Továbbra is rejtély, hogy a SARS-CoV-2 vírus által okozott COVID-19-ben sok beteg miért veszti el a szaglását, holott az olfaktorikus érző neuronok nem fertőződnek meg.

A szaglóképességünknek napjainkban általában nem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget. Megléte természetes, fontosságára akkor döbbenünk rá, amikor a szagérzékelésünk valamilyen okból zavart szenved. Többnyire ilyenkor sem tudjuk, hogy kihez fordulhatnánk, mi módon kerülhet sor panaszaink kivizsgálására, kezelésére, hová irányíthatjuk betegeinket a problémával. Irodalmi adatokból, nemzetközi felmérésekből tudhatóan igen gyakori problémáról van szó, a populáció csaknem 40%-át is érintheti különböző mértékben, életkortól és egyéb rizikófaktoroktól függően.

A szag- és ízérzékelési zavarok étvágytalansághoz, akaratlan fogyáshoz, életminő­ség-romláshoz vezethetnek. Az ízérzékelés zavarai 95%-ban inkább a szaglás, sem­mint az ízlelés károsodására vezethetők vissza. A szagláskárosodás fő okai: allergiás rinitisz, krónikus rinoszinuszitisz, felső légúti fertőzés, fejsérülés, neurodegeneratív betegség (pl. Parkinson-kór), gyógyszerszedés. A fül-orr gégészeti vizsgálaton túl fontos az I., VII., IX. és X. agyideg működésének ellenőrzése. A kognitív működések vizsgálata, nazális endoszkópia, orr- és melléküreg-CT, agyi MRI is indokolt lehet. A szagláskárosodásban szenvedők fele idővel részlegesen gyógyul. Dohányzók és férfiak körében kisebb az állapotjavulás esélye.