Az újszerű terápia lényege a bélben található fontos hormontermelő sejtek számának és funkciójának helyreállítása.

A policisztás ovárium szindróma a reproduktív korban lévő nők legelterjed­tebb endokrin elváltozása, amit korábban – ahogy az elnevezés is mutatja – a petefészkekkel és azok elváltozásaival azonosítottak. Ennek kapcsán so­káig a meddőséget tartották a fő problémának és szövődménynek, azonban ma már tudjuk, hogy akár a kialakulása, akár a lefolyása vagy kompikációi tekintetében is ennél sokkal árnyaltabb a kép. Mai napig nem sikerült tel­jesen feltárni ennek a szindrómának a mélységeit, bár az utóbbi időkben nagy előrelépések történtek, többek között a patomechanizmus terén. Ennek az összefoglalónak célja, hogy betekintést nyújtson az elmúlt évek kutatási eredményeibe, egy kis szeletet adva ebből a rendkívül összetett kórképből, kezeléséből.

A szív és az endokrin rendszer szorosan együttműködnek. A szívben terme­lődnek és a szívre hatnak egyes kardiális hormonok, de perifériás endokrin szervek által termelt hormonok is befolyásolják a szívműködést. Az endokrin rendszer zavarai jelentkezhetnek elsődlegesen szívpanaszok formájá­ban is. A cikkben gyakorlati példákon keresztül mutatjuk be, hogy milyen fontos az endokrin faktorok ismerete, valamint az interdiszciplináris szem­lélet a szív- és érrendszeri betegségek diagnosztikájában és kezelésében.

Az Európai Bizottság emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága (CHMP) állásfoglalásában jóváhagyta a Jardiance^®, a Synjardy^® és a Glyxambi^® alkalmazási előírásainak frissítését.

Kettes típusú diabetes mellitusban (T2DM) nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a szerveket védeni kell a hyperglykaemia kapcsán megemelkedő vércukorszint kedvezőtlen hatásaitól. A tartósan fennálló hyperglykaemiás állapot egyik eleme az inkretin hormonok (GLP-1 és GIP) hiánya. A GLP-1 és GIP peptidhormonok, melyek részt vesznek a glükózhomeosztázis élettani szabályozásában. Ezeket a hormonokat a gasztrointesztinális rendszer termeli étkezést követően, és feladatuk az inzulinszekréció glükózdependens serkentése.

A 2-es típusú diabetes mellitus (T2DM) megfelelő kontrollja gyakran több szer egyidejű adását teszi szükségessé. A klinikai irányelvek többsége a metformint javasolja első monoterápiaként, a második vonalbeli kezelésre vonatkozóan azonban még nem született általános konszenzus. Az újabb terápiás lehetőségek képviselői a dipeptidil-peptidáz-4- (DPP-4) inhibitorok, melyek közül a sitagliptint használják a legszélesebb körben az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban.

A diabetes mellitus (DM) és a demencia – ezen belül különösképpen az Alzheimer-betegség (AD, Alzheimer’s disease) − prevalenciája az életkor előrehaladtával szerte a világon emelkedik. Egyre több adat bizonyítja a DM szerepét az időskorú betegek kognitív funkcióinak károsodásában; epidemiológiai vizsgálatok arra utalnak, hogy a DM − a vaszkuláris kockázati tényezőktől függetlenül − kétszeresére növeli az AD kialakulásának esélyét az egészséges kontrollszemélyekhez viszonyítva.

A MODY (maturity onset diabetes of the young) a cukorbetegség monogénes formája, melynek jellemzője a ketosis hiánya, a pancreas béta-sejt-funkciójának autoszomális domináns öröklődése, valamint a 25 éves kor előtti betegségkezdet. A MODY leggyakoribb formája a 3-as típus, melynek hátterében a HNF4A gén mutációja áll. A MODY 1-es típusának oka a HNF1A gén mutációja. A MODY 2-es típusa ugyancsak gyakori, mely a glükokináz (GCK) gén mutációjára vezethető vissza, ami hyperglykaemiához vezet. A MODY 5-ös típusának oka a HNF1B gén mutációja, mely diabetes mellitusszal, valamint renális és genitális defektusokkal kísért pancreas-atrophiával társul. A MODY 4-es típusának hátterében a PDX1 gén mutációja húzódik meg, mely az inzulinporomoterfaktor-1-et (IPF1) kódolja.

Az epidemiológiai vizsgálatok szerint a megfelelő glükózkontrollt elérők aránya a kínai 2-es típusú cukorbetegek körében nem éri el a 30%-ot sem, ezért alapvető jelentőséggel bír hatásos glükózcsökkentő protokoll kidolgozása e betegcsoport számára. Ennek során figyelembe kell venni, hogy az ázsiai betegek körében a diabetes mellitus (DM) más jellemzőkkel bír, mint egyéb populációkban.

A 2-es típusú cukorbetegség terápiájában az elmúlt években bevezetett új gyógyszercsoport, a nátrium-glükóz kotranszporter-2 (SGLT2-) gátlók szemléletbeli változást hoztak a betegek kezelésében és jelentősen gazda­gították az ismereteket a vesének a glükóz homeosztázisában betöltött sze­repéről. A szelektív SGLT2-gátlók a vese tubulusaiban a glükózreabszorpció gátlásával csökkentik a plazma glükózszintjét, a glükotoxicitást, az en­dogén glükóztermelést, az inzulinrezisztenciát. Hatásukból következően testtömegcsökkenést okoznak. Fokozzák a diurézist, mérséklik a vérnyo­mást, nem stimulálják az inzulinszekréciót, béta-sejt-védő hatásuk van, érdemi mellékhatás nélkül.