Bár a krónikus obstruktív tüdőbetegséget légúti megbetegedésnek tekintik, szisztémás manifesztációi fokozott morbiditással és mortalitással járnak. Korábban úgy vélték, hogy komorbiditások csak a betegség késői stádiumaiban jelentkeznek, az utóbbi évek kutatásai rávilágítottak, hogy már enyhe hörgőszűkületet is kísérhetnek komorbiditások. A lehetséges komorbiditások körének meghatározása alapvető jelentőségű a terápiás döntések meghozatalakor, illetve a kórjóslat előrejelzéséhez. (Health Sci Rep. 2022;5:e586.)

A máj-cirrhosis akut dekompenzációja miatt hospitalizált betegek ellátása során az első 24 óra különösen fontos időszak. A korai hatékony beavat­kozás javítja a túlélést, valamint csökkenti a kórházi ápolási időt. A korai időszakban a hepatológus konzílium nem feltétlenül hozzáférhető, így a betegeket elsőként ellátó orvos számára fontos, hogy egy olyan „ellátási csomag” álljon rendelkezésre, melynek alkalmazásával már a korai időszak­ban biztosítható a hatékony, bizonyítékokon alapuló kezelés. A szerzők egy olyan „ellátási csomag”-ot állítottak össze, mely a máj-cirrhosis AD miatt felvételre kerülő összes beteg ellátása esetén alkalmazható.

Manapság a különféle szervátültetések szinte már rutinműtétnek számíta­nak világszerte. A szervek közül a vese és a máj átültetését végzik a legna­gyobb számban, de viszonylag gyakran kerül sor tüdőtranszplantációra is.

Az új, hatásos terápiák megjelenésével a gyulladásos reumatológiai kórké­pek kimenetele jelentősen javult az utóbbi években. Kisebb az irreverzibilis szervkárosodás, a mozgáskorlátozottság aránya, a betegségek hosszabb távon remisszióban tarthatók. Emiatt több beteg vállalhat gyermeket, és megfelelően kontrollált betegség, gondosan megválasztott gyógyszeres kezelés mellett csökkenthető a terhességgel kapcsolatos anyai és magzati kockázat. A feladat mindenképpen multidiszciplináris, a gondozó orvos, a társszakmák képviselői és a beteg szoros együttműködése a siker záloga.

A Klippel-Feil szindróma egy olyan ritka állapot, amely több veleszületett rendellenességgel hozható összefüggésbe. Korábban COPD-vel való együttes előfordulását még nem írták le.

A COPD rendkívül heterogén betegségcsoport, két fenotípusa az emfizéma és a krónikus obstruktív bronchitisz. A napi gyakorlatban általánosan használt légzésfunkciós paraméterek és a GOLD 2011 kritériumok nem minden esetben magyarázzák a betegség súlyosságát és lefolyását. 

Heberden 1768-ban leírta az angina pectorist, de a kezelésére „keveset vagy semmit sem” ajánlhatott. Hat évvel később Joseph Priestley felfedezte a nitrogén-monoxidot. Újabban a nitroglicerin és más nitrogénvegyületek az angina hatásos terápiáját jelentik, beleértve a transzdermális alkalmazási módot is.

Jól tudjuk, hogy bizonyos rákféleségek ritkábban támadják meg a fizikailag aktív személyeket, de kevésbé közismert az a tény, hogy a rákbetegek fizikai edzésprog­ramjai akár az operatív beavatkozások előtt és után, akár a kemo- vagy radioterápia alatt nemcsak a pszichére hatnak kedvezően, hanem javítják a betegek funkciona­litását, teljesítőképességét, életminőségét, s talán az életkilátásokat is. Az utóbbi év ezekről szóló irodalmából tallóz ez az írás, csupán érintve a fizikai aktivitás védő ha tását egyes rákféleségekkel szemben, az aktivitással meghosszabbítható minőségi élettartamot.

A szisztémás lupus erythematosusban szenvedő betegek életminőségén nemcsak a nemrégiben kifejlesztett új gyógyszer, a belimumab alkalmazásával tudunk sokat javítani, hanem a kikristályosodott betegellátási alapelvek és célkitűzések követke­zetes betartásával is. Ilyen módon a szervkárosodások kialakulása és a mortalitás is csökkenthető. Akárcsak a reumatoid artritisz kezelésében, a cél – bár ezt nem min­dig érjük el – a betegség aktivitásának megszüntetése úgy, hogy nem alkalmazunk tartósan napi 7,5 mg prednizolonekvivalensnél nagyobb adagban glükokortikoidot. A betegségaktivitás rendszeres, átfogó felmérése elengedhetetlen a gyulladás hul­lámzásainak és az újabb figyelmeztető jeleknek a felismeréséhez.

A pulmonális hipertenzió súlyos, progresszív betegség, melynek kezelésére ma már többféle hatásmechanizmusú gyógyszer áll rendelkezésre. A macitentan és a riociguat nagy lépést jelent a betegek kezelésében. A macitentant a legnagyobb populáción és a legkeményebb végpont alapján vizsgálták és hagyták jóvá, míg a riociguatot új, eddig fehér foltnak számító területre engedélyezték.