A tumor mikrokörnyezetét változtatja meg az új eljárás, ami hatékonyabb kemoterápiát eredményez.

A fiatalkori emlőrák emelkedő incidenciája egyre nagyobb figyelmet és multidiszciplinaritást igényel. Bár a szakmai útmutatókban, irányelvekben az életkor alapvetően nem határoz meg eltérő kezelési protokollokat, dó­zisokat vagy terápiahosszat, a premenopauzális állapot mégis eltérő meg­közelítést követel, egyrészt az endokrin terápia miatt, másrészt a várható hosszú távú túlélés és a potenciális késői toxicitás következtében.

Emlőtumorok gyakorisága az elmúlt időszakban növekedett, 2018-ban az EU-ban több, mint 400 000 új esetet regisztráltak, a mortalitásuk a modern terápiás lehetőségeknek köszönhetően csökkent, azonban továbbra is a női tumoros halálozás vezető oka.

2020-ban Magyarországon 7144 nőnél diagnosztizáltak emlőrákot és 2223 emlőrákos beteg halt meg ebben a betegségben.¹ A teljes népesség körében ez a 3. legmagasabb incidenciájú rosszindulatú daganat, és a mortalitás tekintetében a tüdő- és kolorektális rákkal együttvéve az összes dagana­tos halálozás közel felét teszi ki. Ezért fontos, hogy törekedjünk a keze­lési szekvenciák minél jobb megválasztására és az új, hatékony terápiák beillesztésére a terápiás palettába annak érdekében, hogy a betegeink várható túlélését meghosszabbítsuk. Egy ilyen új terápia késői, mégis si­keres alkalmazását mutatjuk be egy premenopauzás, áttétes emlőrákban szenvedő betegünknél.

A tirozin-kinázok a sejtműködésben alapvető szerepet játszó enzimek, me­lyek a sejtek közötti kommunikációban és olyan komplex széles spektrumú biológiai funkciók kontrollálásában játszanak szerepet, mint a sejtnöveke­dés, a sejtosztódás, a differenciáció és a metabolizmus. A tirozin-kinázok egyes receptorok (pl. növekedési faktorok receptorai) intracelluláris régióját képezik, melyek a receptor–ligand kötődés alkalmával aktiválódnak és indítanak be a sejt további sorsában lényegi eltérésekhez vezető kaszká­dokat. Ilyen kaszkád lehet például a sejtosztódást vagy apoptózist előidéző egymást erősítő folyamatok részjelensége, melyek circulus vitiosusként daganatos sejtdifferenciációt idézhetnek elő.

A patológiai diagnosztika az emlőrák kivizsgálásának fontos részét képezi, ami a daganat morfológiai jellemzőiről történő száraz adatközlésén túl egy­re inkább az adatokat „felhasználóbarát” formában közlő, egyfajta tanács­adói szerepkör felvállalását is jelenti. A modern patológia másik feladata, hogy az egyre bővülő modern kezelési modalitások mögé a naprakész tárgyi tudást nemcsak felsorakoztassa, hanem az információs tér labirintusában segítse a kezelőorvost a betegség legeredményesebb kezeléséhez vezető út megtalálásában

A szisztémás gyógyszeres kezelésnek mind a korai, mind az áttétes stádiumú emlődaganatok ellátásában jelentős szerepe van. Ma már a kezelés mindig egyénre szabottan történik, a terápia előnyeinek és kockázatainak mérlegelése mellett a beteg preferenciája is egyre fontosabb szempont. 

Az emlőrák a világon a leggyakoribb daganatféleség a nők körében. Az elmúlt évtizedekben a betegség pontosabb megismerésének köszönhetően az alapvetően sebészeti kázusból az emlőrák egy multidiszciplináris team által kezelt betegséggé fejlődött.¹ Az összefoglaló az emlőrák evidenciákon alapuló, aktuális kemoterápiás kezelési irányelveit mutatja be.

A neoadjuváns kemoterápiára adott komplett patológiai válasz jó kimenetelt ígér emlőrákban.