Ismeretlen eredetű lázként definiáljuk azt a lázas állapotot, amely legalább 3 hé­ten át fennáll, és kóreredetére egyhetes kórházi kivizsgálás (vagy „ésszerű” kivizs­gálás) sem derít fényt. Az ismeretlen eredetű láz inkább gyakori betegség atípu­sos jele, mintsem ritka betegség tünete. Ha a diagnózis a szokásos laboratóriumi vizsgálatok, a régióspecifikus szerológiai tesztek és képalkotó vizsgálatok elvég­zése után sem egyértelmű, a pozitronemissziós tomográfia segítheti a klinikust a szövetbiopszia irányának meghatározásában. Ismeretlen eredetű láz esetén általá­ban nem javasoljuk antibiotikum vagy szteroid empirikus adását.

Az ismeretlen eredetű lázas állapottal (fever of unknown origin, FUO) sok gyakorló orvos találkozik. Gyakran gondos kikérdezéssel, mindenre kiterjedő fizikális vizsgálattal és alapvizsgálatok (mikrobiológia, rutin kémia, immuno­lógia, mellkasröntgen, echokardiográfia, hasi ultrahang) elvégzésével sem nyerhető diagnózis. Ezek negativitása esetén, még az invazív vizsgálatok el­végzése előtt további képalkotó vizsgálatok lehetnek az orvos segítségére – közülük egyre inkább az F-18 izotóppal jelölt dezoxiglükózzal (FDG) végzett, CT-vel kombinált pozitronemissziós tomográfia (PET/CT) ajánlható, mivel mind a fertőzéses és nem fertőzéses gyulladásos gócok, mind a malignus fo­lyamatok kimutatásában nagy érzékenységgel bír, valamint teljestest-leképe­zést tesz lehetővé.

Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Az orvoslás és az egészségügy hazai aktualitásai közül mostani számunkban a szervtranszplantációval foglalkozunk. A tanulmány felkért szerzője, Alföldy Ferenc professzor úr – Szécsény Andor és Perner Ferenc profeszszorok közvetlen munkatársaként – a kezdetektől fogva részt vett a transzplantációs programban.Mivel szerzőnknek rálátása van mindazokra a problémákra, amelyek egy igen sikeres, de még mindig nagyon sok hiányosságot magában hordozó egészségügyi programmal együttjárnak, a szokottnál nagyobb teret adtunk gondolatai kifejtésére. Amit olvashatnak, feltétlenül elgondolkodtató, és bizonyos fokig egyéb szempontból is jól tükrözi a hazai viszonyokat. Szimpóziumunk az epilepsziáról szól; a bevezetőt a kérdés kiváló ismerője, Halász Péter professzor úr írta, de mint látni fogják, ebben az írásban sokkal többről: a háziorvos és a szakorvos feladatainak összehangolásáról van szó. A szimpózium első cikke is feszegeti azt a kérdést, hogy mennyire kell és lehet bevonni a háziorvosokat az epilepszia kezelésébe.Mindenesetre két következő cikkünk – az egyik a diagnózisról, a másik a kezelésről ad összefoglalást – számos hasznos információval szolgál azok részére, akik szívesen vállalják epilepsziás betegeiknek az eddiginél mélyrehatóbb gondozását. Nikl János és Rásonyi György főorvosok e cikkekhez írt kommentárjai önmagukban is felérnek egy-egy részletes tanulmánnyal. Korábban már foglalkoztunk az ismeretlen eredetű láz (fever of unknown origin, FUO) nem fertőzéses okaival; most azokról a fertőző betegségekről olvashatnak, amelyek a 21. században is – és talán egyre inkább – foglalkoztatják az infektológusokat. Kovács Gábor főorvos úr rövid kommentárja kitűnően egészíti ki ezt a részletes táblázatokat tartalmazó cikkünket. Ehhez kapcsolódik a Clostridium difficile fertőzéssel foglalkozó közleményünk, melynek aktualitását Magyarországon többek között az adja, hogy az európai átlagnál is több antibiotikumot írunk fel indok nélkül; minden orvos pontosan tudja, hogy a banális felső légúti hurutok döntő többségét vírusok okozzák, mégis rengeteg ilyen beteg kap (szerez) feleslegesen antibiotikumot. A cikk, valamint a Rumi György doktor és Hunyady Béla professzor által írt tömör kommentár joggal hívja fel a figyelmet e nemritkán halálos fertőzés veszélyeire. A lipidanyagcsere zavarainak kérdésével és a szív-infarctus megelőzését szolgáló lipidcsökkentő kezelés elveivel a hazai irodalom már eddig is sokat foglalkozott, és az érintett társaságok példamutató együttműködésével egy konszenzuskonferencián lefektették a veszélyeztetettség mértékétől függő terápiás célértékeket. A közelmúltban több tanulmány jelent meg az agresszív lipidcsökkentő terápiáról – egy ilyenről, az EASE vizsgálatról szokásos rovatában mostani számunkban számol be Jermendy György professzor úr –, de úgy tűnik (itt közölt cikkünk és Reiber István főorvos úr részletes kommentárja is ezt sugallja), a túlságosan nagy dózisú sztatinkezelés nem javítja olyan mértékben a prognózist, hogy ezért érdemes lenne vállalni a várható mellékhatásokat. A napi gyakorlatban – főleg gyerekek és serdülők között – sokszor találkozhatunk a vírusszemölcsökkel, melyek felismeréséről és a kezelés számos lehetőségéről szépen illusztrált, részletes táblázatokat tartalmazó cikkünkben és Husz Sándor professzor úr értő kommentárjában olvashatnak hasznos tanácsokat. Nagyon fontos népegészségügyi problémát taglal következő cikkünk: a 2-es típusú cukorbetegség epidémiája immár elérte a serdülőket is, sajnos nemcsak a gazdag országokban, hanem hazánkban is. A gyerekek és fiatalok egészségtelen táplálkozása,mozgásszegény életmódja a korai elhízás elterjedéséhez vezetett, és mint azt Barkai László professzor úr részletes irodalomjegyzékkel kiegészített, kitűnő kommentárjában olvashatják, nem lehet elég korán kezdeni az ezek megelőzésére irányuló felvilágosítást és szükség esetén a hatékony terápiát. Végül a syncopéról írt kitűnő cikket ajánlom figyelmükbe, hiszen ez az ijesztő klinikai állapot gyakran ártalmatlan, múló jelenség, de nagyon sokszor súlyos betegség bevezető tünete. Biztos vagyok benne, hogy Lőrincz István tanár úr kitűnő algoritmusokat is tartalmazó kommentárja segíteni fogja önöket a kórkép helyes megítélésében. Szokásos állandó rovataink közül felhívnám a figyelmet a Vályi Péter főorvos úr által írt rövid tanulmányra, melyben a szívelégtelenség néhány újabb – részben még kísérleti stádiumban levő – kezelési lehetőségéről olvashatnak. Matos Lajos tanár úr ezúttal egy fogyasztószerrel foglalkozik: a rimonabanttal végzett klinikai tanulmányt ismerteti, melynek eredménye arra enged következtetni, hogy ez az ígéretes új szer talán elősegíti az obesitas ellen immár világszerte folyó küzdelmet.

