Az obezitás krónikus, progresszív, visszatérő, de kezelhető komplex beteg­ség, amely a testzsír kóros mértékű felszaporodásával és diszfunkciójával jár. A diszfunkcionális zsírszövetben kialakuló enyhe, krónikus gyulladás metabolikus, kardiovaszkuláris, biomechanikai és pszichoszociális követ­kezményei jelentősek. Fontos, hogy ma már nemcsak a testtömegindex, hanem a testösszetétel, a zsigeri elhízás mértéke, a társuló betegségek, a szövődmények és a funkcionális állapot is értékelendő a terápiás stratégia megválasztásához. Jelen közlemény áttekinti az obezitás epidemiológiáját, patofiziológiáját, annak elsősorban endokrin és genetikai okait, az obezitás legfontosabb endokrinológiai következményeit, valamint a jelenleg rendel­kezésre álló kezelési lehetőségeket.

A glutamáterg és az opioid rendszerek közötti dinamikus kölcsönhatás lehet a mechanizmus lényege, és ezek a rendszerek együttesen támogathatják a ketamin gyors antidepresszáns hatását.

Számos, az alkoholfogyasztás mérséklését és az absztinencia fenntartását segítő gyógyszer érhető el, azonban a betegek mindössze csekély hányada részesül bármilyen kezelésben. Erős bizonyítékok szólnak amellett, hogy a naltrexon és a gabapentin csökkenti a túlzott alkoholfogyasztással járó napok számát, illetve az akamprozát megelőzi a használathoz való vissza­térést aktuálisan absztinens pácienseknél, valamint a topiramát közepes evidenciával bír, tekintve a túlzott ivással járó napok számának csökkentését. A diszulfirám széles körben alkalmazott, azonban kevés bizonyíték támasztja alá hatékonyságát „real world”, nem ellenőrzött körülmények között.

A primer sclerotizáló cholangitis (PSC) ismeretlen etiológiájú, immun-patomechanizmusú, krónikus epeúti gyulladással járó kórkép, melynek során epeúti szűkületek és tágulatok alakulnak ki, ezek következményeivel és jellegzetes szövődményekkel. Gyakran társul idiopátiás gyulladásos bélbetegségekhez. Klinikuma a tünetekkel nem járó laboratóriumi eltéré­sektől a súlyos cholangitisig és májelégtelenségig, májzsugorig terjed. Mind a cholangiocellularis carcinoma (CCA), mind a vastagbélrák (CRC) kockázati tényezője, elkülönítése a CCA-tól rendkívül fontos, de nem mindig egyszerű. Kezelése jelenleg még nem megoldott. A progresszió és a szövődmények korai felismeréséhez szoros követés szükséges. A közelmúltban a PSC-re vonatkozó új nemzetközi szakmai ajánlások láttak napvilágot.^1,2

A 20. század 60-as éveiben drámai hatású felismerés volt, hogy a váran­dósság első trimeszterében a thalidomid-tartalmú gyógyszert szedő vá­randósok újszülöttjei között szignifikánsan gyakoribbak a végtagfejlődési rendellenességek. E megfigyelés hívta fel a figyelmet arra, hogy a terhesség alatti gyógyszeres kezelés és bizonyos veleszületett fejlődési rendellenes­ségek között ok-okozati összefüggés állhat fenn. Azóta folyamatosan bő­vül és gazdagodik a reproduktív toxikológia és a teratológia tudománya, melyek közül az előbbi a teljes reprodukciós ciklusban megjelenő, károsító tényezők hatását és azok következményeit vizsgálja, míg az utóbbi a követ­kezményesen kialakuló veleszületett fejlődési rendellenességekre fókuszál.

A pszichiátereknek gyakran betegeik obesitását is kezelniük kell, ráadásul a pszichiátriában felírt gyógyszerek jelentős része is testsúlynövekedést okoz, ezért nagyon fontos lenne a testsúlycsökkentő injekció elérhetősége.

BIZONYÍTÉKON ALAPULÓ VÁLASZ

Az alkoholbetegség elsőként választandó gyógyszere az akamprozát és a naltrexon, melyek alkalmazásával sikeresen csökkenthető a relapszusok gyakorisága. A szerek közötti választást az egyidejűleg fennálló egyéb kór­állapotok és az adagolási sémához kapcsolódó adherencia ismerete szabja meg (A szintű ajánlás, egy metaanalízis alapján). Két gyógyszer együttes alkalmazása további előnyöket nyújthat a kezelés korai szakaszában (B szintű ajánlás, egyetlen véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálat [RCT] alapján).

A praediabetes a 2-es típusú cukorbetegség előállapota, a szénhidrát-anyagcsere zavarának olyan stádiuma, amikor a már kórosan emelkedett glykaemiás értékek még nem érik el a diabetesre jellemző laboratóriumi pa­ramétereket. A mérsékeltebb glykaemiás értékek ellenére a praediabeteses betegek kardiovaszkuláris rizikója fokozott, illetve a betegek többsége a későbbiek során manifeszt cukorbeteggé válik. 

A fázis III ADAPT-2 vizsgálat szerint a naltrexon-bupropion kombináció mérsékelten bár, de hatásos a metamfetamin-függőség kezelésében.

Az opioidhasználati zavar krónikus, relabáló kórállapot. Gyógyszeres keze­léssel növelhető a teljes remisszió esélye. A methadon és a buprenorphin opioidagonisták, melyek csökkentik a mortalitást, az opioidhasználatot, a HIV és a hepatitis C vírus transzmisszióját, miközben a terápiás retenciót javítják.