába.

A tirozin-kinázok a sejtműködésben alapvető szerepet játszó enzimek, me­lyek a sejtek közötti kommunikációban és olyan komplex széles spektrumú biológiai funkciók kontrollálásában játszanak szerepet, mint a sejtnöveke­dés, a sejtosztódás, a differenciáció és a metabolizmus. A tirozin-kinázok egyes receptorok (pl. növekedési faktorok receptorai) intracelluláris régióját képezik, melyek a receptor–ligand kötődés alkalmával aktiválódnak és indítanak be a sejt további sorsában lényegi eltérésekhez vezető kaszká­dokat. Ilyen kaszkád lehet például a sejtosztódást vagy apoptózist előidéző egymást erősítő folyamatok részjelensége, melyek circulus vitiosusként daganatos sejtdifferenciációt idézhetnek elő.

A fej-nyaki laphámkarcinómák (HNSCC) világszerte sok emberéletet követelnek. Előrehaladott stádiumú betegek kemoterápiájának fontos támogatója az EGFR-t célzó cetu­ximab. Ugyanakkor számos beteg rezisztenciát mutat, s bár ennek mechanizmusa ismeretlen, felmerült az EGFR válto­zásainak, valamint a sejtproliferációt irányító c-Met jelátviteli útvonalnak a jelentősége. Munkánk során az EGFR vIII többexonos deléció, illetve az EGFR R521K polimorfizmus hatását vizsgáltuk a cetuximab hatékonyságára sejtes, xenograft és klinikai rendszerekben. Emellett a c-Met gátlásának hatását is vizsgáltuk in vitro és in vivo. Eredményeink rámutattak, hogy az EGFR vIII variáns a fej-nyaki daganatokban ritka. A gyakori R521K változat esetén a cetuximab által kifejtett antitestfüggő sejtes toxicitás, valamint az in vivo tumorellenes hatás csak a vad típusú EGFR esetén kifejezett. Ez a különbség a betegek immunfenotípusában és túlélésében nem mutatkozott meg, bonyolultabb mechanizmust sejtetve. A c-Met-gátló SU11274 a cetuximabrezisztens, EGFR R521K heterozigóta genotípusú sejteken és xenograftokban mutatkozott hatékonynak, felvetve a két útvonal egyidejű gátlásának stratégiáját.

Metasztázist képző rosszindulatú daganatokban gyakran figyelhető meg cachexia, mely az érintett betegek súlyos állapotromlása következtében gyakran halálos kimenetellel társul. Kezelése mindeddig sikertelennek mondható, melynek elsődleges oka, hogy a mai napig nem ismertek azok a molekuláris folyamatok, melyek kialakulásában szerepet játszanak. A pontos mechanizmus feltárására számos kísérleti modellt hoztak létre, amelyek célja a cachexiát okozó faktorok célzott molekuláris gátlása és kialakulásának megelőzése. Az eddigi, biztató eredmények ellenére a da­ganatos cachexia eredményes klinikai terápiája még várat magára; ehhez nagy esetszámot felölelő klinikai tanulmányok szükségeltetnek.

Az onkoterápiában a közelmúltban bevezetett immunellenőrzőpont-gátlás gyökeresen változtatta meg egyes rosszindulatú daganatokban szenve­dő betegek életét. Számottevő pozitívuma ellenére azonban ez a terápiás mód egyes betegeknél igen súlyos immunológiai mellékhatásokat eredmé­nyez. Egyik ilyen nemkívánatos következmény a hiperprogresszív beteg­ség, amikor a tumor a kezelést követően felgyorsult növekedésnek indul, melyhez immunológiai jelenségeken túl a betegség valódi progressziója is hozzájárul. Kiemelten fontos lenne, hogy azonosíthatóak lehessenek azok a páciensek, akik a terápiából várhatóan ténylegesen profitálhatnak majd.

A phaeochromocytoma kellő időben felismerve műtéttel gyógyítható, ellen­kező esetben gyakran halálos. A kórképről alkotott ismereteink az utóbbi két évtizedben ugrásszerűen bővültek, amihez döntő mértékben járult hozzá a genetikai háttér egyre mélyebb megismerése. A jelen összefoglaló közleményben áttekintjük a legfontosabb klasszikus ismereteket, és bemu­tatjuk azokat a változásokat, amelyek a betegség korszerű szemléletének kialakulásához vezettek.