Főbb tézisek: 1. Az újabb vizsgálatok szerint a gyulladásos nem fertőző megbetegedések az ismeretlen eredetű láz (FUO) leggyakoribb okai közé tartoznak. 

Az ismeretlen eredetű láz (fever of unknown origin, FUO) változatlanul komoly klinikai probléma, a diagnosztikai eszközök és módszerek közelmúltbeli fejlődése ellenére is. Az alapellátásban dolgozó orvosoknak, minthogy a FUO-val gyakran ők találkoznak először, ismerniük kell a kezdeti kivizsgálás legmegfelelőbb stratégiáját és követendő lépéseit. A szerzők áttekintik a felnőttek ismeretlen eredetű lázának leggyakoribb okait, és részletezik a diagnózishoz vezető laboratóriumi és radiológiai vizsgálatok menetét. Bár a diagnosztikai eszközök a közelmúltban sokat fejlődtek, az ismeretlen eredetű láz (FUO) napjainkban is komoly klinikai probléma. Gyakran az alapellátásban dolgozó orvos látja először a FUO-ban szenvedő beteget. Nem ritka, hogy infektológust, reumatológust, hematológust von be a beteg kezelésébe. Mégis fontos, hogy a családorvos ismerje azokat a kezdeti lépéseket, amelyek közelebb visznek a diagnosztikai dilemma megoldásához. A megfelelő vizsgálatsor rutinszerű elvégzése révén gyakran specifikus diagnózishoz jutunk, de legalábbis körülhatárolhatjuk azt a betegségcsoportot, ahová a diagnózis besorolható. A FUO oka leggyakrabban hétköznapi betegség, amely szokatlan formában jelentkezik. Definíciók Mielőtt részletes kivizsgálást írnánk elő, győződjünk meg arról, hogy valóban FUO-ról van-e szó, azaz 3 hétnél régebben fennálló, dokumentált lázas állapotról (testhőmérséklet >38,3 8C), amelyben a diagnózist 1 hetes alapos kivizsgálás ellenére sem lehetett felállítani.