Nitroglicerin: kirobbanó gyógyhatás
Heberden 1768-ban leírta az angina pectorist, de a kezelésére „keveset vagy semmit sem” ajánlhatott. Hat évvel később Joseph Priestley felfedezte a nitrogén-monoxidot. Újabban a nitroglicerin és más nitrogénvegyületek az angina hatásos terápiáját jelentik, beleértve a transzdermális alkalmazási módot is.
Amikor William Heberden 1768-ben leírta azt a kórképet, amit „angina pectoris” néven ismerünk, azzal zárta értekezését, hogy „ami a panasz kezelését illeti, egyelőre keveset vagy semmit sem ajánlhatunk”. Csak 6 évnek kellett eltelnie, hogy az angol kémikus és teológus, Joseph Priestley fölfedezze a nitrogén-monoxidot.
Ez a két fölfedezés teljesen független volt egymástól, és egy évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a nitroglicerin és származékai belépjenek az angina pectoris terápiájába. Újabb évszázadra volt szükség ahhoz, hogy mind a laboratóriumokban, mind a klinikai medicinában igazolódjon a nitrogén-monoxid, a nitroglicerin és az angina pectoris kapcsolata.
Témánk a szerves kémia területére vezet. Ascanio Sobrero olasz vegyész volt az első, aki szintetizálta a nitroglicerint. Ennek robbanékony tulajdonsága azonnal kiderült. Mint korának legtöbb jó kémikusa, Sobrero is megkóstolta új fölfedezését, és érezte a kemény fejfájást, amit hamar megmagyaráztak az agyi értágulattal. Ez a következő évszázad nagy tudományos témája lett: a nitroglicerin és származékai erélyes értágítók. Az angol T. Lauder Brunton és William Murrell már nitrátkészítményeket alkalmazott angina és hipertónia kezelésére, és ez a terápia hamar elterjedt.
Még egy név, mely összefügg ezzel a témával: a nagyiparos Alfred Nobel gyötrő anginás panaszoktól szenvedett, és a nitroglicerin ezt is kedvezően befolyásolta. Nobel a nitroglicerinnek mint robbanószernek köszönhette elképesztő vagyonát, amit „a sors iróniájának” tekintett.
Ahogy mind több nitrátkészítményt használtak az orvosi gyakorlatban, újabb fontos klinikai jelenségre figyeltek fel: a hosszú ideje és mind több nitrátot használó betegeknél tolerancia jelenik meg: ugyanannak a hatásnak az eléréséhez nagyobb adagra van szükség. Ráadásul anekdotikus megfigyelés is adódott ehhez: az egész munkanap során nitroglicerinnel dolgozó munkások között a hétvégén olykor „vasárnapi szívroham” jelent meg. A hétvégén, amikor a munkások nem találkoztak a nitroglicerinnel, bumeránghatásként artériás vazokonstrikció jelentkezett, amely akár szívinfarktushoz is vezethetett.
Ferid Murad 1977-ben igazolta, hogy a nitroglicerin és a csoport többi készítménye ténylegesen előgyógyszer (prodrug), és a biológiailag aktív molekula egy egyszerű, párosítatlan elektront tartalmazó gáz, a nitrogén-monoxid. Néhány évvel a Murad által kimutatott jelenség után Robert Furchgott megfigyelte, hogy a vérerek acetil-kolinra ellazulnak, ha az endotéliumuk ép. Föltételezte, hogy az endotélium termel egy ismeretlen anyagot, amely a simaizomsejteket ellazítja, s ezt endothelium derived relaxing factornak (EDRF) nevezte el.
Salvador Moncada és Louis Ignarro egymástól függetlenül derítették ki, hogy az EDRF valójában a nitrogén-monoxid. Amikor 1992-ben felfedezték, majd klónozták a nitrogén-monoxid-szintázt, ezzel az ősmolekulát, a nitroglicerint sikerült az organikus nitrát vazodilatátorokkal összekapcsolniuk. Ez további terápiás fejlődést ígér: a nitrogén-monoxid belégzése igen hatásos pulmonális hipertenzióban.
