A rosacea krónikus, relapszusokkal járó gyulladásos bőrbetegség, amely világszerte a felnőtt népesség mintegy 5,46%-át érinti. Bár a szisztémás te­rápiás módozatok fontos szerepet játszanak a súlyos esetekben, az enyhe és közepesen súlyos kórformák ellátásának alappillérei a lokálisan alkalmazott (topikális) készítmények. Jelen szisztematikus áttekintés 21 randomizált, kontrollált vizsgálat kvantitatív elemzése során hat hatóanyag (ivermektin, minociklin, azelainsav, metronidazol, brimonidin és oximetazolin) haté­konyságát értékelte. A bevont vizsgálatok alapján az ivermektin hatéko­nyabbnak bizonyult az azelainsavnál és a metronidazolnál, a minociklin pedig szintén eredményesen csökkentette a rosacea tüneteit. A brimonidin és az oximetazolin a perzisztens faciális erythema mérséklésében mutatott szignifikáns hatást. Az eredmények értelmezése során ugyanakkor figye­lembe kell venni a vizsgálatok heterogenitását és a közvetlen hatóanyag-összehasonlítások korlátozott számát.

Az új módszer nem a huntingtin gén teljes kikapcsolását végzi, hanem csak egy pontszerű módosítást végez.

A mammográfia, a poligénes és klinikai kockázati mutatók kombinációja jóval pontosabban azonosítja az emlőrák kialakulásának leginkább kitett nőket, mint a korábbi módszerek.

Egy új megközelítés kulcs a neuroproteaszómák helyreállítása, amellyel meggátolható a tau-aggregátumok képződése.

Hasonló módszerek később más neurológiai állapotok, például az autizmus vagy az ADHD vizsgálatában is alkalmazhatók lehetnek.

Az obezitás krónikus, progresszív, visszatérő, de kezelhető komplex beteg­ség, amely a testzsír kóros mértékű felszaporodásával és diszfunkciójával jár. A diszfunkcionális zsírszövetben kialakuló enyhe, krónikus gyulladás metabolikus, kardiovaszkuláris, biomechanikai és pszichoszociális követ­kezményei jelentősek. Fontos, hogy ma már nemcsak a testtömegindex, hanem a testösszetétel, a zsigeri elhízás mértéke, a társuló betegségek, a szövődmények és a funkcionális állapot is értékelendő a terápiás stratégia megválasztásához. Jelen közlemény áttekinti az obezitás epidemiológiáját, patofiziológiáját, annak elsősorban endokrin és genetikai okait, az obezitás legfontosabb endokrinológiai következményeit, valamint a jelenleg rendel­kezésre álló kezelési lehetőségeket.

Preklinikai modellekben az EPAC2 gén gátlása javított több jellemző viselkedési tünetet, például az érintésre való túlérzékenységet és a rohamokra való fokozott hajlamot.

A metabolomikus öregedési órák a jövőben szerepet kaphatnak a középkorú lakosság demenciaszűrésében.

Kínai kutatók szerint alapvetően alakíthatja át az emlőrák kezelési protokollját az MRD alapú utánkövetés elterjedése.

A magas zsírtartalmú étrend hatására az érett hepatociták visszaalakulnak egy éretlenebb, őssejtszerű állapotba, ami fokozza a tumorok kialakulásának rizikóját.