A krónikus légúti betegségek a lakosság egyre nagyobb részét érintik. A bete­gek felkutatása és kiemelése szűrővizsgálatokkal, a háziorvos kollégák segítsé­gével, illetve a tünetes betegek esetén az akut betegellátó sürgősségi osztályok és az ügyeleti ellátás, valamint a társszakmák felvetése alapján történik. A bete­gek regisztrálását és gondozását hazánkban az országos tüdőgondozói hálózat végzi. A légúti betegségek differenciáldiagnosztikája alapozza meg a kezelést. Rendszeres gondozást igénylő légúti betegségek a krónikus obstruktív tüdő­betegség (COPD), az asthma bronchiale és a bronchiektázia. Jelen összefog­laló a legtöbb, akut egészségügyi ellátást igénylő COPD-s betegcsoport akut exacerbációjának menedzselésével kapcsolatos aktualitásokat foglalja össze.

A nozokomiális pneumóniák (kórházi eredetű tüdőgyulladás, NP), külö­nösen a ventilációval összefüggő (VAP) és a multirezisztens (MDR) mikro­organizmusok okozta fertőzések az egészségügyi intézmények gyakori és súlyos problémái. Az új diagnosztikai és terápiás eszközök – például a célzott antibiotikumterápia és a légzőszervi fizioterápia optimalizálá­sa – jelentősen hozzájárulnak a gyógyulás elősegítéséhez és a mortalitás csökkentéséhez. A mesterséges intelligencia és a molekuláris diagnosztika integrálása, valamint az új antibiotikumok fejlesztése tovább javíthatja a nozokomiális tüdőgyulladások kezelésének hatékonyságát.

A prosztatitisz gyakori előfordulású klinikai szindrómák csoportja, amely­nek négy fő típusa van: akut bakteriális prosztatitisz, krónikus bakteriális prosztatitisz, krónikus prosztatitisz/krónikus kismedencei fájdalom szind­róma és a tünetmentes forma. A bakteriális prosztatitiszek a kórtörténet és a mikrobiológiai vizsgálatok alapján általában diagnosztizálhatók, keze­lésük antibiotikumokkal történik. A prosztatitiszek leggyakoribb formája a krónikus prosztatitisz, más néven krónikus kismedencei fájdalom szind­róma, mely kizárásos diagnózis, és nincs egységes kezelése. A tünetmentes prosztatitisz nem igényel kezelést, és jellemzően más urológiai tünetek miatti kivizsgálás során, incidentális diagnózisként írják le.

A masztitisz leggyakoribb formája a laktációs masztitisz, mely általában a szülést követő első 3 hónapban alakul ki. A diagnózis a klinikum alapján felállítható. Immunszupprimált betegnél, terápiarezisztens vagy recidiváló esetekben ultrahang vizsgálat javasolt tályog kizárása céljából. A legtöbb esetben elégséges a konzervatív kezelés, amennyiben azonban a tünetek nem javulnak, szűkspektrumú antibiotikus terápia javasolható az anyatej tenyésztése alapján. A masztitisz kockázatát emeli a tejtermelés túlstimulá­lása és az agresszív emlőmasszázs okozta szöveti trauma. „Kiürítés” célzatú túletetés, a tejszívó eszközök túlzott használata az emlő „kiürítése” céljából, a melegítés és az emlőmasszázs sem javasolt. A legjobb megelőzés a jó laktációs technika, a fiziológiás szoptatás.

A precancerosus colorectalis polypok eltávolítása igazoltan csökkenti a vas­tag- és végbél rosszindulatú elváltozásainak előfordulási gyakoriságát, valamint mortalitását. Emiatt nagy jelentősége van a szűrő jelleggel elvég­zett kolonoszkópiának. Ideális az lenne, ha a vizsgálat olyan centrumokban történne, ahol az észleléskor az endoszkópos eltávolítás lehetőségei is adottak. Ezzel – az erőforrások hatékony felhasználása mellett – megkí­mélhetjük a betegeket is a duplikált kolonoszkópiától. A közlemény az emésztőszervi polypeltávolítás alapjain vezet végig az európai irányelvek ajánlásai mentén.

A gyógyszerek által okozott tüdőbetegségek heterogén csoportot alkotnak, melyeknek hátterében többféle gyógyszercsoport állhat. Az intersticiális tüdőbetegségek kialakulásában egyre gyakrabban mutatható ki valamilyen gyógyszertoxicitás, és a potenciális kiváltó szerek listája sajnos egyre bővül.

Az onkológiában főszerepet kapott immun- és target terápiák hatásmecha­nizmusuknak köszönhetően a kemoterápiáktól eltérő mellékhatásokkal rendelkeznek. Gyakran fordul elő bőrtünet, ami rontja az életminőséget, és a kezelés megszakításához, leállításához vezethet, ezért ismerete nél­külözhetetlen az onkológiai betegek ellátása során.

Az összefoglaló közleményben elsősorban a másodlagos hipogammaglobulinémia felismerésére, a primer formáktól való elkülönítésére koncentrálunk. A hemato-onkológiai, autoimmun betegségekre és a kezelésükre alkalmazott immunszuppresszív szerekre fókuszálva bemutatjuk azok immunglobulin (Ig) termelésre gyakorolt hatását. Az összefoglalóban kitérünk a klinikai gyakorlatban alapvető diagnosztikus és terápiás szempontokra is.

Több, a szájban gyakran előforduló bélbaktériumfaj, különösen a Streptococcus számos formája, összefüggésbe hozható a koszorúér-atherosclerosissal és a szisztémás gyulladás biomarkereivel.

A lép megnagyobbodása számos kiváltó okra vezethető vissza, de hátteré­ben rendszerint valamilyen szisztémás betegség áll. A beteg tünetei utal­hatnak fertőző betegségre, daganatos megbetegedésre, elsődleges májbe­tegségekre vagy vérképzőszervi okokra. A fizikális vizsgálat során észlelt megnagyobbodott lép esetén célszerű hasi ultrahangvizsgálatot végezni. A splenomegalia leginkább az alapbetegség megfelelő kezelésével csök­kenthető, bizonyos esetekben splenectomiát, vagy a lép méretét redukáló terápiát alkalmaznak. Az akut fertőzések, a vérszegénység és a lépruptúra a splenomegalia leggyakoribb szövődménye. A megnagyobbodott lép ese­tén a ruptúra fokozott rizikója miatt a kontakt sportok kerülése javasolt.