Az ALBANC nanoszenzor nem magát a daganatot detektálja, hanem egy olyan biokémiai jel jelenlétét méri, amely a kóros tüdőszövetben zajló szeneszcencia-folyamatokra utal.

Transzfúziódependens, alacsonyabb kockázatú mielodiszpláziás szindró­mában (MDS) az eritropoézist stimuláló szerek (ESA) hatékonysága korlá­tozott. Korábban a COMMANDS vizsgálat igazolta, hogy a luspatercepttel nagyobb arányban lehet elérni legalább 12 hetes transzfúziómentességet ebben a betegcsoportban, mint az epoetin alfával. A vizsgálat hosszabb távú elemzése alátámasztotta, hogy a terápiás válasz tartós és a vizsgált alcsoportokban is fennáll, így transzfúziódependens, ESA-naiv, alacsonyabb kockázatú MDS-ben a luspatercept lehet a választandó kezelés.

Cél: A vizsgálat célja annak meghatározása volt, hogy mely klinikopatológiai és molekuláris tényezők befolyásolják az immunellenőrzőpont-gátló kezelések hatékonyságát uro­teliális karcinómában (UC).

Módszerek: Több mint 200, pembrolizumabbal vagy atezoli­zumabbal kezelt, lokálisan előrehaladott vagy metasztatikus UC-s beteg klinikai adatait elemeztük. Száz daganatszöveten NanoString-alapú génexpressziós vizsgálatot végeztünk, valamint meghatároztuk a szérum szolubilis PD-L1-szint­jeit. Klinikai és molekuláris adatok integrálásával prediktív modellt hoztunk létre.

Eredmények: Az objektív válaszarány (ORR) és a teljes túl­élés (OS) összhangban volt a klinikai vizsgálatok adataival. A kedvezőtlen ECOG-státusz, a metasztázisok jelenléte, az alacsony hemoglobinszint és a Bellmunt-rizikófaktorok rövidebb túléléssel társultak. Több, túléléssel és terápiás vá­lasszal összefüggő gént azonosítottunk; közülük a PSMB10 prognosztikus és prediktív jelentőségét független kohorsz is megerősítette. A neuronális és a TCGA-luminális infiltrált altípusok mutatták a legjobb immunterápiás választ. A magas szolubilis PD-L1-szint rosszabb OS-sel társult.

Következtetések: A klinikai és molekuláris tényezők integ­rálásával létrehozott modell hatékonyan jelezte előre az immunterápia alatti túlélést UC-ben. Eredményeink alátá­masztják, hogy a hagyományos klinikai paraméterek mellett a génexpressziós jellemzők is fontos szerepet játszhatnak a betegek prognózisának és terápiás válaszának előrejelzé­sében.

Magy Onkol 70:85-87, 2026

Kínai kutatók szerint alapvetően alakíthatja át az emlőrák kezelési protokollját az MRD alapú utánkövetés elterjedése.

A tiazid és tiazidszerű diuretikumok régóta a magasvérnyomás-betegség kezelésének alapját képezik, utóbbi csoport esetében pedig számos nagy klinikai vizsgálat igazolta morbiditást és mortalitást csökkentő hatásukat (ALLHAT, PATS, HYVET). Ugyanakkor a tiazid diuretikumok esetében ismer­tek a kedvezőtlen metabolikus hatások: többek között a hiperlipidémia, az inzulinrezisztencia, a hiperglikémia és az újonnan kialakuló diabétesz kockázatát növelhetik. Mivel a kedvezőtlen hatások dózisfüggő módon jelentkezhetnek, ezért az ilyen gyógyszereket elsősorban alacsony dózis­ban alkalmazzák.

A tioredoxin és a tetraspanin 30 a papilláris pajzsmirigyrák angiális inváziójának ígéretes biomarkerei.

A GLP-1 receptor agonisták vannak kevésbé ismert potenciális kockázatai is, amelyek között szerepelhetnek a mikrotápanyag-hiányok, például a vashiányos anémia.

A 2-es fázisú ICARUS-BREAST01 klinikai vizsgálat a HER3-DXd jelentős hatékonyságát és kezelhető biztonsági profilját mutatja a HR+HER2– em­lőrákos betegeknél, ami optimális jelöltté teszi a későbbi, nagyobb elem­számú vizsgálatokhoz. A vizsgálat céljai között szerepelt a kezelésre adott válasz potenciális biomarkereinek azonosítása, egyben betekintést nyújtani a HER3-DXd egyéb feltételezett hatásmechanizmusaiba is.

Jó eredményeket hozott a nexiguran ziclumeran génterápiás kezelés a ritka, örökletes betegség terápiájában.

A PTX-3 akut fázis fehérje szintje még tíz hónappal a gyógyulást követően is jóval magasabb lehet a normálisnál a hosszú COVID-ban szenvedő betegek szervezetében.